▪︎Destined by the Moon▪︎ ⁛Jimin fanfic⁛

▫28 rész

 Sunmi akkor este nálam aludt. Egész éjszaka ébren voltunk. Hae Gi azóta nem veszi fel a telefont. Üzenetet is hagytam neki a temetés dátumával és idópontjával, viszont nincs itt. A gyászoló lányra fókuszáltam minden figyelmem. Meghasad a szivem érte. Nem ezt az életet érdemli. Sem a nővére vagy az anyjuk. Mikor apa halt meg, valahogy anyával sikerült túltenni magunkat a gyászon. El sem tudom képzelni mit érezhet jelenleg Hae Gi.

Kimentem egy kicsit a levegőre. Az idő lassan egyre hűvősebb és bórúsabb, hiszen holnap már elseje. Nemsokára itt a szülinapom is. Egyáltalán nem így terveztem a dolgokat egy pár hónappal ezelőtt. Annyi minden történt oly' kevés idő alatt, már fizikailag fájdalmas és fárasztó. Ne is említsem azt a nyomasztó, nyugtalan rossz érzést, ami bennem lakozik mostanában.

Ahogy közeledtem a helység felé kiabálást hallottam.

- Miattad halt meg! Hozd vissza! Hozd vissza nekem anyát! - megálltam a kis szoba bejáratánál. Hae Gi csupán tűrte ahogy a húga üti, cibálja és nyomdossa. - Átkozott vagy Hae Gi! TAKARODJ INNEN!! - megfogta a karját és kicibálta, ha nem kapom el a földet köszönti. - Tegyél szívességet és soha többé ne kerülj a szemem elé. Nem vagyunk többé testvérek.

Hae Gi-re pillantottam. Nem válaszolt vissza semmit, nem csinált semmit. Egyszerűen áll és néz ki a fejéből üres tekintettel. Ép mikor hozzá szerettem volna szólni elsétált. Utánna mennék, de félek. Elfog a rettegés, hogy Yoongi mindent lát, hall és tud. Nem akarom, hogy Sunmi legyen a következő annak az őrült embernek a listáján.

Végig néztem ahogy egyre jobban távolodik a helységtől. Miért kell neki ennyit szenvednie? Bárcsak enyhíteni tudnék a terhén, a fájdalmán.

                 Hae Gi pov.

"Nem vagyunk többé testvérek!" Ez az egy mondat van a fejemben egy pár napja.

 Felgyorsítva, nem érdekelt a velem szembe jövő autó, könnyűszerüen kikerültem tovább hajtva. Akaratlanul is egy régi emlékekkel teli helyre érkeztem. A tenger hűvös szellője most nem adott nyugalmasságot mint egykor. Jungkookal idejöttünk valahányszor szomorúak voltunk, vagy fáradtak az élettől. Bárcsak anya magával vitt volna az nap! Igaz, lehet nem találkoztam volna sem Jungkokkal sem Jiminnel. Nem lett volna minden szülinapomkor imo főztje az asztalon, de mindegyikőjüknek jobb élete lett volna nelkülem.

- Nem bírom már... Elegem van az egészből! - előre menve a tenger hideg vízébe a testem hőmérséklete csökkeni kezdett. 

A meleg könnyeim ugyanúgy lefolytak az arcomról mint  15 éves koromban, azonban most nincs Jungkook, hogy kimentsen. Miattam nincs itt. Ha meghalok, Jiminnek és Sunminak nem lessz több problémája. 

- Hae Gi!

Nem érzem már a lábaim a hideg víztől. Szinte teljesen a vizben vagyok már. Nincs vissza út. Lehunytam a szemem és bedugtam a fejem a víz alá. Felnéztem az égre ahol még a víz alatt is látszott menniyre fényesen díszeleg a Hold az égen majd lassan besötétült minden.

- Kérlek nyitsd ki a szemed Hae Gi! HAE GI KÖNYÖRGÖM!! - egy távoli hangot hallok és egy meleg testet az ényémhez préselve. - Kérlek ne hagyj itt! - nehezen kinyitottam a szemem. Nem vagyok a tenger fenekén. Felnézve a megmentőmre Jimin sápadt arca és könnyes szemei fogadtak. 

- Élek... - nyögtem ki, amire Jimin mégszorosabban magához ölelt.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!! - mondta sírva. 

  Csendben ültem Jimin mellett a kocsiba. A pulóver szélét piszkáltam amit Jimin adott rám miközben ő is csurom víz. A könnyei még most is folydogálnak az arcán, amitől nekem is sirhatnékom lett. Mindketten egy hang nélkül zokogtunk a kocsiba.

Miután megérkeztünk lezuhanyosztunk és ültünk egymás mellett a kanapén. Nem tudom mit mondjak neki. 

- Sajnálom, hogy nem voltam neked ott mikor a legnagyobb szükséged lett volna valakire. -arca ismét grimaszba fordult és bepirosodott az orra. Lehajtotta a fejét és eltakarta két szemét, hogy ne lássam könnyeit.

- Nincs mit megbocsássak neked. Egy percig sem voltam csalódott vagy dühös. - átkarolva vállát mondtam neki. Akárcsak egy elveszett kisgyerek, úgy ölelte át derekam. - Ne rágd magad rajta. El vagyok baszva egy jó ideje. Ezen nincs mit váltosztani. 

 Könnyes szemeivel rámnézett és lassan elengedett. Nem mondott semmit, csupán bámult aztán láttam meg a háta mögött egy árnyékot.

- Te is látod, igaz? - nem tudom mi az amit látok... Kirázott a hideg tőle, pedig egy egyszerű árnyék, mégis valami hidegség és sötétség sugárzik ki belőle. Bólongatva visszanéztem rá.

- Jimin, nekünk hallotnak kellene lennünk, úgye tisztában vagy vele? - mondtam neki egy monotón hangtónusban. 

- Ára van amiért mi túléltük azt a balesetet. - a szivem hevesebben kezdett verni a mellkasomban, ahogy apránként eljutott az agyamig, ő mindvégig tudta. -Tisztában vagyok vele Hae Gi, hogy nekünk most nem kéne itt lennünk ezen a világon. Már akkor megtudtam, hogy ára van az egésznek, mikor visszakerültünk a saját testünkbe és megjelent az a sötét árny. Arra nem tudtam rájönni pontosan mi is az ára, de az a sejtésem az, hogy a lelki fájdalom és a konstant félelem az. Megértem miért akartál meghalni... - mondta grimaszba fordult arccal. -...de önző módon megkérlek, légy erős és maradj velem. Vészeljük át ezt is ketten, ahogy a többit csináltuk. Hmm? 

Miért történik ez velem? Miért kell nekem ennyit szenvednem? 

 Egész éjszaka Jimin alvó arcát figyeltem. Nem érdemli meg ezt a nyomorúságot, sem ezt a keserűséget, amit a nyakára hozzok. Nem tudom mit csináljak... Yoongi is teljesen a markába szorított. Rettenetesen félek, hogy valamit csinálni fog Sunmivel és Jiminnel. Nagyon jól tudja ők az én mindenem. Rettenetesen tudok örülni, hogy imo elment a városból. Nem voltam képes a saját anyámat megvédeni... Abban sem vagyok biztos, hogy Jimint és Sunmit megtudom védeni... Nincs már erőm semmire. Úgy érzem bármelyik pillanatban összeroskadok. Nem jó ez az érzés. Ilyen szarul nem volt soha életemben. 

Felálltam az ágyból kimenve a nappaliba. Kinéztem az ablakon felnézve a borus égre. Jönni fog az eső...

- Az ellen nincs mit csinálj Hae Gi. - megse fordultam a hangra. Tudom ki beszél hozzám. - De te is tudod a dolgoknak nem így kellene lenniük. Ha most összetörsz csak rosszabb lesz. Ne hagyd, hogy a sötétség beszíppantson Hae Gi.

Mire megakartam szólalni megelőzött a telefon a konyhából. Ki a fene hív ilyenkor?

- Erősnek kell lenned Gi! - a hang irányába fordultam, viszont már semmi nem volt ott. 

Kimentem a konyhába a telefont felvenni, de mire a kezembe vettem abbahagyta a csörgést. 

Halihó☻ Köszönöm, hogy végig olvastad és ha már itt vagy nyomj egy ⭐(légszi)