Drunk words; sober thoughts | magyarul

01. The Encounter

Ari szemszöge

Általában nem dogoztam ilyen sokáig - hogy pontosabb legyek, soha nem dolgoztam ilyen sokáig.  De amikor Jasey Lopes a nevetségesen hosszú szempilláival arra kért, hogy hosszabbítsam meg a műszakomat, hogy el tudjon menni egy feltűnően gyönyörű partira, akkor legtöbbször nemet mondanak. Nos, én nem ezt tettem. Jasey (igen, mint a csodálatos All Time Low dal) és én nagyon jó kapcsolatban álltunk. Amikor egyszerre voltunk bent a munkahelyen élveztem vele dolgozni. Nem volt rajta kívül más "barátnőm". A magas, szőke hajú, és zöld szemű lány, aki az összes fiút meg tudta magának szerezni, váratlanul lett az egyetlen lány, akiben megbíztam.

És végül így jutottam ide, hogy a dicsőséges szombat este vacsorát főzök néhány embernek és felmosok a padlón, míg a korosztályom többi tagja benne vannak az alkoholban, a füvezésben, és a védekezés nélküli vad szexben. Mégse voltam teljesen szerencsétlen. Nem minta lett volna ennél jobb szombat esti programom. Az őrült bulik általában nem az én eseteim.

Percival Shores-ban éltem - a kis tengerparti városban, ami bőven bővelkedett beképzelt, és a gazdag emberekben. Ezek túlnyomórészt a fehér bőrűek közössége volt, és ennek közepén ott álltam én. 170 centiméter magasan, arany-bézs bőrrel, csípőig érő, mélyvörös hajjal, amivel kitűntem a tömegből.

"Szia Ari!"

"Jézusom!" Ugrottam ki a saját bőrömből, és elejtettem a felmosórongyot, ahogy odafordultam a főnököm, Drea felé, aki karba tett kézzel nézett rám.

"Bocsánat." Megvonta a vállát. "Nem akartalak megijeszteni. Jól vagy?"

Kihúztam az egyik fülhallgatót a fülemből. "Igen, teljesen. A szívem majdnem kiugrott a helyéről, de igen, teljesen jól vagyok."

Drea megérezte a szarkazmust. "Ha ha, vicces. Kiviszed kérlek a szemetet? Majd én befejezem a felmosást, utána pedig mehetsz belevetni magadat az éjszakába."

"Ez alatt egy doboz karamellás jégkrémre, és egy egész évadnyi Pretty Little Liars-re gondolsz? Mert ha igen, akkor egy nagyon őrült éjszakának nézek elébe. Talán még bedobok néhány üdítőt - semmiképp nem diétásat." Viccelődtem.

"Ooo, szóval te ilyen lázadó vagy." Tűnődött Drea, és felnevetett.

A fülhallgatót a telefonom köré tekertem, majd becsúsztattam a szűk farmerem zsebébe. Az egyik ok, amiért szerettem a Pier Pressure Shack-ban dolgozni, azok az egyenruhák volták - nem volt semmi jelentős. Legalábbis nem nevetségesek.  Volt egy hivatalos piros felsőnk, az elején az étterem logójával, hátulján pedig pár számmal, valamint egy névvel vagy becenévvel ellátva, amit mi választhattunk ki magunknak. Olyan volt, mint egy játékos mez. Drea találta ki, aki igyekezett ötleteket vinni a csapatmunkánkhoz.

A legtöbb munkatársam a vezetéknevüket választották a póló hátuljára, míg a többiek, beleértve magamat is, sokkal kifejezőbbek akartunk lenni. Ezért a keresztnevem, vagy a Quiroz helyett, úgy döntöttem, hogy inkább egy becenév lesz: Shutterbug. (jelentése: Olyan amatőr fotósokra mondják, akiknek nagy az esélyük arra, hogy publikált fotósokká váljanak.)

Ha létezik szerelem első látásra, akkor nyugodtan mondatom az első képet, amit a játék kamerámmal készítettem a 7. szülinapomon, mikor megkaptam a szüleimtől. Attól a naptól kezdve, a fotózás lett az életem. A fizetéseim kamera objektívekre, világítási készletekre, szerkesztő programokra, és minden ilyesmire mentek el.

Miután összegyűjtöttem az összes szemeteszsákot az étteremben, beraktam őket egy fémkosárba és kihúztam a hátsó ajtón. Az ajtó egy kis sikátorba vezetett ki, ahol nagy kukák voltak. Kivinni a szemetet nem volt túl nagy ügy számomra, de ezen a bizonyos éjszakán a mai vendégek büdös maradékait kidobni, pokoli kaland volt.