Pókerarc - nijiro ff. [Befejezett]

☆Tizenötödik fejezet☆

-Itt a nyakpárnád Blake?-kérdeztem lakótársam, miközben a bőröndjeinket húztuk ki a bejárati ajtó elé.

-Basszus, benthagytam!-kiáltott fel az említett, majd fejvesztve rohant vissza a szobája felé.

Éppen a cipőmet kötöttem be, még mindig a lakótársamra várva, amikor megcsörrent a telefonom. Megnéztem, hogy ki keres és megláttam, hogy Sarah neve villogott a képernyőn, szóval habozás nélkül fogadtam a hívását.

-Sziaa!-köszöntem vidáman a telefonba.

-Jó reggelt álolmszuszékok, hogy, s mint? Képzeld, itt vagyok a két férfivel a házatok előtt, mert nekünk sikerült időben elindulni. Eddig úgy voltam vele, hogy biztos nehezek a bőröndök és azért késtek, de ha 3 percen belül nem lesztek itt, lekéssük a gépet.-oktatott ki, majd bontotta is a vonalat.

-Blake, ha nem indulunk Sarah megöl minket!-kiabáltam barátnőmnek, majd gyorsan kötöttem egy masnit a cipőfűzőmre és eltettem az útlevelem.

-Jövök már, jövök!-azzal elő is bukkant a lakótársam, majd egy gyors öltözés után teljes harci díszben indultunk le a lépcsőn.

Valljuk be, elég nehéz volt a bőröndöm és az sem segített a helyzeten, hogy elromlott a lift, szóval legalább 5 perc volt, mire kiértünk a ház elé.

Az épülettel szemben megláttam a fehér autót, amiben Nico ücsörgött, sejtésem szerint Candy Crush-ozott, újabban mindig azt csinálja. A motorháztetőnek támaszkodva Nijiro evett egy szendvicset, gondolom ez a reggelije. Sarah pedig mérgesen, fél percenként a telefonját bámulva toporgott a járda szélén.

Amikor észrevettek minket, Nic integetett, Niji pedig kedvesen mosolygott ránk, ezek szerint ők teljesen rendben vannak a késésünkkel. Ellenben Sarah, aki úgy rohant oda hozzánk, mint akit rakétából lőttek ki.

-Csak hogy itt vagytok. Már azt hittem beragadtatok a liftbe, vagy beletört a kulcs a zárba. Miattatok fogjuk lekésni a járatunkat!-akadt ki a már egy ideje várakozó barátnőm, majd a kocsi felé kezdett minket terelni, aminek csomagtartójába Niji segített bepakolni a poggyászainkat. Pont elfért egymás mellett az 5 bőrönd, de valószínűleg csak azért, mert a két fiú csak egy-egy kicsivel indulnak útnak, ellenben mi hárman lányok fejenként egy nagybőrönddel kalkuláltunk.

Jólvan, nem kell megszólalni, 5 napra nem fér el az ember egy kistáskában.

Miután egy pár perc kioktatás után sikeresen beszálltunk a járműbe, szinte azonnal el is indultunk. Sarah szerencsére meghagyta nekem az anyósülést, szóval a három barátom ült hátul, de nyilván Blake és Nico kerültek az ablak mellé, mert lehet már említettem, de ha nem akkor szólok, hogy nem bírják sokáig egymás szivatása nélkül. A múltkor tettlegességig fajultak a dolgok, ennek következtében elég elővigyázatosak vagyunk. Most úgy beszélek, mintha két elmebetegről lenne szó. Lehet valahol méllyen azok.:D

Durván fél óra autókázás után megérkeztünk a Tokiói reptérre, ahol egy gyors becsekkolás, poggyászfeladás és biztonsági ellenőrzés után bejutottunk a terminálba. Szerencsére nem kell átszállnunk, szóval közvetlen járattal megyünk Ausztriába. Niji ragaszkodott hozzá, hogy első osztályon repüljünk, ami viszont elég drága, de mivel ő fizette a repjegyeket, ezért nem túlzottan volt beleszólásom a dologba.

Amíg várakoztunk, megittam egy lattet. Blake és Nico nem kívántak semmit, Sarah egy limonádét, Niji pedig egy ízesített vizet fogyasztott.

Egy óra múlva felszálltunk a gépre, ahol én Nijiro mellé, Sarah a lakótársam szomszédságába, Nico pedig a mögöttünk lévő sorba került. Egy laza, nagyjából 10 órás út várt ránk, szóval miután kikaptuk az ételeket, amik olyan finomak voltak, hogy mindet elfogyasztottam, le is pihentem, hátha így gyorsabban telik a repülőn töltött idő.