happiness has a price | hyunlix

18.

Hyunjint kicsit zavarta, ahogy a bátyja mostanában viselkedett vele. Kerülte őt, mintha nem is akart volna hozzászólni. Ha pedig valami kisebb összekapásuk volt, mindig egyből elnézést kért és kihátrált a helyzetből. Régen ilyenkor csak egy kisebb poénnal lerendezték az egészet, de most Minho mindent komolyan vesz.
Hyunjin az elmúlt napokban a bátyját csak Jisung közelében látta mosolyogni. Aminek persze örült, viszont pont emiatt volt szomorú. Mert Minho semmibe nem avatta őt be. Na nem mintha régebben beavatta volna őt az ilyen dolgaiba. De korábban Minhonak nem is voltak komolyabb kapcsolatai, így nem volt Hyunjint mibe beavatni.
A fekete hajú nagyon szerette a bátyját, és sosem hasonlította volna őt az apjukhoz. Ég és föld a különbség. Aznap csak azért hozta szóba az apjukat, mert ideges volt. Minhot egyáltalán nem hibáztatta, megérdemelte azt a pofont. Igaz, elvileg már tovább léptek ezen; kibékültek és minden a régi. De a gyakorlatban ez nem így volt. Minho kimért volt és távolságtartó. Hyunjin beszélni akart vele erről, de pénteken reggel – mikor most először mind a négyen egyszerre munkába készülődtek – Minho szinte csak fél vállról megemlítette, hogy ő és a kék hajú nem jönnek vissza a nyaralóhoz a műszakjuk után, csak késő este.
Hyunjinban megint kettős érzések keletkeztek. Örült a testvérének, de szomorú is volt a saját kapcsolatuk miatt. Remélte, hogy a közeljövőben azért lesz alkalmuk erről beszélni.
Hiányzott neki Minho.
Hiányzott neki a bátyja.

Felix viszont ennek az ellentéte volt. A tegnap történtek miatt sokkal jobban feldobódott, úgy érezte az élete kezd a helyére állni. Remélhetőleg.
Ami a tegnapi főzést illeti... Felix próbált ahhoz is pozitívan hozzáállni. Tudta, hogy Hyunjin nem szereti a fizikai kontaktust. Egy-két ölelés senkinek nem árt, ez nyilvánvaló, de ez nem fog változtatni a tényeken.
Ami viszont zavarta Felixet, az az volt, ahogy Hyunjin viselkedett a kávézóban. Nem volt bunkó, se hangos, se ideges, se mérges. Se kedves, se vicces, se boldog, se mosolygós. Ha kellett, segített Felixnek, ahogy ő is neki, és néha elejtettek egy-kétszavas beszélgetéseket, de ezen kívül a fekete hajú csendes volt, és csak bámult ki a fejéből.
Felix csak annyit szűrt le, hogy valamin nagyon jár az agya, és ez a valami nem hagyja őt nyugodni.
Segíteni akart neki, de a munkahelyükön nem akart belemenni magánéleti dolgokba; mivel úgyis csak ők ketten lesznek otthon aznap, úgy gondolta majd munka után a nyaralóban megkérdezi őt erről.
Jiseok nagyon boldog lett, hogy a kettő fiú már el tudja viselni egymás társaságát, sőt, már segítik is egymást a munkában. Így a tanfolyamokat is könnyen el tudják majd végezni, de azt csak jövő héttől kezdik.

—

– Hé...

Hyunjin kérdőn nézett a szőkére. Éppenhogy csak hazaértek, éppen a cipőket vették le és a táskáikat rakták le a komódra. Hyunjin a visszafele úton is csendes volt, szóval most Felixen volt a sor, hogy megszólaljon.

– Akarsz beszélni róla?

Hyunjint valamiért megmosolyogtatta, hogy a szőke nem kérdezett rá a nyilvánvalóra, hiszen látta, hogy a fekete hajú nincs jó passzban. Az is jól esett neki, hogy adott neki választási lehetőséget. Igazából akart beszélni róla valakinek, de nem tudta, hogy jó ötlet-e belemenni ilyen témákba úgy, hogy csak most békültek ki a kisebbel.

– Te szeretnél meghallgatni? – kérdezett inkább vissza.

– Persze – mosolyodott el a szeplős, miközben a magasabbra nézve leült a kanapéra, és Hyunjin még mindig nem tudta felfogni, hogy hogyan ismerhette félre ennyire a szőkét. Felix egy csodás ember volt, egy arany lélekkel.

Felix kíváncsi szemekkel nézett fel Hyunjinra, aki bizonytalanul babrált az ujjaival, úgy ült le a kisebb mellé. Fogalma sem volt, hogy mit akar mondani, csak ki akarta adni magából. Nagyot sóhajtott.

– Igazából nem tudom mit mondjak. Csak... Hiányzik Minho...

Felix értetlenül fürkészte a fiú tekintetét.

– Múlthét óta teljesen távolságtartó, és már beszélni is alig beszél hozzám... Nem akarom, hogy ez így maradjon, és igazából fogok is vele beszélni erről, legalábbis szeretnék... Szóval biztos minden rendben lesz, nem tudom, miért mondtam most el mindezt. Csak... Ahhh! – Feszülten felpattant a kanapéról – hiszen ilyen szituációkban nem tud egyhelyben maradni – majd körbe-körbe kezdett el járkálni kisebb körökben a szőke előtt. Mérges volt magára, amiért ez ilyen hatással volt rá, még akkor is, ha semmi komoly baj nem történt...

– Hyunjin... Biztos vagyok benne, hogy Minho azért ilyen távolságtartó, mert meg akar téged óvni – állt fel lassan a szőke is.

– Saját magától...?

– Csak megijedt, ez érthető. Ha beszélsz vele, utána úgyis jobb lesz. De ehhez kell a kommunikáció. Majd holnap – mosolyodott el halványan, hiszen a tudat, miszerint a saját testvére most éppen önfeledten szórakozik valahol Minhoval, melegséggel töltötte el.

– Megölelhetlek? – állt meg mozdulatlanul a szőke előtt néhány pillanat csend után Hyunjin. Csak pislogva nézett előre, és legbelül remélte, hogy ez nem hangzott túl hülyén.

Felix döbbenten nézett a fiúra, először nem értette, hogy a tegnapi után hogyhogy hirtelen újra meg szeretné ölelni őt. De aztán megértette, hiszen látszott Hyunjinon, hogy most szüksége van erre. Szó nélkül kitárta a karjait, az idősebb pedig bármiféle előjel nélkül a szeplőshöz bújt. Felixben bent rekedt a levegő, és nem tudta eldönteni, hogy ez most a meglepettségtől van, vagy attól, hogy Hyunjin kiszorítja belőle a szuszt is.
Ahogy Felix óvatosan elkezdte simogatni az idősebb hátat nyugtatásképpen, a fekete hajú úgy simult bele az ölelésbe egyre jobban. Ez megmosolyogtatta Felixet. Biztonságban érezte magát az idősebb karjai közt.
És bár most nem neki volt problémája, az ölelés után ő is jobban érezte magát.
Amikor pedig Hyunjin megkérdezte, hogy nem néznek-e meg közösen egy filmet kint a projektoron, Felix szemei felcsillantak.
Fél óra alatt sütöttek egy tálca süteményt a filmezéshez, majd letelepedtek a kanapéra, Hyunjin pedig kezébe vette a távirányítót, és körülbelül délután öt óra után el is kezdődött a filmmaraton. Egy filmet Hyunjin választott, egyet pedig Felix. Nem gúnyolták ki egymás választását, sőt, tetszett nekik a másik ízlése.
Az idő elteltével egyre közelebb kerültek egymáshoz, de ez most mintha fel sem tűnt volna a fekete hajúnak.

– De ha túl sokáig nézzük ezeket, el fogok aludni – suttogta Felix álmosan négy rövidebb film után, hiszen este már sosem tudott éber maradni filmnézés közben.

– Nyugodtan aludj, ha szeretnél – mosolyodott el Hyunjin.

Hyunjin úgy tervezte, hogyha a kisebb netán elaludna az egyik filmen, már nem kelti fel, hanem visz neki ki takarót, és hagyja, hogy aludhasson. Arra viszont egyik porcikája sem volt felkészülve, hogy a szőke álmában a mellkasára fekszik és úgy karolja át őt.
Hyunjin arca felhevült, és megbabonázva nézte a rajta fekvő fiú gyönyörű vonásait. Mint egy angyal.
Semmiképp sem akarta felkelteni őt, túl békésen aludt.
A jobb keze szinte saját magától nyúlt a fiú felé, és mire realizálhatta volna, már a szőke haját, arcát, szeplőit simította. Felix arcával álmában belesimult Hyunjin tenyerébe, mire az idősebb szíve kihagyott egy ütemet.
Észbe kapott, és elhúzta a kezét.
Most szerencsére senki sincs itt rajtuk kívül, de ez nem helyes, ezt most rögtön abba kell hagynia. Főleg úgy, hogy Felix nem is tud semmit. Vajon ő minden barátjával ilyen bújós? Hyunjin remélte, hogy igen.
Nem. Igazából pont az ellenkezőjét remélte. De ilyeneken nem szabadott gondolkodnia.