!!! L A S S A N F R I S S Ü L !!!
Történetek a My Hero Academia karaktereivel
(っ ͡❛ ͜ʖ ͡❛)っ
• kitalált szituációk
• nem mindegyik fog játszódni az MHA világában, de előre fogok jelezni mindent
• 18+ előfordulhat, amit szintén fel fogok tüntetni a...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
╚ ═════════════. .★.╝
"Tánc közben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban."
Legjobb barátnőm, Mina mindig ezt mondogatta nekem. Rendszeresen ámulva néztem, ahogy táncol. Eszméletlenül jó mozgása van, emiatt irigykedek is rá...főleg, hogy én egyáltalán nem tudok. Szégyenlősen kértem meg, hogy tanítson pár lépést vészhelyzet esetére, hogy ne égjek be mások előtt.
Örömmel teljesítette kérésem, de mivel napközben elfoglaltak voltunk az iskola miatt, így az éjszaka bizonyult a legmegfelelőbb alkalomnak a tanításomra. Egyáltalán nem volt nekem megterhelő. Jól szórakoztunk, nevettünk - legtöbbször azon, hogy milyen béna vagyok -, de aztán végül ragadt is rám valami. Nem bizonyultak hosszúnak ezek az alkalmak, legfeljebb egy órára béreltük ki illegálisan a kollégium tetejét. Fél órát gyakoroltunk, fél órát pedig új lépésekre szántunk.
Ahogy teltek a napok és a hetek, úgy éreztem rá egyre jobban a dologra. Mindig is imádtam a zenét, emiatt bántam, hogy sem énekelni, sem táncolni nem tudtam. De Mina hamar megnyugtatott, hogy jó ritmusérzékem van, és hogy ezáltal van miből kiindulni.
Keringővel és latin tánccal kezdtünk, ugyanis ezek páros táncok. Szóló táncolásból még csak-csak kihúzom magam, ha úgy van, de ha felkérnek táncolni, nem biztos, hogy mindig megúszom. A szamba és a cha-cha-cha nehezebbnek bizonyult, mivel pörgősebb volt a zenék üteme, ezekhez több időre volt szükségem, mire teljesen el tudtam volna sajátítani.
Nem volt minden éjszaka erre szánva, csupán minden második. Legtöbbször egyedül is gyakoroltam, a négy fal közt, és reménykedve álltam a jövőhöz, miszerint talán az én hobbimmá is válhat a táncolás.
Jelenleg is a rózsaszín hajú lányra vártam. Már a tetőn voltam, a kis hangszóróm beüzemeltem. Egy tetszőleges lejátszási listát indítottam el, ennek eredményeképpen máris az egyik kedvenc zeném csendült fel. A meleg, tavaszi szél végig cirógatta a testem, a zenével együtt pedig az élet szikráját csiholta fel bennem. Apró mosollyal az arcomon hunytam le a szemeim, miközben teljesen elvesztem a dallamban. Halkan dúdolni kezdtem, majd már csak azt vettem észre, hogy táncolok.
Felelevenítettem magamban az eddig tanult lépéseket, visszaemlékeztem pár olyan mozdulatra, melyet eddig Minától, vagy esetleg videókból láttam, majd nehézkesen, ahogy csak tőlem tellett, próbáltam őket összekapcsolni, hogy ne nézzek ki egy őrülten csápoló szerencsétlennek. Végül ahogy váltogatták egymást a dalok, csak pörögtem és pörögtem. Nem érdekelt már, hogy művien táncoljak. Úgy akartam mozogni, ahogy csak éppen kijött a lépés, szabadon, kötetlenül.
A legjobb barátnőm előtt már úgysem tudok jobban beégni, nemde?
Kellőképpen elszórakoztattam magam ezzel, szinte fel sem tűnt, hogy repül az idő. A dalok váltogatták egymást, én pedig képtelen voltam elfáradni. A zene már csak ilyen; megszépíti a világot, megkönnyíti a szívünket, magával ragad, meghat és megnyugtat. Bekúszik a bőröd alá, egészen a csontjaid és a sejtjeid közé hatol és rendet teremt a csendben.
