𝙷𝚊𝚝𝚊̇𝚛𝚟𝚘𝚗𝚊𝚕𝚊𝚔𝚘𝚗 𝚝𝚞́𝚕

𝟺. 𝙵𝚎𝚓𝚎𝚣𝚎𝚝

Reggel az ébresztőm zajára keltem. Nem mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben a fülsüketítő zaj átalvása de nem lehet mit tenni felnőtként egy munkahelyen teljesíteni kell. Ez nem a suli, ahol bejátszom a beteget, hanem a nagybetűs élet, ahol még betegen is azt játszom jól vagyok. Hát nem csodás? Én sem így képzeltem el mikor kicsiként felnőtteset játszottam.

Unottan ittam meg a szokásos kávém, ami már a reggelimmé vált. Mostanában annyira stresszeltem az új dolgok miatt, hogy nem nagyon fért bele a reggeli gyomorgörcs mellé repetának valami szilárd étel is. Félve nézem az órára 6:00. Ez azt jelezte fogynak a viszonylag nyugodt perceim és Jhonas hamarosan újra a közelembe kerül majd. Kirázott a hideg csak a gondolatára is. A tegnap esti beszélgetésünk is annyira felzaklatott utána órákig nem aludtam pedig csak egy időpont egyeztetésről volt szó a kora esti órákban. A francba is...nem kerülhettem el az elkerülhetetlent. Remegő kézzel fogom meg a kocsikulcsom és sietek a kint parkoló öreg mercimhez hiába a márka ez egy tragacs nekem mégis a szívemhez nőtt. A motor a megszokott monoton pufogassál indul be és én a kis tartóba helyezem a telefonom miközben beálltom az egyeztetett címre. Nem telik el fél óra és ott parkolok egy hatalmas ház előtt aminek kapuján ott virít az O'nial felirat.

Ki sem kell szállnom a kocsimból felvillan a telefonom képernyője egy üzenettel Jhonastól.

Jhonas

Ugye nem azzal a tragaccsal vagy ami most parkolt le a ház elé.

Elhúzom a szám az üzenet láttán. Ugyan mivel jöttem volna?!? Szerinte viccből dolgozom?

Sahra

Ha válogatsz akkor akár odáig is kocoghatnál és akkor megspórolnánk a kondi árát, amit én elkölthetek új autóra!

Elégedetten mosolyodom el a frappáns beszólásomon aztán várok a válaszra miközben eltűnődőm hány kamerán keresztül láthat épp. Hangos csörgés ébreszt fel a terepszemlémből és a telefon kijelzőjén megjelenik Jhonas neve. Remeg az újam mikor elhúzom a képernyőn a zöld ikon felé.

-        Van egy ajánlatom számodra... - kezd bele kertelés és köszönés nélkül mély reggeli hangon amitől végigfut a gerincemen a hideg. Vajon hány lány hallotta ezt a hangot az egyetemen és miért nem maradt vele egy sem?

-        Neked is „Jó Reggelt!". – ironizálok jelezve én megtartanám az üdvözlési szokásaink.

-        Figyelsz te rám?! – akad ki – Van egy ajánlatom.

-        Csak mond már... - forgatom a szemem.

-        Én adok neked egy munkás autót te pedig csak azzal fuvarozhatsz. – nevet fel a vonal másik végén.

-        Csodás és mégis milyen autód van, ami ennél is munkásabb? – mordulok fel.

-        Ó hidd el tetszeni fog. – hallom a hangján, hogy elvigyorodik. Eltelik pár másodperc néma csendben majd megmozdul a kapu – gondolom elekromos- aztán kinyílik a kert amit eddig a magas átláthatatlan vaskerítés eltakart.

-        Gyere beljebb mert nem akarok legyalogolni a kisházig. – ásít egyet én pedig annyira meglepődőm hogy elfelejtek elindulni.

-        Ha nem jössz be még ma fix elkésünk. – nyomja ki a vonalat. Feleszméve indítom be az autót és haladok befelé. A kert tele van rózsákkal és egy hatalmas szökőkút van a közepén közte cikázik az út amin végig hajtok. Ahogyan befelé megyekelhagyok pár medencét és egy golfpályát. Aztán elérek egy hatalmas házat nagyobbat mint amekkorában eddig valaha voltam. Amikor megállok a parkolóban tátott szájal dőlök neki az autómnak.