You can only be mine /Tom Kaulitz/[Befejezett]

6.rész

Reggel 5kor keltem,de semmi élet energiám nem volt ahhoz,hogy én fel keljek,és munkába menjek ma.

Mellesleg fájt mindenem,melegem volt,és úgy éreztem ott halok meg.

Lázasnak éreztem magam, alig bírtam megmaradni a talpamon.

-Mi a fene van velem? Tegnap semmi bajom nem volt még..
Próbáltam ki motoszkálni a konyhába,de nem sikerült,szédültem.
-A kurva életbe,mi lesz most? Muszáj dolgoznom!

Fekszem vissza az ágyba,majd a lepedőt kezdtem el gyürkélni.

Annyira fájt már mindenem, hogy a könnyeim is el kezdtek le folyni az arcomon.

Majd az éjjeli szekrényemről le vettem a telefont és felhívtam Billt.

-Vedd már fel!
-Haló?
Szól bele a telefonba fáradtan.
-Szia Bill. Bianca vagyok, ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak,nem áll szándékomban,de az a helyzet, hogy ma nem tudok be menni dolgozni.. ami azt illeti,nem vagyok a legjobb állapotban, mindnem fáj,lázas vagyok,és szédülök..
-Sajnálom nagyon, rettenetes embernek érzem magam emiatt..
-Nem tehetsz róla,nincs baj. Megértsük,de most fel ébresztem a fiúkat,és megfogjuk magunkat és el megyünk hozzád!
-Na nem,nem.
-De!
Majd kinyomta a telefont.
-Kurva jó.

Majd fel hívtam a főnököm is,el mondtam neki a szent beszédem,amit teljesen megértett,és jobbulást kivánt,majd utólag egy vissza várunk-ot mondott.

Esküszöm,úgy mondta,mintha el mennék örökre.

Majd csengetni kezdtek,de olyan módón,mint aki rá feküdt a csengőre.

-Ahh, megyek.
Majd nagy nehezen ki találtam magamat az ágyból és mentem is.
-Bianca! Jól vagy? Nem haltál meg? Oké.
-Nem, nem haltam meg,szerintem nem vagyok halálosan beteg..
-Oké,de aggódtunk miattad!
Majd bólintottam egyet,és beljebb tessékeltem őket.
-Fiúk,el tudnátok kicsit menni más merre?
Kérdezi Tom Billéktől.
-Persze.
Majd be mentek a szobámba, és az ajtót becsukták.
Majd Tom ki húzott egy széket.
-Ülj le,úgy jobb lesz.
Én le ültem és Tom bele kezdett a mondanivalójába.
-Először is,jól vagy?
-Már jobban vagyok,köszönöm.
-Szuper.
-Nos,a helyzet az, hogy aggódom miattad,úgy érzem rossz kezekben van Olivernel,félek,hogy bajod lesz.
-N-nem..nem lesz bajom.
-Ana meg ismert.
-Micsoda? Nem értem..
-Betegséged van igaz? Pszchio problémákkal szenvedsz.
-Honnan tudod?
-Ana mesélte.
-És ő honnan tudja?
-Ő is ilyesmivel szenved,követted őt igaz? Hétfőn.
-Amm..talán..igen.. sajnálom Tom,én egyszerűen.. nem tudom..
-Ne sajnáld,nem tehetsz róla. Nem tehetsz róla,hogy elveszítetted a szüleid,majd a nagyszüleidet is később,és nevelő szülőkhoz kerültél,akik semmi szeretetet nem nyújtottak feléd,csak azért voltál,mert voltál. Szartak rád. Ráadásul bántottak is téged.
-Ez igaz...
-Na látod..
Simítsa meg az arcom.
-Szeretet hiányod van,amit Oliver nem fog tudni meg adni neked.
-Nem..Tom..nem is vagyunk együtt vele..
-Mi?
-Hazudtam, féltékenyíteni akartalak csak..
-Nyugi,én is szopattalak,nincs barátnőm.
Neveti el magát.
-Vicces lenne,ha én mint Tom Kaulitz táplálna egy lány iránt érzelmeket. Tudod,hogy sosem azért fekszem le a lányokkal, mert szeretem őket.
-De a helyzet az, hogy mostanában nem nagyon feküdtem le lányokkal, pedig már jó lenne
Vesz egy sóhajt.
-Már éhezem.
-Csodás Tom, örülök,hogy közölted velem ezt a fantasztikus hírt.
-Fiúk, ki jöhettek.
Szólók be nekik.
-Kértek kávét?
-Nem, majd mi magunknak megcsináljuk,te semmit.
-Ahj,nem vagyok le bénulva, tudok kávét főzni attól.
Forgatom meg a szemeim.
-Szokásos?
-Aha.

Majd megfőztem mindenkinek a kávét,bele értve magamat is.

Majd le ültünk az asztalhoz és el kezdtük inni a kávénkat.