happiness has a price | hyunlix

27.

Felix arra kelt, hogy bentről a konyhából csörömpölés hallatszik ki, ő pedig egyedül fekszik a kanapén. Mint általában. Pedig sosem nézné ki Hyunjinból, hogy korán kelő lenne.
Ahogy kint rendet tett maga után és bement a házba, Hyunjint sehol nem találta. A két fiú fel-alá rohangált, hogy nehogy elkéssenek, Felix pedig kissé elszomorodva vette tudomásul, hogy nemhogy a fiú nincs itt, de ezen a reggelen forró csokit sem kapott.
Történt valami? Csináltam valamit tegnap este?
Felix semmire nem emlékezett, csak arra, hogy elaludt a film közben.

– Hyunjin ma korábban ment be a kávézóba – köszöntötte Felixet Minho. – Azt nem mondta miért.

Felix bólintott és ő is készülődni kezdett.
Talán nincs semmi baj és Hyunjin csak sietett.

—

De Felix tévedett.
Persze, nem mintha Hyunjin távolságtartó lett volna, és nem is ignorálta a szőkét – nem követi el mégegyszer ezt a hibát –, de a szeplős így is látta rajta, hogy valami zavarta őt. Fejben egész nap teljesen máshol járt, sokszor kétbalkezes is volt, egyszer véletlenül nekiment Jungsunak, aki majdnem kiborított mindent, ami a kezében lévő tálcán volt. Kulcsszó: majdnem.
De minden alkalommal, amikor Felix rákérdezett erre, Hyunjin csak egy hamis mosollyal az arcán azt felelte minden rendben. A szeme alatt halvány karikák húzódtak végig, és a szőke úgy gondolta, lehet csak fáradt, mert nem aludt jól.
De hogy tudna Felix mosolyogni és vidám lenni, miközben a mellette lévő fiúnak ilyen nyomott hangulata van?
A műszak végére teljesen átragadt rá Hyunjin érzelemmentes hangulata, és mindketten szinte szótlanul ültek fel a buszra.
A tanfolyam közben mindketten mást csináltak, és a tennivalók elvonták a figyelmüket a problémáikról, ezért egy kissé hálásak voltak.
Miután végeztek és összepakolták a táskáikat Hyunjin bement a mosdóba, hogy lehűtse magát hideg vízzel. Úgy érezte lángol az arca. Nem bírt nem a tegnapra gondolni. Utálta ezt.

Felix ekkor utána jött a helyiségbe és szó nélkül a fiúhoz sétált. Szinte gondolkodás nélkül ölelte át őt hátulról, mire Hyunjin kissé összerezzent és ijedten pillantott fel.

– Ó, bocsi... – engedte el a fiút egyből Felix, hiszen rájött, hogy lehet nincs abban a hangulatban a fiú, hogy megölelhesse.

De ekkor Hyunjin csak sóhajtott és visszahúzta őt magához. Nem ölelte őt szorosan és hosszasan sem, de mégiscsak megölelte a kisebbet, ami Felixnek nagyon jól esett.

– Bocsánat, hogy nem vagyok túl beszédes. Nem aludtam sokat... – motyogta Hyunjin, miközben kifelé sétáltak az épületből.

– Semmi baj, majd ma kialszod magad miután befejeztük a filmet.

Azt én is remélem – gondolta magában Hyunjin.

—

– Imádom Dr. Strange-et... – suttogta álmosan a szőke a film végén.

– Hát persze, hogy imádod... – forgatta szemeit mosolyogva az idősebb.

– Kicsit emlékeztet rád...

– Rám? – húzta össze a szemöldökét kérdőn a fekete hajú, mire a szőke bólintott.

– Nagyon keményen dolgozik azért, hogy elérje a célját. Vicces, néha csökönyös, de végső soron mindig a legjobbat akarja a körülötte lévőknek. – Erre Hyunjin halványan elmosolyodott. Majd a szőke halkan hozzátette: – És festenie kell a haját, mert őszül...

Az idősebb eltátotta a száját és gyorsan gondolkodás nélkül a fekete tincsei közé túrt – mintha így kitapinthatná a bizonyos ősz szálakat –, ami a kisebbet nevetésre késztette. Hyunjin rájött, hogy elég idiótán nézhet ki abban a pillanatban, szóval csak duzzogva összevonta a karjait maga előtt és úgy nézett tovább a kisebbre.

– Nekem legalább puha és selymes a hajam...

– Az enyém nem az? – kérdezte – inkább magától – csodálkozva a szőke, de mielőtt felemelhette volna a kezét a hajához, az idősebb ebben megelőzte őt.

Felix erre szinte önkívületi állapotban gondolkodás nélkül húzódott közelebb a fekete hajúhoz, és – bár Hyunjin saját íriszeit végig a kisebb haján tartotta – csillogó szemekkel bámulta a fekete hajú csokoládébarna szemeit.

– De... a tiéd is puha... – motyogta az orra alatt halkan a fiú, és valahogy nem bírta rávenni magát arra, hogy elhúzza a kezét a fiútól. És ezt Felix is észrevette.

A szőke némán felemelte a bal kezét és megfogta vele Hyunjin jobbját, majd a hajától lejjebb, az arcához emelte azt. Az idősebb szinte magától simította végig tenyerével a kisebb arcát, a szőke pedig mosolyogva belesimult az érintésébe.
Hyunjin szemei csillogtak, a száját résnyire eltátotta, teljesen lefagyott; mintha képtelen lett volna megszólalni. Csak akkor vette észre, hogy milyen közel is vannak egymáshoz, amikor a szőke szemei véletlenül az idősebb ajkaira tévedtek. A fiú észbe kapott, és elhúzta a kezét Felixtől, ezzel együtt kissé hátrébb is csusszanva a kanapén.
A szőkét erre mintha egy álomból keltették volna fel; zavarában pislogott néhányat és tudtán kívül kiengedett egy remegő sóhajt a száján, majd csalódottan nézett fel újra a vele szemben ülő szemeibe.

– Hyunjin...

– Sajnálom – vágott közbe halkan, de magabiztosan az idősebb –, nem vagyunk együtt, nem akarok úgy viselkedni, mintha a párod lennék.

– Nem... akarsz... – motyogta az orra alatt megsemmisülten, üres tekintettel Felix, miközben próbálta feldolgozni a hallottakat.

– Miért akarnék? – húzta apró mosolyra a száját Hyunjin, ezzel oldani próbálva a feszültséget. – Én nem vagyok meleg, neked pedig Chan tetszik, szóv...

– Hogy micsoda? – rázta meg a fejét zavarodottan Felix. – Chan? Miért tetszene Chan...?

Most Hyunjinon volt a sor, hogy hülyén érezze magát. Értetlenül pislogott a szőkére.

– Hát... Nem tudom. Eléggé úgy tűnt... És a hétvégén láttalak, ahogy nézted őt és Changbint, és... És azt hittem, hogy féltékeny vagy... Láttam, hogy az vagy! – Inkább saját magát próbálta meggyőzni, mintsem Felixet, aki erre csak hitetlenül megrázta a fejét és sóhajtott egy aprót. – Mi a baj?

– Nincs baj... Én csak... – Hirtelen szilánkként hasított a tudatába Hyunjin korábbi mondatának az első fele, mire egyből bent rekedt a levegő a mellkasában és úgy érezte, szépen lassan összetörik a szíve.
Semmi esélyem nincs Hyunjinnál. Soha nem is volt...

Felix összetört tekintetét látva Hyunjin kissé megijedt; aggódva nyúlt a fiú felé, de a szőke hirtelen felkelt a kanapéról és lassan a teraszajtó felé fordult.

– Ma este inkább bent alszom. Sajnálom, de... itt kint... úgy érzem megfulladok.