happiness has a price | hyunlix

26.

Elkezdődtek a tanfolyamok, és a két fiú azon kapta magát, hogy alig van idejük bármi másra.
A műszakjuk után egyből buszra szálltak és indultak tovább, a tanfolyamról pedig majdnem hogy csak este kilencre értek haza.
Emellett a másik két fiú is ugyanolyan keményen dolgozott; Minhot a korábban szerzett tapasztalatai miatt teljes állásra vették fel felszolgálóként, Jisung csak próbaidős kisegítő volt, de a barna hajú segített találni neki egy ingyenes szakmaszerzési lehetőséget, így neki is volt bőven tennivalója.

– Én szerintem maradok a mosolygós arcoknál és a Napocskáknál... – motyogta az orra alatt fáradtan Felix, ahogy leült a busz egyik hátsó ülésére a keddi tanfolyamjuk után.

– Illik hozzád – mosolyodott el Hyunjin –, de sokkal ügyesebb vagy egy mosolygós arcnál, Felix – húzta össze a szemöldökét hitetlenül.

– Te beszélsz... Gyönyörűen díszíted a kapucsínókat, fogalmam sincs hogy csinálod.

– Legfőképp kézzel – húzta óvatos mosolyra a száját a fekete hajú, mire Felix szemforgatva elmosolyodott. Hyunjin imádta a mosolyát. Azt pedig még jobban imádta, amikor ő volt az, aki miatt a kisebb mosolygott.

– A második film előtt megnézhetjük újra az első film utolsó húsz percét? Tegnap bealudtam rajta... – terelte a témát Felix a szokásos esti programjukra.

– Úgyis rossz a memóriám, megnézhetjük újra – bólintott Hyunjin, és nem tudta levakarni a mosolyt az arcáról. – De van egy olyan érzésem, hogy ha már most ilyen álmos vagy, akkor el fogsz aludni még mielőtt elkezdhetnénk a második filmet...

– Nem... Esküszöm, hogy fent fogok maradni. Érdekel a Dr. Strange!

– Ó, hát persze...

Jisung és Minho már "otthon" voltak, a barna hajú éppen akkor tette le a telefont, amikor a két fiú belépett a ház ajtaján.

– Anya üzeni, hogy büszke rád. Mondtam neki, hogy elkezdted a tanfolyamot.

Felix erre csak elmosolyodott, Hyunjin pedig érezte, ahogy kínjában elpirul.

– Oké, oké... Majd holnap beszélek vele. Lehet a tiétek a nappali, mi kint leszünk a teraszon.

– Szerintem bemegyünk a hálóba. Jis nincs jó...

– Jisung nincs jól?! – vágott közbe aggódva a szeplős.

– Ne aggódj, szerintem csak megfázott a tegnapi esőben állás miatt. És a nappaliban egész nap ment a klíma, szóval nincs nagyon kedve kijönni ide.

Felix szó nélkül eltűnt Minho szobájában, hogy egy kicsit a testvérével lehessen, Minho pedig sértődöttséget tettetve fordult az öccse felé.

– Te sosem aggódtál miattam ennyire...

Hyunjin erre csak szemforgatva bemutatott neki, majd bement a konyhába, hogy elkészítse a szőkének a szokásos esti forró csokiját. De most megspékelte az italt, és tejszínhab helyett ő készítette el rá a tejhabot, amire kakaópor és egy műanyag keverőpálca segítségével apró Napraforgót rajzolt.

Mikor a szőke is végzett a tusolással, frissen mosott hajjal cammogott ki a teraszra, ahol Hyunjin már mindent előkészített. A mai nap volt a második alkalom, amikor a fekete hajú gyertyákat is gyújtott, amiknek az illata a forró csokival keveredve a mennyekbe repítette a szőkét.
Felix még mindig nem ismerte ki teljesen az idősebbet, ezért sosem kezdeményezett. De amint Hyunjin behúzta a függönyöket a nappaliban és kilépett a teraszra a világ legszebb mosolyával az arcán, és amint kitárta a kezeit a kisebb felé, a szőke hatalmas vigyorral ment oda hozzá és bújt bele a biztonságot jelentő ölelésbe.
El voltak rejtve a világ elől és mégis úgy érezték, hogy övék az egész világ.
Mindketten érezték a pillangókat táncra perdülni, mindketten érezték a másik szívverését, de ez már túlságosan is megszokott volt nekik ahhoz, hogy bármit is beleképzeljenek a dolgok mögé. Legalábbis az egyikük így gondolkodott.

– Ez nagyon szép, Jinnie... – figyelte csillogó szemekkel a még mindig gőzölgő italt az előttük lévő dohányzóasztalon.

Mint te...

Letelepedtek a kanapéra.
Hyunjin betakarta magukat az egyik puha pléddel, és engedte, hogy Felix szorosan hozzábújva két kézzel iszogassa a forró csokit, és Felix imádta, amikor Hyunjin ezt megengedte neki.
Az esti filmnézések voltak a kedvenc tevékenységeik, mindketten mindig erre vártak egész nap.
Persze nem maradtak csendben a filmek közben sem; legtöbbször Felix volt az, aki izgatottan, mérgesen, vagy éppen szomorúan magyarázta, hogy az adott jelenet, miért tökéletes, vagy éppen miért kéne rajta változtatni, Hyunjin pedig mosolyogva hallgatta a szőke mézédes hangját. A gyertyák fényében Felix olyan volt, mintha ezernyi csillag borítaná az arcát, és Hyunjinnak hirtelen elment a kedve attól, hogy ezután valaha is az égre tekintsen a kisebb arca helyett.

Hyunjinnak végül igaza lett; Felix elaludt a második film felénél, az idősebbnek pedig nem volt kedve a szőke nélkül végignézni, így csak óvatosan kibújt a fiatalabb öleléséből – mivel a mellkasán aludt el –, lekapcsolta a projektort, elfújta a gyertyákat, majd beállította az ébresztőjét szokásosan megint fél órával Felix ébresztőjénél korábbra, hogy legyen ideje felkelni, mire a másik két fiú kijönne a szobájukból.
Végül visszafeküdt a szeplős mellé, és, mintha ezt a fiatalabb megérezte volna, egyből hozzábújt és átkarolta az idősebbet.
Hyunjin nem foglalkozva azzal, hogy a szíve erre kihagyott egy ütemet ismét betakarta magukat, majd már koncentrált is volna az elalvásra, de ekkor a szőke álmában motyogott valamit, ami miatt Hyunjin egy percre sem tudta lehunyni a szemét az éjszaka során.

– Szeretlek, Hyunjin...