happiness has a price | hyunlix

31.

Hyunjin szinte még sosem aludt olyan jól, mint aznap este. És a látvány, ami reggel fogadta őt, csak még boldogabbá tette. Borzasztóan szerencsésnek érezte magát, és hálás volt a fiúnak. Mindenért. Nagyon sokáig próbálta elnyomni magában az érzelmeit és ez rettentően nehéz volt. De az, hogy a szőke itt van mellette, támogatja és segít neki, ez az érzés mindent felülmúl. Nagyon boldog, hogy Felix az első – és lehetőleg utolsó –, aki ilyen érzelmeket vált ki belőle, és hogy ezeket az érzelmeket ő is viszonozza.

Mikor a szőke mocorogni kezdett a karjaiban, Hyunjin elmosolyodott. Még csak háromnegyed hat volt, bőven volt idejük az aznapi műszak kezdetéig. Sőt, Hyunjin úgy gondolta Felixnek ki kéne vennie az aznapi napot, hogy pihenhessen. Túl sok minden történt tegnap.

– Jó reggelt, csillagom... – duruzsolta a szőkeség fülébe Hyunjin édes mosollyal az arcán, mire Felixet kirázta a hideg és nem tudta elrejteni pirospozsgás arcát.

– Szia, Hyun... – húzta mosolyra a száját, miközben a fekete hajú gyönyörű szemeibe nézett. – Mennyi az idő?

– Nyugodtan aludj vissza. Elmondom Jiseoknak, hogy kiveszed a mai napot. Szeretnéd?

– Hmm? Nem, tegnap sem mentem be... Ma már muszáj.

– Lix, a tegnapi nap neked nagyon... sok volt. Érthető, ha pihenni szeretnél...

– Megleszek, tényleg – mosolygott biztatóan Felix. – Kialudtam magam és nem vagyok fáradt. – Most először ébredt a fiatalabb úgy, hogy a fekete hajú is mellette volt még az ágyban, így ez a reggel már eleve fantasztikusan indult neki.

– Olyan szép vagy... – motyogta az orra alatt Hyunjin, és még ő sem vette észre, hogy ezt hangosan kimondta.

Felix mosolyogva megrázta a fejét és egy puszit adott az idősebb arcára.

– Lassan készülődnünk kéne...

—

Amikor múltkor ment el egy klubba, az ott szerzett szívásnyomok csak néhány napig voltak jól láthatóak, de a tegnapi nap más volt, a tegnap szerzettek sokkal jobban vöröslöttek a fiú nyakán, és emiatt Felix borzasztóan ideges volt. Bármit megtett volna, hogy azon nyomban el tudja tüntetni az összes foltot.
Ahogy visszagondolt arra a néhány lányra, arra, ahogy ölelték és csókolták őt, újra elfogta a hányinger. Mindig abban reménykedett, hogy csak tovább kell keresnie, de hiába a sok próbálkozás, mindig ugyanazt érezte mindenkivel: ürességet. Mindig várta, hogy történjen valami; hogy a szíve erősebben kezdjem el dobogni, hogy kirázza a hideg, hogy a pillangók miatt görcsbe ránduljon a hasa, hogy kipiruljon az arca, hogy belemosolyogjon egy csókba... De semmi. Ehelyett csak utálatot érzett; utálta, hogy olyanokat csókolt, akik semmit nem jelentettek a számára. És mélyén legbelül tudta, hogy ők soha nem is fognak belőle ilyen érzéseket kiváltani. De mégis próbálkozni akart. Nem akarta elfogadni, hogy a rossz emberbe szeretett bele. Legalábbis eddig ezt hitte.
Aztán a tegnap esti pillanatokra gondolt, és egy apró mosoly szökött az arcára. Sosem gondolta volna, hogy így fog végződni az este.
És mégha titkolniuk is kell, örül neki, hogy nincs egyedül: Hyunjin mellette van.

Hyunjin már fel volt öltözve amikor Felix is kiért a konyhába. Az idősebb vetett egy pillantást a kisebb lealapozott nyakára, de aztán nem foglalkozva ezzel mosolyogva átnyújtotta neki a kezében gőzölgő italt.
Felixet nem zavarta, hogy nyáron ivott forró csokit, ez olyan szokássá vált, amit nem akart megszakítani, hiszen Hyunjinhoz volt köthető.
Igazából az összes mostanában történt emléke ehhez a fiúhoz köthető. Még mindig tökéletesen emlékszik az első ölelésükre, mindenre, amit akkor érzett, hiszen ezt érzi azóta minden egyes percben, amikor az idősebbel van.

– Lehet egy kérdésem? – szólalt meg bizonytalanul Felix, mikor már a bejárati ajtó felé igyekeztek.

– Persze.

– A többiek előtt... Mármint a barátaink előtt... Vagy legalább a testvéreink előtt... Szóval előttük is...

– Igen – pillantott a szőke szemeibe Hyunjin bocsánatkérően. – Szeretném, ha egy ideig senki nem tudna erről. Rólam. Rólunk...

Felix aprót sóhajtva bólintott. Fájt neki, nyilván fájt, hiszen ő nem titkolta, főleg nem a saját testvére elől, de meg tudta érteni Hyunjint. Persze, hogy megértette, hiszen emlékszik, hogy neki is milyen nehéz volt elfogadnia magát, amikor rájött. Jisungra persze mindig számíthatott, viszont amikor az apja rájött, az katasztrófa volt. De ennek már mind több éve, ez már mind a múlt. Segíteni akart Hyunjinnak, hogy neki is természetessé válhasson ez az egész.

Kicsit elbambulhatott, mert már csak azt vette észre, hogy mielőtt lépne ki a kert kiskapuján egy kéz a derekánál fogva visszahúzza, magával szemben fordítja, és szorosan átöleli. Ez a szőkét kicsit hirtelen érte, és érezte, ahogy a pír végigfut az arcán.

– Sajnálom, Lix... – Felix halványan elmosolyodott, majd elhajolva puszit nyomott a fiú arcára.

– Ne sajnáld. Mondtam, hogy várok amíg kell.

A kávézóban minden normálisan telt, úgy mint eddig, azzal a kivétellel, hogy most nem volt feszült hangulat senki között sem. Ilyen már rég nem volt, és Jiseok végig vigyorogta az egész napot, örült, hogy a két fiúnak sikerült rendeznie minden problémát.

Felix tekintete még inkább felvirult, amikor meglátott két ismerős alakot belépni a kávézó ajtaján.
Kifutott a pult mögül és senkivel sem foglalkozva borult a legjobb barátja karjai közé.

– Chris?? Channie, mit kerestek itt? – szökkent ide-oda, mint egy izgatott kisbárány.

– Én nem kapok ölelést? – tettetett sértettséget Changbin, mire Felix nevetve karolta át őt is.

– Megint a nagyszülők miatt. Tudod, múltkor mondtam, hogy költöznek, és nincs más aki segíteni tudna nekik. Binnie pedig imádja a mamám főztjét, szóval mindenképp velem jött. De te... – És csak ekkor vizsgálta meg jobban a köpenyt, amit a fiú viselt. – Nem is mondtad, hogy itt dolgozol... Akkor ezért maradtok itt a nyaralóban ilyen sokáig?

A szőke egy fokkal bizonytalanabbul bólintott, majd a pulthoz invitálta őket.

– A vendégeim vagytok, kérjetek nyugodtan.

– Ó, nem, kifize...

– Nem, nem, a ház állja – jött oda hozzájuk mosolyogva Hyunjin is, akit igazából csak zavarta, hogy a szőke azzal beszélget, akiről azt hitte, hogy tetszik a fiúnak. Tudja, hogy nincs oka féltékenynek lenni, főleg azért, mert Changbin jelenleg is az ausztrál kezét fogta, de nem tudott uralkodni az érzelmein, hiszen most először van kapcsolatban valakivel.

– Hyunjin? – húzta fel a szemöldökeit csodálkozva az említett fekete hajú fiú. – Jisungék is itt vannak?

– Nem, ők néhány utcával arrébb dolgoznak, egy étteremben.

Changbin szinte egyből lefoglalta Hyunjin figyelmét azzal, hogy elkezdte leadni a rendelésüket, Chan pedig boldog mosolyra húzta az arcát és a szőke felé fordult.

– Boldog vagy.

– Igen, az vagyok – mosolyodott el Felix, és érezte, ahogy halvány pír szökik az arcára.

– Úgy örülök, Felix... Remélem ezentúl csak ilyennek foglak látni.

– Én is remélem...