happiness has a price | hyunlix

1.

Zene.
Ez volt az egyetlen dolog, ami átsegítette a fiút ezen az időszakon. És persze a bátyja, akit mindennél jobban szeretett és felnézett rá. A szíve mélyén olyan akart lenni, mint ő, hiszen a mogyoróbarna hajú egy rossz szó nélkül, érzelemmentesen viselte a történteket, míg az éjfekete hajú rendszeresen átsírta az éjszakákat.
Az anyjuk azt ígérgette, hogy a költözéssel majd minden más lesz.
Persze. Mert elfelejteni a mardosó fájdalmat olyan könnyű... – gondolta magában Hyunjin, miközben az ismeretlen tájat figyelte az autó ablakán keresztül.
Amikor zenét hallgatott, könnyebben ki tudta zárni a külvilágot. Az olyan embereknek, mint ő, kellett a zene, mint egyfajta menekülés. Nem szerette volna a kételyeivel fárasztani a szeretteit, ezért a zenéhez menekült. Mint mindig. Úgy érezte, a zene kimondja helyette azokat a dolgokat, amikről ő nem beszél.
Vajon Minho azért kezeli jobban ezt az egészet, mert idősebb nála? Hyunjin nem értette, de irigy volt rá emiatt. Úgy tűnt, az idősebbnek ez az egész meg sem kottyan. Pedig a költözéssel együtt nem csak az apjukat, vagy a házukat hagyták ott, de az iskolájukat, és a barátaikat is. Márpedig Minho nagyon népszerű volt barátok terén. Igaz, ő mindig azt mondta Hyunjinnak, hogy egyik sem áll hozzá közel, de a költözés mégiscsak költözés, és a barátok mégiscsak barátok.

A nagy bambulásban észre sem vette, hogy megállt az autó. Megérkeztek. Az anyukája máris kiszállt a járműből és gondterhelten telefonált a költöztetőkkel arról, hogy mikor érkezik a teherautó. Hyunjin a testvérére emelte tekintetét, aki ekkor ébredezett. Szinte az egész utat átaludta. Minho észrevette az öccse pillantását, és álmos mosollyal rápaskolt a fiatalabb combjára. Majd némán bólintott egyet, mintha megbeszélt volna magával valami fontosat, aztán kiszállt a kocsiból és nyújtózkodni kezdett. Hyunjin elmosolyodott a látványon. Mint egy macska.

– Fiúk, a költöztető kocsi csak holnap ér ide. Addig meglesztek szivacsokon is? – A testvérpár némán bólintott.

A környék amúgy elég nyugodtnak tűnt, ami tetszett Hyunjinnak. Nem volt hangos szembeszomszéd, forgalmas utak a közelben, vagy sok hangos házőrző kutya.
Aztán az új házuk felé fordult. Egyszerű, szürkésfehér falak, vastag fakeretes ablakok, hatalmas faragott kapu.
Tetszett neki. De már most hiányzott a régi otthona.

– Fogjátok a cuccaitokat és keressétek meg a szobáitokat. Nekem még el kell intéznem néhány telefont.

Hyunjin szó nélkül indult be a kapun. Először a hátsókert felé vette az irányt. A május végi időjárás már elég jól érződött: borzasztóan meleg volt, és a kertben lévő virágok szépen bontottak szirmot. A gyümölcsfák is érni kezdtek. Hyunjin – most először a mai nap folyamán – őszintén elmosolyodott. A kert a régi kertecskéjükre emlékeztette őt. Gyönyörű volt. Az anyukájuk imádott kertészkedni. Mindenkinek van hova menekülnie. Hyunjint a zeneszeretetére emlékeztette az anyukája növényszeretete. Vajon Minhonak is van hova menekülnie? Neki is segít valami?

– Ha nem jössz, befoglalom a szobát ami a tetőre nyílik.

Hyunjin a hallottakra kíváncsian fordult hátra. Minho a tetőn állt. Hyunjin kissé sokkoltan nézett fel rá.
Minek kéne nekem a tető...?
Vállat vonva elindult a ház felé.
Emeletes ház, mint mindegyik másik a környéken.
Lapos tetővel, mint mindegyik másik ház a környéken.
Hyunjin túl modernnek találta így az épületet. Hiányzott neki a régi cseréptetős otthona.

A ház belsejében is minden modern volt. Letisztult. Mintha még sosem laktak volna benne.
Vajon itt mindegyik ház ilyen?
Az előszobától jobbra volt az egyik fürdőszoba, közvetlenül mellette az egy hálószoba. Az édesanyjuké.
Napközben a hatalmas, faltól falig ablakok szolgáltatták a fényt – a lámpák mellett –, ezáltal tökéletes kilátás nyílt a kertre a nappaliból. Hyunjin csak később jött rá, hogy az ablakok közül az egyik igazából égy tolható üvegajtó, ami értelemszerűen a kertbe vezet, teraszajtóként szolgálva.
A nappali és az előszoba között foglalt helyet a konyha, amiből pedig az étkező nyílt.
Szépnek szép, de néhány puha szőnyeg biztos feldobná a lakást – gondolta magában Hyunjin.
Ezután végre erőt vett magán és elindult, hogy felfedezze az emeletet is.
A lépcsővel szemben egy kisebb előtér volt, ami egy ajtóban végződött. Ezen a fekete hajú meg is lepődött.
Egy szoba van csak az emeleten...?
De amint belépett az ajtón, rá kellett jönnie, hogy ez még nem a vége. Az ajtó egy kisebb társalgóba vezetett, ami tényleg csak annyira volt nagy, hogy elférjen benne kettő kanapé, előtte egy dohányzóasztal és egy tévé a vele szemben lévő falon.
Ebből a helyiségből egy ajtó a fürdőszobába, két ajtó pedig a két hálószobába vezetett.
Ikerszobák. Külön szobák, de közvetlenül egymás mellett, egymás tükörképei. Hyunjinnak tetszett az, hogy van egy kis elkülönített közös szobájuk Minhoval, de közben mindkettőjüknek megmaradt a privát szférát jelentő saját szobájuk is.
A hangok alapján Minho a jobboldali szobában volt. Így hát Hyunjin benyitott a másikba. Az ajtóval szemben tágas ablak foglalt helyet a falban, alatta franciaággyal.
Az ajtó mellett egy íróasztal és egy kisebb szekrénysor.
Hyunjin nem ijedt meg a kevés szekrény láttán, mivel látta, hogy a közös szobában van egy hatalmas gardróbszekrény. Majd azon osztozkodnak, ha kell.
A fiú figyelmét a szekrények melletti létra keltette fel a legjobban. Szóval Minho mégsem foglalta el, és ebből a szobából lehet felmenni a tetőre.
Hyunjin kíváncsian mászott fel a falétrán, és amint kinyitotta a fedőlapot, megcsapta a hirtelen jött szél.
Lassan hat óra volt már, de a szelet leszámítva még így is forróság volt. A fiú teljesen felmászva elégedetten nézett körül. A kilátás semmi extra, hiszen egy város közepén voltak, de legalább csendes, és jó messze ellátni.
A narancsos színben úszó ég felé bámulva sétálgatott a tetőn. Hozzá fog tudni szokni ehhez a kilátáshoz.

Hirtelen egy éles zaj ütötte meg a fülét, és annyira megijedt, hogy majdnem lezakózott az épület tetejéről. Még szerencse, hogy jó az egyensúlyérzéke. Ijedten és kissé mérgesen kapta a fejét a hang irányába, de már csak azt látta, ahogy a szomszéd ház tetején lévő feljáró ajtaja lecsapódik. Nem volt nyitva, amikor feljött ide. Szóval valaki fel akart jönni, de meggondolta magát.
Vajon miattam?

És Hyunjinnak csak ekkor jutott eszébe az egyik legfontosabb tényező. Az új szomszéd.
A házuk jobb oldalán lévő házban nem lakott senki, jelenleg is eladó volt. A tőlük balra lévő viszont igenis lakott volt, Hyunjin legnagyobb bánatára. A fiú eléggé társaságkerülő ember volt, ha lehetett, nem szívesen elegyedett beszélgetésbe senkivel. A régi házuknál ez nem volt nagy probléma, hiszen születése óta ott nevelkedett. De ez most új volt, és más volt.