𝙷𝚊𝚝𝚊̇𝚛𝚟𝚘𝚗𝚊𝚕𝚊𝚔𝚘𝚗 𝚝𝚞́𝚕

𝟷. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

Nagy levegőt be mégnagyobbat ki. Ez volt az első napom nem szúrhattam el már az elején. Szinte éveknek tűnt még kinyílott a liftajtó és felszállított engem a negyedikre. Minden másodperc egy évvel öregítette meg az amúgy is megviselt szívemet. „Csak még egy kicsit bírd ki amíg beilleszkedek ne aggódj utána már nem fogok többet aggódni." – bíztattam magam majd egy határozott kopogás után beléptem a híres irodába melynek arany kis tábláján Tate O'nial neve virított.

- Jó Reggelt Mr. Tate! – üdvözöltem a férfit.

- Jobbat kisasszony! Pontos ezt már szeretem. – nézett le az asztalánál ülő férfi arany órájára.

- Nos ez is az egyik tehetségem. – mosolyodtam el zavartan.

- Hát egy kis pontossággal nem váltja meg a világot kisasszony. – rántott vállat miközben intett foglaljak helyet.

- Térjük mindjárt a lényegre...Bizonyára ismeri a fiamat Jhonast. – kezdett bele egy olyan témába amitől tágra nyílt a szemem.

- Elnézést de ennek mi köze ahhoz, hogy a maga irodájában fogok dolgozni? – állítottam le egyből.

- Mert valójában nem így lesz. Nekem megvan a saját titkárnőm Lucy, ahogyan a fiamnak is kell egy asszisztens bár elég gyorsan kiszelektálja az összes hölgyet akiket mellé állítok. – állított kész tények elé mire egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Mégis mit képzel ez a férfi??

- Megbocsájtson de nem ezt beszéltük meg! – állítom le mielőtt folytatná.

- Kell egy adminisztrátori állás vagy sem?! Meg ne haragudjon hölgyem de magán kívül még tízen jelentkeztek az állásra és bár az interjún maga szerepelt a legjobban a fiam beéri a másodikkal is egy hétig tök mindegy melyik van mellette aztán jöhet a következő. – sorolta mintha semmit sem érnék.

- Igen szükségem van egy állásra, de akkor is kötelessége engem értesíteni arról, hogy ki a fene is lesz a főnököm és kivel dolgozom majd együtt! – oktattam ki a férfit ami szemmel láthatóan nem volt az ínyére.

- Most akkor ezennel értesítem arról, hogy a fiam mellé fogadtam adminisztrációs asszisztensként és egyszerű feladata lesz: elkíséri őt a fotózásaira, betáblázza a napjait és nem hagyja, hogy ostobaságot műveljen az utcán a nyilvánosság előtt. Most már kapizsgálja?! – csattant fel Mr. Tate. Hosszasan kifújtam a levegőt és átgondoltam az ajánlatot ám hamar rájövök egyetlen egy más opcióm sincs így muszáj lesz belemennem a dologba.

- Legyen. – nyújtottam kezet az Úrnak amit el is fogadott.

- Akkor üdv az O'nial New's-nál! – csapta össze a tenyereit mire halványan de elmosolyodtam. Mégis csak sikerült egy melót szereznem még ha nem is az elképzeléseim szerint.

A napom további része már nyugodtan telt amint kilépten az épületből elújságoltam Cassienek a nagy hírt miszerint régi plátói szerelme Jhonas O'nial lesz a főnököm. A lány teljesen oda volt érte és magában már titkos terveket szőtt a férfi megismerésére és annak bizalmába férközésére. Fáradtan sétáltam hazafele a kis lakásomba amit anyuék támogatásával béreltem. Nem volt valami tágas, egy konyha egy mosdó, egy szoba és ki is fujt térben ennyi. Nem laktam valami biztonságos környéken sőt Cass sokszor nyúzott azzal, hogy költözzek hozzá vagy legalább keressek egy lakótársat mivel nekem az ő lakbére felére nem futotta ingyen pedig nem akartam nála élni lakótársra nem is akartam gondolni így maradt az apró lakhely egy kietlen környéken a város szélén.

Fáradtan dőltem párnáim közé a váratlan eseményekkel dús nap után. Igazából ez sokkal több izgalom volt egy napra, mint amit el tudtam volna viselni és ezt a szervezetem is jelezte nekem. A fejem fájt, a gyomrom akkora volt, mint egy pingpong labda és ha ez nem elég még a hányinger is kerülgetett. Már épp elaludtam volna mikotr Spencer neve villant fel a telefonom kijelzőjén.

- Mit akarsz? – vettem fel unottal a készüléket.

- Mit Mit? Hát hogy ment?! – faggatózott mindig is kíváncsi bátyám.

- Nem akarok róla beszélni! – fordultam a hátamra mire a vonal végén egy hatalmas sóhaj volt a reakció.

- Sahra... mi történt? – lágyult el a hangja. Mindig ezt a hangszínt választotta amikor aggódott.

- Nem is Mr. Tatenek fogok dolgozni, hanem a fiának Jhonasnak. – forgattam a szemem a név hallatán.

- Annak a Jhonasnak?! – lett ideges a hangja.

- Ismersz más említésre méltó Jhonast a volt iskolánkból? – csattantam fel. Nem akartam ilyen nyers lenni a testvéremmel, de nem nagyon hagyott más opciót mert a kedves énemre nem kopott le.

- A fenébe is Sahra mondj fel. – hangzott újra a vonal másik oldalán egy kis szünet után.

- Ez a nagy ötleted?! Tudod jól anyáék nem tudják már fizetni a lakbérem és kell ez a rohadt állás. – forgattam a szemem.

- Költözz haza amúgy sem szeretem a környéket, ahol laksz! – durrogott mint egy kisgyerek.

- Szerinted ez a megoldás? Megfutamodok? Spencer, most jelentkeztem a továbbképzésre, hogy végre rezidens lehessek erre azt tanácsolod adjam fel és menjek haza... - akadok ki teljesen és felpattanok az ágyról.

- Nem pöttöm csak a fenébe is ez nagyon sok lesz... - csitít a túloldalról.

- Nem nem és nem!! – esek neki.

- Állj már meg egy percre és higgadj le. – kér csendesen – Csak tudni akartam jól vagy-e nem pedig felhúzi téged! – sóhajt egy újabbat.

- Tudom csak... úgy hiányzol te is és anyáék is és annyi minden szakadt a nyakamba idén nyáron. – motyogom a sírás szélén állva.

- Figyelj mindent megoldunk. Bízz bennem holnap ilyenkor minden rendben lesz, oké? – hallom a hangján, hogy elmosolyodik.

- Oké... - felelem bizonytalanul és bár hinni akarok neki nem egy isten hogy csodákat tegyen.

- Fel a fejjel holnap beszélünk alud ki magad a következő héten már pörgés lesz. – bíztat aztán megszakítja a vonalat. Eddig bírtam a könnyeim halkan gördültek végig az arcomon és a párnáim között az álmok világában találom a nyugalmat.

Itt is lenne az első fejezet. Remélem elnyeri az olvasók tetszését. Nem nagyon vagyok jó az ilyen fejezet alá írkálós cuccokban de jó olvasást kívánok találkozunk júni 16.-án csütörtökön. ✨📸