▪︎Destined by the Moon▪︎ ⁛Jimin fanfic⁛

▫25 rész

                                   Hae Gi pov.

  Elvettem Jimin kezéből a telefont. 

- Ki az? - amior Choi sunbae halk hangja megszólalt nyugtalanná váltam. - Mi történt? - kérdeztem. 

- El kell mennyjetek innen Gi... - mondta halkan fájdalmas felnyögve a telefonba. Evvel a kijelentésével a vonal megszakadt.

- Az a rohadék... ÁÁÁÁ!! - a szivem hevesen vert a melkasomban a dühtől. - Megölöm. 

- Hae Gi, tudod ki áll az egész mögött, igaz? - egyenest az iriszeibe néztem.Láttam benne szomorúságot, indulatot, aggódást.

- Igen. Nagyon is jól ismerem. -válaszoltam beharapva belső orcám. Min Yoongi áll az egész életem problémája mögött. Az a férfi akit Jungkook megölt évekkel ezelőtt az a testvére volt. Hallottam telefonálni valakivel, mikor ezt mondta. Az a férfi, aki elakart adni valami kereskedőknek és utánam küldte azokat a férfiakat az Yoon Dong Hyun volt.  A nyomoréknak garantáltan nem ez az igazi neve. A nagy gengszterek, maffiozók nem szokták az igazi nevüket meghagyni.

- De én e-ezt nem értem. Mit akar tőled? Megölte Jeont. - sziszegte fogai közt. - Téged miért akar? 

Mélyen a szemébe néztem. Tudom, hogy ő ezeket a dolgokat nem érti. Ezeket a mocskos dolgokat az én világomból, ezért nem tudja mire képes egy ember, ha a családjáról van szó, szerelméről vagy ép obsszesziójáról....

- Jungkook szemet szemért fogat fogért volt. Az ő élete a testvéréjéért. Én pedig elutasítottam 10 évvel ezelőtt és most is. Egó és obszesszió Jimin. - válaszoltam neki keményen, határozottan.

- Miért most? Egész végig Buszánban maradtál. Nem bántott sem téged sem Jeont. Miért pont most Hae Gi? - egy sóhaj hagyta el a számat.

- Jimin a te apáddal asszisztense volt Min Yoongi abban az időben, mikor Dong Hyun titokzatosan meghalt. Az, hogy egy 19 éves haragos fiatal megölte, mivel a barátnőjét meg akarta erőszakkolni nem derült ki, de szerintem Yoongi tudta. És nem maradtunk mindvégig Buszánba... -csóváltam meg a fejem visszaemlékezve azokra az időkre. Nem mondott semmit, csupán figyelmesen hallgatta a mondanivalómat. - Seoulba mentünk. Egy teljes ott voltunk meghunyászkodva. Alig éltünk...mindketten dolgoztunk, de mindenek mellett az önfelejsztést nem hagytuk ki egyszer sem. Tudtuk jól, egynap felbukkannak az emberei és úgyis volt. Egy este egy csapat ember betört a lakásunkba és elvittek mig Jungkook dolgozni volt. Aznap este azt hittem az lesz az utolsó napom, de mint látod itt vagyok. 

- Mi köze van apának ehhez az egész drámához? - meg szakítottam egy pillanatra a szemkontaktust majd ismét fáradt szemibe néztem.

- Mr. Park rájött yoongi mocskos játékára rá egy évre a báttyja halála után, emiatt Yoongi  megölette az embereivel. - a mellkasomra nehéz súly ragadt. Látom, ahogy az agya képtelen feldolgozni az imént kapott információt.

- E-e-ezt h-honnan tud-tudod? 

- A történetet mindenki tudta, csupán azt nem, hogy ki volt a főnök a szinpad mögött... - az arcára egy leírhatatlan keserű gyötrelem rajzolódott ki.

- Te ezt mindvégig tudtad és nekem nem is bajlódtál elmondani... - szökött ki egy könnycsepp a szeméből. - Kérlek most hagyj békén Hae Gi! - vette le akezem az arcáról. - Szerintem tényleg jobb, ha elvállnak utjaink. - kijelentésére nem tudtam mit reagálni, csupán hevesen pislogtam. 

Mielőtt bármit is mondtam volna megnyaltam akiszáradt szám.

- Megértelek.- bólíntottam egy aprót. - Már igyis temérdek rossz dolgon kellett átmennyjél miattam. Mindenért hálás vagyok Park Jimin. - léptem egyet hártébb, hogy meghajolhassak. - Sajnálom, amiért menekülnöd kellesz egy kis időre miattam. - felvettem egy itt maradt cipőmet és elhagytam a lakást.

 Az egész testem üres... Semmim nem maradt. Abszoltút semmim. Csóró vagyok mindenhogy.  Felnéztem az égre. Egy szívárvány keletkezett. 

- Ez a valóság Hae Gi... Jungkook elhagyott, most Sunmi és Choi Sunbaenim. Yoongi nem kegyelmez. Neki nincs szíve. És Jimin is elengedte a kezem... Bárcsak! Bárcsak anya engem is elvitt volna magával akárcsak Sunmit.

  Este fele elmentem Choi sunbae edzőtermébe. Ott feküdt a hideg ring közepén. A testét ütésnyomok és vérfoltok lepték el. Letakartam egy fehér lepdővel majd leültem mellé.

- Köszönök mindent! Mondja meg Jungkooknak, hogy nagyon hiányzik. - nem maradhattam sokáig. Azért hagyták itt, hogy lássam kihült testét, de elviszik majd.

 Leültem az ágyam szélére kinézve az ablakon. Nem akarok itt lenni... Azt kivánom bárcsak ne éltem volna egy ilyen aljas életet, amii vezsélybe sodorja a hozzám közelálló embereket.

 Jelenleg éjszaka fél kettő van és le sem tudtam hunyni a szemem. Jimin jár a fejemben non stop. Érzem a bőrömön az éríntését, a melegségét. Hiányzik... El kellett volna mondjam neki hamarabb az igazságot az apukájáról. Ez az én hibám. A torkomban lévő gombóc megnehezítette a nyelést. A szememből megállíthatatlanul folytak a könnyek. Tudom, hogy Yoongi nem fog megállni míg nem látt a legmélyebb gödörben ahonnan semmikép nem tudok kimászni. 

- MIt csináljak Jungkook? Hmm? -  elcsuklott a hangom ahoyg nevért kimondtam. - Annyira hiányzol... Hiányzik Choi sunbae, Sunmi, Jimin. Mind hiányoztok. Mindenkit elveszítek magam mellől Jungkook... Ezért hagyott itt anyám. Balszerencsét hozok akinek csak belépek az életébe.

 Napok teltek el és Jimint csupán távolról figyelem. Sunmit Jimin viszi haza esténként kocsival. Motorral mindig mellettük vagyok. Észrevették bizonyára, de jelenleg fontosabb az, hogy biztonságban legyenek mint a haraguk irántam. Leszarom magasról, hogy dühösék rám vagy utálnak. Ha meghalnak akkor nem tudnának ilyen jól dühöngni. A lakásig is felmennék, azonban azért kiakadnának keményen. Esetleges bajban úgyis hivnának. A kettő nem lakik oly messze egymástól.

Ahogy Jimin elhajtott az autójával én is elmentem. Úgyanugy elkísértem hazáig, de ezúttal nem nézett rajtam keresztül, hanem ide jött hozzám.

- Nem fárasztó, minket figyelni? - a hangja halk és nyugodt volt. A szemébe néztem felgörbítve számszélét.

- Meddig biztonságban vagytok tökmindegy fárasztó vagy sem. - erre semmit nem mondott. Halgatott. - Ne halgass, ha nem vagy jól. Attól, hogy még haragszol rám én itt leszek neked. - éríntettem meg megnyuzott arcát.

- Önző vagy Jung Hae Gi. Igazad van! Nehéz időket élek át és senkivel sem tudom megbeszélni mert az veszélybe sodorna téged és engem is. Tudod te mennyire félek, hogy talán bántani fogjak az anyámat?! - bökte meg a mellkasom. - Elvesztettem már egy szülőmet miattad nem fogom az egyszem szülőmet bajba sodorni miattad. Könyörgöm többet ne kövess sem engem sem Sunmit. Kényelmetlen mindkettőnknek. 

A beszélgetésőnket itt véget ért. Jimin felment én meg ott álltam figyelve, haogy felkapcsolja az égőt majd behúzza a sötétítőket.

- Hol marad a " Mindik veled leszek.", mait folyamatosan mondogatott. - jött a hang közvetlen mellőlem. - Azt hittem szeret téged Hae Gi. - egyből felismertem a hangot. Jungkook az.

A kezemet a számhoz emeltem és erősen behunytam a szemem. A kezemre folytak a meleg könnyeim, hiszen ez a bolond fejem kreációja. A térdemre borultam felnézve az égre nedves szemekkel.

- Miért csinálod ezt velem?!

- Egyszerű a válasz. Azt akarom, hogy szenvedj.