Pókerarc - nijiro ff. [Befejezett]

☆Második fejezet☆

Ma szeptember elseje van, hajnali 4:00 óra. Ez az első napom és valljuk be eléggé izgulok. Szerencsére sikerült 4 órát aludnom, remélem ki fogom így bírni a mai napot.

Készítettem magamnak egy kis kávet, majd kiültem a teraszra várni a napfelkeltét. Olyannyira elmerültem az elém táruló utcakép nézegetésében, hogy észre sem vettem Blaket, aki az ajtóban állt.

-Mennyi az idő?-kérdeztem, miután kigyönyörködtem magam.

-6:30, szerintem lassan készülődnünk kellene.-felelte, majd visszabattyogott a szobájába.

Úgy is tettünk, ahogy a drága lakótársam javasolta, majd betettem egy jegyzetfüzetet a táskámba, arra az esetre ha le kéne írnom valami fontosat. Vagy lerajzolom Nijirot, ha unalmas lesz az előadás (még mindig nem tudok rajzolni). Blaket egyébként nem kérdeztem Kókusszal kapcsolatban, annyit mondtam neki, hogy az utcán találtam és szeretném megtartani. Szerencsére nem allergiás a macskaszőrre, szóval könnyen belement a dologba.

Itt állunk az épület előtt. Amikor először megláttam, tátva marardt a szám. A nagy, fehér falak és a letisztult dizájn miatt először azt hittem hogy egy villát látok magammal szemben. Egy HATALMAS villa előtt álltunk. Amikor éppen azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lehet belülről, Blake karon ragadott és elkezdett húzni a bejárat felé. Nem volt könnyű a bejutás, hiszen az egész iskola arra várt hogy bemehessen a díszterembe, mivel senki sem szeretne lemaradni az évnyitó ünnepségről. Főleg nem ebben az iskolában.

Amikor végre átléptük az egyébként fekete bejárati ajtót, újból leesett az állam. Mindenhol csillárok lógtak, a földszint fehér és arany színben pompázott, és a folyósón elhelyezett krémszínű kanapék azt sugallták: "Gyere, ülj rám, nagyon kényelmes vagyok".
Najó, azt hiszem kezd elmenni az eszem.

A díszterem hasonlóképpen nézett ki, középen pedig egy akkora csillár lógott, mint egy kisebb repülőgép. Blake-el szerencsére aránylag elől találtunk helyet. Miután mindenki elhelyezkedett, kezdetét vette a megnyitó.

Először egy zenekar játszott nekünk, sejtésem szerint egy Mozart-darabot, majd miután a zenészek elhagyták a színpadot, felváltotta őket egy olyan személy, akire akárhányszor ránézek, mindig pillangók lesznek a hasamban. Nijiro állt a mikrofonnál, fekete ingben és egy barna nadrágban. Az ing felső két gombját kigombolva hagyta, ezzel is rásegitett, hogy mégjobban melegem legyen.

-Kedves Diákok!-kezdte, és aki eddig máshova figyelt, azonnal odakapta a fejét, hiszen meglepő volt, hogy milyen jól tud angolul.
-Nagy szerettel köszöntelek benneteket a
Tokyo Nijimura Private Acting University ünnepélyes évnyitóján. Sokatok számára furcsa lehet, hogy egy színésznek magánegyeteme van, ráadásul a világ legjobb színjátszó egyeteme cím is ennek az iskolának a tulajdonában áll. Én úgy vélekedem ezzel kapcsolatban, hogy kellő kitartással és szorgalommal bármit el lehet érni. Ti mind kiemelkedő teljesítményt nyújtottatok eddig és ezt el is várom a továbbiakban. Legyetek egymással nyitottak és elfogadóak, a konfliktusokat itt nem tűrjük. Ha bármi kérdésetek lenne, nyugodtan forduljatok bármelyik professzor felé és persze hozzám is. Sok sikert kívánok az elkövetkezendő tanévre, most pedig menjetek, fedezzétek fel az iskolát."

Mire befejezte a beszédet, már majdnem könnyeztem. Egyszerűen annyira megható volt, hogy milyen szeretettel fordul a diákjai felé (meg hogy milyen helyes, de ez már egy másik téma). Ráadásul még sok sikert is kívánt. Megőrülök.

A mondandóját egyébként egy hatalmas ováció követte. Mindenki dobogott a lábával, fütyült, tapsolt, Nijiro pedig mielőtt eltűnt volna a színfalak mögött, egy szivecskét mutatott az ujjongó diákjai felé.

Az épületet körülbelül fél óra alatt körbejártam, majd elmentem a titkárságra az órarendemért és a szükséges tanszereimért.
Odabent kedvesen üdvözöltek és nagyon segítőkészek voltak, így 5 perc múlva már sikeresen battyogtam a kijárat felé, hiszen mára ennyi. Már majdnem az ajtónál jártam amikor hirtelen nekem jött valaki jobbról. Pontosabban összekoccantunk.
Na kitaláljátok, hogy ki volt az? Hát persze, hogy Nijiro.

Azzal viszont nem számoltam, hogy Nijiro egy fokkal erősebb nálam, szóval az ütközés hatására a földön kötöttem ki. Amikor mindketten felocsúdtunk a döbbenetből, azonnal a kezemért nyúlt és felsegített.

-Minden rendben?-kérdezte, majd amikor összetalálkozott a tekintetünk, olyan történt, amire álmomban sem gondoltam volna. Nijiro elpirult. NIJIRO MURAKAMI RÁMNÉZETT ÉS ELPIRULT.
Jó, nyilván csak azért mert elég kínos összekoccani egy diákjával a legelső napon.

-Persze, remélem maga is jól van. Az előbbiért pedig elnézést kérek, nem figyeltem eléggé.-mondtam.

-Hé, először is tegezz kérlek, csak pár évvel vagyok idősebb, másrészt pedig én is hibás vagyok mert én sem figyeltem eléggé. Ne bánkódj emiatt, mindenkivel megesik.-mondta Nijiro, majd barna szemeit újra az enyémbe fúrta.

-Rendben, de nekem most mennem kell. Viszlát! Vagyis... szia Nijiro!-mondtam, majd meg sem várva a válaszát, kisprinteltem az épületből és meg sem álltam hazáig.

Első dolgom az lesz, hogy felhívjam a legjobb barátnőm, hiszen ő volt az egyedüli Lutonban, aki tudta, hogy mennyire odavagyok Nijiro Murakami-ért. Szerintem mindketten visítani fogunk. Mihelyst ezt kigondoltam és lepakoltam a cuccaimat, tárcsáztam is a keresett személyt miközben kényelmesen eldőltem a kanapén.

Nem nagyon lőttem ezzel mellé, és bár a barátnőm kicsit kómás volt az időeltolódás miatt, de úgy ugráltunk együtt mint két 4 éves kislány. Blakenek is feltűnt ez a ricsaj, ezért miközben hívásoztam, többször is rákérdezett, hogy minden rendben-e, nincs e valami bajom. Persze később őt is beavattam a múltamba és a mai napomba egyaránt, és hát...pont ugyanúgy reagált mint a drágalátos barátnőm egy órával azelőtt.

Még megnéztünk egy filmet ami elég unalmas volt, majd mindketten álomra hajtottuk a fejünket. Én természetesen Kókusszal az oldalamon. El is felejtettem, reggel majd vennem kell neki tápot suli előtt. Na de ezt majd holnap. Kíváncsi vagyok, milyen meglepetések várnak még rám, ha már az első nap ilyen érdekesre sikerült.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok!
Itt is vagyok a következő résszel. Úgy volt, hogy kedden/szerdán érkezik, de annyira megszerettem írni, hogy úgy voltam vele, már ma kirakom. Előre is elnézést kérek az esetleges hibákért/ ékezet lemaradásokért, hiszen a mindennapokban ékezet nélkül írok és sokszor nem tűnik fel ha elhagyom...Tudom ez nem a legjobb, de próbálok változtani rajta. Egyébként remélem tetszik nektek a sztori, ha bármi javaslat van, azt továbbra is szívesen várom. Köszönöm annak aki olvassa az alkotásom, és persze a néhány voteot is. Sokat jelent nekem. Szép hetet nektek a továbbiakban, előreláthatólag még egy rész érkezik vasárnapig ezen kívül, de sosem tudni mit hoz a jövő, de nem akarom összecsapni sem a sztorit, szóval bármennyire is nehéz megállnom, nem lesz naponta 2 rész😃
Puszi,
Vicus💗

23.01.09