Sahra Rian nem éppen úgy éli meg a felnőtté válást, mint ahogyan azt elképzelte. Sokszor ábrándozott már arról mit vesz majd első fizetéséből, hogyan lesz majd teljesen önálló és milyen klassz helyen dolgozik majd. Az első bökkenő viszont már a munk...
Nincs sok nyugodt percünk a barátnőm már a bejáróról ordít befele és ilyenkor egy kicsit megértem miért illette Jhonas a „neveletlen" jelzővel. Eleinte négyen beszélünk át mindent és keresünk egy megfizethető nyomozót azán a fiúk megunják a téma túltárgyalását és magunkra hagynak engem és a barátnőm. Cass még nagyon sokáig kérdezősködik és próbál meggyőzni, hogy miután megoldódik az ügy ne költözzek el de én hajthatatlan vagyok. Cass hasa szakítja meg a délutánba húzódó társalgásunk.
-Francba is Cass hogy lehetsz éhes egy ilyen helyzetben? – akadok ki.
- Nem tudom mondjuk azért, mert így vagyok összerakva?? – vicsorog rám – Te ettél ma...? – méreget.
- Nem, nem volt rá időm... - elmélkedem.
- Hah én is el tudtam volna foglalni magam egy ilyen szexisten társaságában... - vigyorog és úgy csinál mintha a szoba, amibe a fiúk közben elvonultak „játszani" hangszigetelt lenne.
- Nem te vagyok Cass... - forgatom a szemem.
- Most sajnállak a legjobban, hogy nem vagy egy kicsit se én. Te jó ég Sahr az az éjfekete haj a kis vaníliával ahh. – színlel ájulást mire felnevetek.
- Azt hittem, hűséges vagy Jhonashoz. – húzom az agyát.
- Nem megcsalás, ha ő is jelen van csak gondolj bele egy hárem olyan férfiakból, mint Jhonas és a legjobb barátja. – legyezi magát. Egy percre valamiért hagyom, hogy messzire vigyenek a gondolataim és belepirulok a képbe, amit magam előtt látok. Ilyedten kapom a fejem az előttem ülő szőke lányra.
- Na ugye!!! Bocsesz Shar lestoppoltam őket keress magadnak saját párost. – vigyorog.
- Ki stoppolt le kit? – jelennek meg hirtelen a fiúk és fogalmam sincs mennyit hallottak a beszélgetésünkből. Cass csak legyint egyet mint aki nem is szégyelli a helyzetet engem viszont megöl a szégyen.
- Arra gondoltunk kajálhatnánk valamerre a közelben. Ti nem vagytok éhesek? – dől a konyhapultra Axel. Nem tűnik valami boldognak és már épp rákérdeznék mi baja amikor Jhonas a másik oldalamon a fülemhez hajol.
- Ne foglalkozz vele megnyertem a futamot így ő állja a kaját. – búgja halkan engem pedig kiráz a hideg és hirtelen nem is tudom felfogni mit is mondott.
- Társaságbaan nem illik! – dobja meg egy kockacukorral Cass a fülembe suttogó fiút mire Ax ritka alkalmak egyikeként felnevet.
Miután kitárgyaljuk melyik lenne az ideális étterem útnak indulunk. A délután unalmasan telik megebédelünk aztán Axel átdob a cuccaimmal együtt Casshez ahol nekiállok kipakolni. Hamar eltelik a hétvége ami bár nem pihenéssel hanem a rendőrségre futkorászással halad ellőre. Jhonny ahogy eddig mellettem állt most úgy szívódik fel erre a hátralévő pár napra néha-néha megdob egy "minden oké?" üzivel de ennyi a kommunikáció közöttünk. Időközben a bátyám is előkerül aki totál kiakad a hír hallatán és elkezd lakásokat keresni a közelben ezúttal nem csak nekem, hanem magának is.
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.