𝙷𝚊𝚝𝚊̇𝚛𝚟𝚘𝚗𝚊𝚕𝚊𝚔𝚘𝚗 𝚝𝚞́𝚕

2. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

Hiszek abban, hogy nem a kezdetek, hanem a végek a legnehezebbek most mégis úgy érzem ennyire nehéz még nem volt elindulni egy helyes úton. Remegő kézzel lököm be az iroda ajtaját. Ma van a nagy nap ma mutatkozom be az egyetemi zaklatómnak aki valószínű azóta már el is felejtett engem. Végül is én sem jegyezném meg kinek a szekrényét tolom tele grafityvel vagy épp kit vállalok le a lépcsőn aki utána végigzakózik rajta és eltöri a karját, hogy aztán minden jött ment iskolatárs ilyen videók alatt jelölgesse, végül is igen én sem jegyezném meg mindezt ezek a dolgok csak a másik fél agyába égnek bele.

- Nem gyakran látogatják az alkalmazottjaim ezt az irodámat de a maga esetében kivételt teszek Ms. Rian! – fogad tárt karokkal Mr. Tate.

- Uram! – biccentek miközben kezet ráz velem aztán az íróasztala előtti székbe észreveszem a harmadik személyt is. Nem változott sokat ugyan az a tökéletes szőke göndör hajkorona, óceánkék szemek, hibátlan bőr és elképesztő izomzat. Maximum helyesebb lett. A modora sem változhatott hisz nem átlagemberhez híven foglalt helyet, a háttámla helyett a szék karfájának dől még másik karfáján a lábait pihenteti, modortalan.

- Fiam had mutassam be neked a legújabb titkárnődet... - kezdi a szokásos rituálét az apja de a srác feláll félbeszakítja apját és mélyen a szemembe néz.

- Sahra Rian! Emlékszem rád az egyetemről csak én egy évvel előbb végeztem. Gondolom nem kell bemutatkoznom. – forgatja kékjeit és bekövetkezik az, ami a rémálmaimban: nem kezdhetünk tiszta lappal mert tudja ki vagyok.

- Jhonas O'nial. – biccentek figyelmet sem fordítva várakozó kezére. Ostoba fiú, az illem azt mondja a nő nyújt kezet ha kedve támad kezet fogni egy férfival ezt benézted Jhonas.

- Azt mondtad ez szőke lesz! – utal a világosbarna hajkoronámra unottan Jhonas mikor megunja a várakozást és levágja magát vissza a fotelbe ugyan úgy ahogyan eddig. Zavarba hoz a kijelentésével mert tudom ezek szerint a külsőmről beszéltek, de ezzel egyidőben fel is idegesít a tény, hogy konkrét árú vagyok, amit ki lehet cseréltetni egy szebb vagy jobb darabra.

- Fiam mit mondtam neked a modorodról! – csattant fel az apja, ami a nap második fénypontja volt. Utáltam, ha egy férfi megemeli a hangját a közelembe. Szörnyű emlékeim kapcsolódtak hozzá. Mintha Jhonas gondolatot olvasott volna felvágott nyelvel rászolt apjára.

- Egy hölgy jelenlétében nem illik kiabálni APA! – húzta el az utolsó szót gúnyosan.

- Erről pont te akarsz kioktatni?! Mi történt az előző 15 hölggyel, elárulnád Fiam? Tudod mit?! Ennyi elég volt belőled ha ezt a titkárnőt sem tudod megtartani akkor old meg egyedül a karriered! Befejeztem! Tünés a szemem elől! – csattant fel a férfi mire Jhonas mosolyogva irtó lassan felált.

- Maga is! – mordult rám mire a teljes sokkból feleszmélve próbáltam összeszedni minden papíromat. Bár nem bántam nem kell együtt maradnom a felbőszült férfival kettesben valamennyire azért mégis megsértett ezzel a fajta bemutatással. Sietve értem be a szőkeséget mire az illedelmesen nyitott ajtót és elmosolyodott.

- Csak utánad. – nevetett fel mire az apja még valamit a fejéhez vágott de olyan gyorsan kislisszoltam azt már nem halhattam. Nem tudtam kezelni ezt a szituációt hiába zárta be az iroda ajtaját Jhonas úgy éreztem még a kulcslyukon át is megfigyelve vagyok.

- Tiszteletlen gyökér! – rendezgettem a papírjaimat és késő volt mire rájöttem hangosan is kimondtam amit gondolok.

- Kikérem magamnak legbelül most azért te is tudod, itt piroska lőtte le a farkast! – csattant fel Jhonas olyan közelről, hogy ilyedtemben majdnem kiejtettem a kezemben lévő naptárat és jegyzeteket.

- Én csak a tényeket látom mik szerint tiszteletlen voltál édesapáddal aki ez oknál fogva felbőszült és leszidott. Sajnos a nevelésedet nem ma kellett volna elkezdje. – rendeztem vonásaim és próbáltam a legtárgyilagosabb hangnemet megütni.

- Te rendszerhibás vagy. Az eddigiek nem mondtak nekem ellent, mondjuk egy ilyen arcnak egy ilyen testel és egy elképesztően fenomenális személyiséggel nem is lehet nemet mondani. – igazított egyet angyal fürtjei közt.

- Kár érted... Helyes lennél ha nem viselkednél ilyen undorítóan. – vontam vállat. A fiatal férfi teljesen kiakadt. Szemöldökei az egekbe szaladtak az óceán kékjeiben felmorajlott és már akkor tudtam most végem. Tök jó volt egy állásom kb harminc percig.

- Helyes lennék?! Helyes vagyok!! Érted?! Nincs feltételes mód ez van és kész. Nem tudom te honnan jöttél, de a lányoknak ez jön be, laza, csibész és gyönyörű na meg persze bunkó. – vigyorodik el.

- Maximum a kislányoknak, akik még azt gondolják elviselik ezeket a szörnyű tulajdonságaidat egy életen át a pénzedért cserébe. – oltom le újból, ami szerintem elsőre is kiveri nála a biztosítékot de másodszorra már világvégét is jelent.

- Ki vagy rúgva. – mondja olyan egyszerűen nyugodtan mintha azt mondaná süt a nap vagy a fenébe esik az eső. Meglepetten hátrálok egy lépést és lepereg a szemem előtt hogyan költözök haza és mennyit tanultam a semmiért aztán befurakodik a fejembe egy megmentő gondolat.

- Apád azt mondta, ha engem is kirúgsz akkor egyedül intézed a modellkedést a továbbiakban. – vágok vissza mire idegesen kapja rám a fejét.

- Nem nem nem most jön az a rész, hogy könyörögsz! – magyaráz mintha az előző dolog meg sem történt volna – „Kérlek ne tedd ezt velem! „ így kell. – emeli meg a hangját egy oktávval – „Bármit megteszek azért, hogy veled maradhassak!!" látod? – teszi össze két kezét mintha magához imádkozna. – Aztán én... - fordul meg és játssza el az ő szerepét – Rendben Baby megoldhatjuk valahogy titokban leróhatod a tartozásod azért, mert rossz voltál. – mélyíti vissza a hangját és a végén megemelgeti jobb szemöldökét.

- Ez valami rossz pornó? – nézem végig a színjátékát értetlenül.

- Akár az is lehet. – nevet fel tartva az ajánlatot.

- Na ide figyelj mert nem mondom el mégegyszer, nem fogok neked könyörögni és te is ugyan úgy patthelyzetben vagy ahogyan én szóval kössünk egyességet. Te nem leszel ekkora gyökér mint amilyen természetes környezetedben álltalában vagy én pedig megpróbállak nem kioktatni azért aki lettél. – nyújtok kezet megfontolt szavaim után mire újra vidáman elmosolyodik.

- Nem is ismersz... - fogadja el jobbom miközben bal karjával a jobb kézfejében pihenő csuklómtól a felkaromig simít. Kiráz a hideg a mozdulatra.

- Most akkor benne vagy vagy sem?! – akarom kirántani a kezem, de ő megrázza azt.

- Benne vagyok. – ereszt el hirtelen és az ingébe törli a kezét mintha undorodna tőle. Értetlenkedve bámulok rá, de ő csak tovább sétál egy fekete ajtóig amin ezüst kis táblácskán ottvirít a neve. Nagyot sóhajtva indulok utána, hogy ismét beérjem. Nehéz napunk lesz...

Jó olvasást kívánok a fejezethez, ahogy jön az ihlet úgy jön a következő fejezet is. 📸✨