Sahra Rian nem éppen úgy éli meg a felnőtté válást, mint ahogyan azt elképzelte. Sokszor ábrándozott már arról mit vesz majd első fizetéséből, hogyan lesz majd teljesen önálló és milyen klassz helyen dolgozik majd. Az első bökkenő viszont már a munk...
Az autóban egyre hidegebb van, de úgy gondolom ezt csak én érzem így. A kezem remeg a torkom száraz és azt kívánom bár visszavonhatnám azt, amit az emeleten mondtam. Egyenesen rettegek attól, hogy Jhonas mit vág majd a fejemhez, ha megjelenik.
Élesen vágódik ki a jobboldali ajtó és az angyal dühösen fújtatva vágja be maga után mikor helyet foglal. Alig bírom leplezni kézremegésem miközben megmarkolom a váltót és egyesbe teszem az autót. Már nyúlnék az indító gombhoz mikor agresszívan elkapja a csuklóm. Ilyedtemben egy halk sikoly hagyja el a torkom, de alig hallom a fülemben dobogó szívem miatt.
-Mi bajod?! – próbálja felvenni velem a szemkontaktust de én kitartóan a kormányra meredek.
-Semmi, mehetnénk már...? - alig bírom kiejteni a szavakat a torkomban keletkező gombóctól. Rettegek attól, hogy bajom esik esetleg bántani fog mégsem merek tenni ellene semmit.
-Jesszusom te félsz tőlem. – nevet fel keserűen és enged a csuklóm szorításán.
-Dehogy!! – vágom rá cérnavékony hangon.
-Dehogynem remegsz, mint a kocsonya ha egy kicsit is megemelem a hangom vagy ha nem vagyok jó kedvemben!! – esik nekem. Hangja csak úgy fröcsög a gúnytól és a szánalomtól. Lesajnáló szavaira viszont bennem is felmegy a pumpa. Utálom a férfiakat, azt hiszik bármit megtehenek azt hiszik bántalmazhatnak egy nőt éveken keresztül aztán eljátszadozhatnak vele mintha mi sem történt volna. Utálom ezt utálom, hogy úgy gondolják övék a világ ahogy azt is hogy beléjük van kódolva ha valami gyengédebb náluk azt el akarják pusztítani vagy uralkodnak felette mintha ez természetes lenne. Az az egészben a legszomorúbb, hogy nem ilyennek lettek teremtve. Egy igazi férfi megvédi a gyengét és nem uralja, hanem figyeli minden mozdulatát mindazért, hogy megértse igazán mi az amiben segíthet.
-Te ezt élvezed ugye?? Mindig is élvezted!! – esek neki gondolkodás nélkül és az agyam olyan szinten elönti a méreg, hogy gondolkodni sem tudok. Újra megtörténik légzésem szaporább lesz és törni zúzni tudnék. Annyira zavar a jelenléte olyannyira utálom és nem akarok itt lenni, képes lennék lenyúzni a saját bőrömet. Kárt tudnék tenni magamban csak, hogy egy picit a düh szomorúsággá váljon tudjak sírni és kiadni magamból mindent, de nem megy. Körmeim végei apró kis véres félholdakat hagynak a tenyeremben, amit Jhonas is észrevesz mert még mindig a jobb csuklómat szorongatja.
-Dehogy élvezem, hogy élvezném?? Mindenki fél tőlem... Mit művelsz?! – akad ki teljesen. Nem válaszolok teljesen elvesztem. Törni zúzni akarok, levezetni azt a haragot ami bennem van.
- Eddig is feltűnt elég problémás vagy de nem gondoltam ennyire... - lesz egyre idegesebb a szőkeség hangja. – Hé figyelj rám!! – utasít miközben lefejti az ujjaim a tenyeremből felé eső kezemen. Próbálok rá figyelni és nem a dühömre de ez nagyon nehéz.
- Nem lesz baj mindent megoldunk...a késést, a fotózást még apámat is lerendezzük, ha rákérdez miért volt csúszás csak vegyél mély levegőt oké? – simít végig a karomon. Ez a mozdulat annyira kiüríti a fejem, hogy legszívesebben zokogva megölelném még akkor is ha utálom de ehelyett csak egyetlen egy néma könnycseppet ejtek. Néma percek telnek el még egymás lélegzését hallgatjuk.
- Sajnálom az egészet...hogy kiborultam. – motyogom.
- Nem nem nem én sajnálom. Nem tudtam, hogy ilyen hatással van rád, ha kiakadok valamin. – meglepetten emelem rá a tekintetem és ezt az arcot még sosem láttam. Jhonas O'nial megbánt valamit és bocsánatot kért úgy, hogy azt komolyan is gondolja.
Nem kéne ennyire kiakadnom mindenen. – suttogom magam elé.
-Nem tudom mik szokták nálad kiverni a mércét de rám mindig jogosan haragszol. – sóhajt egy hatalmasat aztán folytatja – Szokott még fájni apró? – simít végig a csuklómón.
-Te...tessék? – motyogok.
-Emlékszem minden szarságra amit veled tettem. – hajtja le a fejét. – Tudom sosem bocsájtasz majd meg mindazért amit elkövettem de őszintén sajnálom. Ne aggódj én sem fogok megbocsájtani magamnak. – teszi hozzá mire én még lélegezni is elfelejtek.
Sosem gondoltam volna egyszer majd bocsánatot kér most mégis itt ültül az elcseszett autójában és arról beszélgettünk mit tett egy évvel ezelőtt és szembesít a ténnyel sajnál mindent. Az agyam és a szívem kemény harcba kezd. Még a dobogó szervem megsajnálja Jhonast amiért utája magát miattam addig a racionalitásomért felelős benyomja a vészriadót és arra ösztönöz legyek durva.
-Én... nem tudom mit mondjak. – mindkét szervem leblokkol és bár az egyiket tudom bizonyos ideig hiányolni addig a másikat nem igazán. Érzem a torkom elszorul mert elfelejtek levegőt venni és pánikba esek.
- Figyelj rám... - ilyeden kapom a fejem Jhonasra követve az utasítását. – Érezni akarom ahogy lélegzel. – teszi a tenyerét a mellkasomra. Próbálom lassan beszívni a levegőt majd kifújni. – Jól van jól csinálod nem lesz semmi baj. – mosolyog rám és egészen addig nem enged még jobban nem érzem magam.
-Nem kell mondanod semmit. Tudom, hogy érzel és tisztában vagyok azzal mennyire bántottalak. – szólal meg egy kis némaság után.
-Helyes...- esek neki keményen aztán mégis meggondolom magam – Az emberek néha változnak Jhonas. Nem mindig, de párszor lehet és te most segítettél nekem. – folytatom lágyan.
-Ja helyrehoztam egy olyan dolgot, amit miattam szenvedsz el. Komolyan Sahra mióta vannak dühkezelési problémaid?! – okolja magát. A kérdés meglep.
-Igazából már középiskola óta... - emlékszek vissza. – Eddig még sosem mondtam ki ezt. – suttogom. Tudtam nem normális néha ez a túlzott reakció de sosem gondoltam rá még lelki betegségként.
- Mármint mit? – fordul felém teljesen.
-Hogy ilyen dolgokkal küzdők eddig nem volt aggasztó úgy gondoltam normális... - a szavak nehezen esnek ki a számon.
-Szerinted ez normális? – fordítja felém a tenyerem. – Akkor még pszichológus sem segített? – hűl el teljesen és látom tengerkék szemeiben megcsillanni az aggodalmat.
- Nem vagyok őrült! – mordulok fel.
- Ki beszélt itt erről? – csattan fel de aztán visszavesz – Ha őrült lennél pszichiátert ajánlgatnék. – vigyorodik el mire halkan felnevetek.
- Jó de akkor sem kell segítség. – húzom el a szám mostmár jóval nyugodtabban.
- Szerintem pedig kéne de ha nem akkor majd segítek én. – von vállat mire a szemöldököm az égig szalad. Már válaszolnék mikor a tekintetem a műszerfali órára szalad. Egy óra késésben vagyunk Jhonas mégis az én lelkemet próbálja ápolgatni.
- Francba Jhonas elkéstünk!! – kiabálok, de ő csak nyugodtan a vállamra teszi a kezét.
-Akkor taposs a gázra Sahr és ne aggódj, ha az ember ekkora sztár ezt elnézik neki...vezess óvatosan. – utasít mire benyomom az indító gombot és a kocsi felmordul.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nos elég sok minden történt velem ez alatt a kis idő alatt. Először is ami titeket igazán érint az az, hogy elromlott a pendriveom amin mind a kiadómnak szánt kéziratom és a wattpados munkáimat is tároltam. Nagyon lelombozott a tény, hogy mindent kezdhetek újra (főleg a könyvemet amiből elvesztek a jegyzeteim) de nem adom fel ilyen vagyok folyatatom az álmaimat. Ami még jó hír lehet nektek nekem viszont kevésbé, hogy felmondtam a munkahelyemen így amíg nem találok egy nekem kedvezőt sokkal több szabadidőm lesz élni az írás élvezetének így a következő fejezet is hamar érkezik majd.
