Énidő

6.

Halihoo! 🤗

A legtöbb választás most a 3-as számú témakörre esett, vagyis a "Nem találom a helyem a világban" című ismerős történet lesz ebben a fejezetben.🫥

Most sokat fogok mesélni a tapasztalataimról és a hibáimról, hátha ez valamelyest benyomást tesz rátok. Sok helyzetben hülyének fogtok nézni, amit teljes mértékben meg is értek! Én is úgy gondolom, hogy bizonyos helyzetekben nagyonis az voltam. Ennek ellenére azért írom le ezeket, hogy meglássátok, hogy bárki követhet el óriási hibákat és nem vagytok egyedül, ha úgy érzitek, hogy egyedül vagytok! 🩷 (Már ha ennek van értelme...🫣)

Jó olvasást!😇

Meg vagyok győződve róla, hogy mindenki életében eljön az a pont amikor úgy érzi, nem találja a helyét a nagyvilagban. Ez teljesen érthető; mindenki átérzi ezt legalább egyszer.
Tapasztalatból írom, hogy nehéz ez a helyzet...😕
Valahogy elkezdesz távolodni azoktól a személyektől és szokásoktol, akiktől es amikről eddig azt hitted, hogy a legjobbak. A szemedben a barátaid lejjebb mennek es olyan dolgokat veszel észre, amire eddig nem nyílt fel a szemed. Szívesen vagy a csaladtagjaiddal, de valahogy néha úgy érzed, hiányzik valami. Sok időt töltesz egyedül, mert próbálod megfejteni, hogy mire vágysz igazából. Hogy ki vagy.🫵

Én ezeket a dolgokat nagyon is átéreztem az előző hónapokban. A múlt nyaram rávilágított arra, ami bennem van. Egy másik oldalamra, amiről mindig is álmodtam és úgy gondoltam, hogy felnőttkoromban majd ilyen is leszek. De az a csodálatos nyár megmutatta, hogy milyen is vagyok úgy igazából. Milyen a másik önmagam. Vagyis az igazi.
Azon a nyáron rengeteget ismerkedtem és buliztam. Igazi tinédzser-életet éltem. A családommal egész nyáron másik országban voltam egy kempingben, ahol szabadon jártam-keltem. Minden este rengeteget táncoltam és röplabdáztam és ismerkedtem. Rengeteget. Szabad voltam, felhőtlen és boldog. 🕊
Nem ment ám minden olyan felhőtlenül is a csaladommal. De később elfogadták (valamennyire) hogy már sokkal nagyobb vagyok, mint amennyire ők elképzelelik. (Ne értsetek félre, semmi degradáció a szülők felé, imádom és tisztelem a szüleimet, ahogyan ők is csakis jót akarnak nekem... csakhogy van, amikor kisebbként kezelnek olyan dolgokban, amikhez már eléggé érett vagyok) Hihetetlen élmény volt az egész tavalyi nyár. Részben önmagamra találtam. Nem teljesen, csak egy kis kirakóst megszereztem az igazi énemből. És ez örökké velem marad. Ahogyan az emlékezetes nyár is.
Szerelmes lettem. !Nem egy fiúba! Hanem a nyárba, a helybe, a kempingbe, Olaszországba, az ottani emberekbe és az ottani önmagamba. Megszereztem azt a puzzle-darabot. És nem hagyom elmenni! 🧩🫶
Aztán a szülinapom egyre közelebb jött. Elkezdtem gondolkodni olyan dolgokon, amit legbelül mindig is éreztem, mégis elhessegettem, mert nem akartam azt érezni. Az igaz barátaimról kiderült, hogy mégsem annyira igazak. Hogy kibeszélnek a hátam mögött, leszólnak, nem állnak ki értem és féltékenyek rám. Mégis elvárjak, hogy ők legyenek az elsők es ha kell, én bármikor ott legyek nekik. (Ribancnak neveztek a nyári élményeim miatt, ugyanis volt "néhány" fiú, aki megtetszett és én nem az a fajta vagyok, aki ezt titkolja. De néhány crush-nál nem volt semmi több! Probáltam minél többet ismerkedni, mert igenis, voltak, akik megtetszettek és akartam végre valami izgalmasat is. És hordtam haspólót és minishortot, mert ez a stílusom. Táncos vagyok és az ilyen szettekben nagyon is jól érzem magam. Nem azért veszem fel, hogy én legyek a figyelem középpontjában. (Bár nem árt ha rám szegeződik pár srác csiloggo szempárja!)... De őszintén mondom, hogy nem ezt akartam. Csak szimplán jól éreztem magam abban, amiben vagyok, ugyanis végre lehetőségem nyílt úgy öltözködni, ahogy akarok és ahogyan tetszik is. A sulit természetesen megtisztelem azzal, hogy nincs kint a hasam es probalok hosszabb rövidnadrágokat felvenni, mert azért megiscsak egy iskola. Mégis a "barátaim" ezt rossz néven vették. Szinte egész nyáron nem is beszeltem velük. Később a hátam mögött természetesen azt mondták, hogy én nem írtam rájuk és nem kerestem őket. Nos, az első hetekben én nagyon kitartó voltam és hívtam őket egy-egy alkalommal és rengetegszer rájuk írtam, hogy mi újság. A nyár közepén azonban tőlem senki, de senki nem kérdezte meg, hogy velem mi újság. Bezzeg amikor náluk volt "nagyobb" esemény, esetleg néhány, számomra ismeretlen baratjuk jött el hozzájuk alvósbulit tartani, akkor egyből eszükbe jutottam es felhívtak, hogy tudjanak menőzni. Mintha meghatott volna. 🙄 "Csodálatos" barátok.
Egy időben ez mérgező volt számomra. Nagyon. Rosszul éreztem magam. És volt, amikor hibásnak is. Nem talaltam a helyem az osztalyban sem, mert nem volt olyan társaság, ami illett volna hozzám. Mindegyiköjükkel jóban vagyok és voltam akkor is, mégsem volt valahogyan az én helyem. Ezért maradtam a "barátaimmal". Hogy hiba volt-e? Igen. Megteszik ezt majd ez a nyár után is? Igen. De ez van. Tanultam belőle. Mégsem tudom őket elengedni. Első osztály óta mellettem vannak. Eléggé felületesen, de ott vannak. Fura ez az egész és sokan ezert hülyének néznek. Nagyonis megértem! De ez van. Én sem tudom, hogy miért. Helyre fogok jönni. Találtam egy barátnőt, akinél jobbat nem is kívánhatok és aki minden szeretetét nekem adja. Egyszerűen nem is tudom, hogy eddig hogyan bírtam ki nélküle. Az egyik legjobb barátnőm azóta is!)❤️‍🩹
Bocsánat a hosszú ömlengésért!
Szóval ezek a barátok a szülinapom közeledtével valahogyan mássá váltak a szememben. Tudtam, hogy ilyenek igazából is es ilyenek is voltak, mégsem akartam ezt magamban tudatosítani. Azt akartam, hogy olyan kis idilli legyen minden, ahogyan külsőnek látszik. Egy kis részem darabokra hullott belül. Nehéz volt elképzelni, hogy azok az emberek, akik egy időben sokkal többet jelentettek nekem, már a szememben eltávolodtak tőlem.
Így a tavalyi nyár megmutatta, hogyan változtam meg én belül és ez a tanév pedig megmutatta, hogyan változtak meg ezért körülöttem mások. Megmutatta, hogy a burok, ami tökéletessé tett mindent, az igazából csakis a látszat. 🎭