happiness has a price | hyunlix

39.

Már olyan rég volt. Már olyan rég látta őket utoljára ilyen állapotban. És bár remélte, hogy sosem kell újra így látnia őket, most újra megtörtént.
Látta, ahogy Jisung görnyedten kilép az ajtón, majd a kezét visszanyújtva kisegíti a testvérét.
Hyunjin még a tetőről is látta, hogy mennyire remeg a szőke. Rázkódtak a vállai és a fekete hajú hallotta, ahogy sírt.
Hyunjin csak állt ott ledermedten; érezte, ahogy a szíve mindjárt kiugrik a helyéről. Semmi mást nem akart, csak odarohanni a szőkéhez; átölelni, megnyugtatni, segíteni neki. Mégis, mire feleszmélt, a két fiú már rég a saját házuk bejáratánál tartott.
Hyunjin egyből megfordult és rohanni kezdett a létra felé.
Jisung szó nélkül a konyhában lévő Minho karjaiba borult, és erősen szorította őt. Minhonak szinte ideje sem volt felfogni a dolgokat.

– Úr-úristen, jól vagytok?!

– Én igen... De Felix...

– Jól... Jól vagyok – suttogta az orra alatt Felix olyan halkan, hogy szinte ő sem hallotta. Szemei könnyekben úsztak, megsemmisülten állt egyhelyben az előszobánál. Gyengének érezte magát. Próbálta fenntartani a látszatot, próbált egyenesen állni és kifejezéstelen arccal nézni a konyhában álló két fiúra, de amint meglátta, ahogy Hyunjin lerohan a lépcsőn, majd a szőkét megpillantva lefagy, elvesztette az irányítást.

Hyunjin néhány méterre állt tőle, de amint Felix remegve a földre esett, a fekete hajú gondolkodás nélkül mellette termett. Semmivel sem foglalkozva lekuporodott mellé és óvatosan fogta közre a fiú arcát.

– Felix... – suttogta maga elé, szintén könnyekkel küszködve.

– Nem bírom tovább – rázta a fejét sírva a szőke. – Sajnálom, Hyunjin, nem megy. Nem megy. Utálom. Nem akarom. Segíts... Kérlek, segíts! Hyun, én... Megint... Nem t-tudom... – Kezeit lassan saját maga elé emelte, így Hyunjin tisztán láthatta, hogy mennyire remeg a fiú.

A fekete hajú nem várt egy pillanattal sem többet, felállt és felsegítette a síró fiút, majd felemelte, és még ő maga is meglepődött azon, hogy a fiatalabb milyen könnyű volt. Nem akart – és nem is mert – a konyhában lévőkre nézni, pedig jól tudta, hogy mindkét fiú őket bámulja döbbenten. Csak szó nélkül felsietett az emeletre, és magukra zárta a szobája ajtaját.

– Lix, kicsim, itt vagyok, minden rendben van... – suttogta aggódva, amikor letette a fiút az ágyra és mellé ült.

– Sajnálom, úgy s-sajnálom, nem akartam ezt. Kérlek, bocsáss meg... – suttogta reszkető hangon a szőke, és Hyunjin még sosem érzett akkora bűntudatott, mint abban a pillanatban. Felix még ilyen állapotban is csak Hyunjin amiatt aggódott.

– Shhh, ne mondd ezt, semmi rosszat nem csináltál. Figyelj rám, kérlek, számoljunk megint, oké? Nagy levegő...

Felix csak megrázta a fejét és keservesebben kezdett el sírni, és Hyunjin attól félt, hogy Felix félre fog nyelni. Azt nem tudta volna kontrollálni.

– Csak rosszabb lesz, ha nem engeded, hogy segítsek. Lix... Kérlek, figyelj rám...

A szeplős úgy nézett az idősebbre, mintha már semmi nem érdekelné őt. Mintha azt szeretné, ha csak tovább szenvedne. Szemeiben most nem a remény, hanem a könnyek csillogtak.

– Felix, figyelj rám. Szeretlek, oké? – A szőke szemei kissé kikerekedtek ahogy felpillantott az idősebb szemeibe – Nagyon. Épp ezért nem akarom látni, ahogy szenvedsz. Kérlek, Felix, nagyon rendezetlen a lélegzésed – suttogta kétségbeesetten Hyunjin, nem akarta, hogy a szőke elájuljon.

Sokkal nehezebb dolga volt, mint múltkor, de amikor a szőke egy idő után végre koncentrálni kezdett, Hyunjin kissé megnyugodott.

– Úgy. És most kifúj, egy, kettő, három...