Drunk words; sober thoughts | magyarul

02. A Rough Morning

Ari szemszöge

Luke Hemmings részegen sokkal kedvesebb ember volt, de ennek ellenére nagyon hisztis, és nehezen kezelhető is. Miután hajnali három után felébredtem sajgó lábakkal és fájó háttal, felállítottam Luke-ot a padról, és beültettem a kocsiba. Képes voltam rávenni, hogy csatolja be magát és maradjon nyugton, mialatt hazavittem. A probléma azonban az volt, hogy nem tudtam, hogyan jutassam be a házukba. Megpróbáltam megkeresni a kulcsait a nadrágja zsebeiben, és egy kicsit kínosan - a hátsó zsebeit is megnéztem, de használhatatlannak bizonyult, mert a kulcsok sehol sem voltak. Ekkor történt meg a B-terv.

Mrs. Liz Hemmings

Ő volt a matektanárom és könnyen vált az egyik kedvenc tanárommá a suliban - különösen azért, mert a matek volt az a tárgy, amiből a legrosszabbul álltam és Mrs. Hemmings mindig szakított arra időt, hogy korrepetáljon. Szóval, amikor felhívtam korán reggel és tájékoztattam, hogy a fia elaludt az autómban részegen, nem vonta kérdőre a tetteimet, hanem megköszönte, hogy segítettem rajta.

"Ari, annyira édes vagy, de tényleg." Mondta Mrs. Hemmings, miközben kisétáltunk Luke szobájából. A női erőt (woman-power) használtuk, ahogyan kiemeltük Luke-ot az autóból, bevittük a házba, felvittük a lépcsőn és ráfektettük az ágyára. Két út között, Luke hányt. Kétszer is. És az is feltehető volt, hogy a nadrágjába vizelt.

"Semmiség. Csak rosszul éreztem magamat, hogy egy barátja sem volt ott, hogy segítsen rajta." Magyaráztam. Mrs. Hemmings felsóhajtott, és megrázta a fejét.

"Nem szeretem azokat az embereket, akikkel együtt szokott lenni. Manipulatív gyerekek, és egyáltalán nem bízok bennük." Jelentette ki. Kezét a vállamra tette. "De benned bízok."

"Köszönöm." Mosolyogtam. Ígéretnek hangzottak a szavai.

"Nem volt mindig ilyen, tudod." Kezdte Mrs. Hemmings, majd elfordította a fejét egy portré felé, amit ezelőtt nem vettem észre.

A falon egy nagy bekeretezett fénykép állt, amin Luke talán 1-2 évvel volt fiatalabb. Egy nagy, szép mosoly, amelyet kiegészített a vastag keretes szemüvege mögötti, fénylő, kék szeme. A quiff helyett, amit általában viselt, a haja hátra volt fésülve. Másképp nézett ki, de mégis boldogan. Nem azt mondom, hogy Luke most nem volt az - nos, józan és éber állapotban - de azt határozottan állíthatom, hogy nem villog az iskola folyosóján ezzel a száz karátos mosollyal.

"Sokat változott, mióta ide költöztünk." Mrs. Hemmings sóhajtott. "Most sokkal menőbb gyerek a társai szemében, de ha engem kérdezel, szerintem mindig is az volt."

Hirtelen rossz érzésem támadt Mrs. Hemmings-ről, aki kék pizsamában és fürdőköpenyben állt mellettem. Ő valóban egy kedves nő volt, aki csak a legjobbat akarta Luke-nak. A bulizás és a hajnali 3-kor felbukkanás részegen, nem volt a legjobb módja annak, hogy az anyákat boldoggá tegyük.

"Sajnálom, hogy ennyit fecsegek." Kért bocsánatot.

Megráztam a fejemet, egy kis mosollyal az arcomon. "Ne kérjen bocsánatot, ez az egész rendben van. Luke népszerű és jó híre van az iskolában és nyilván fenn akarja tartani ezt. De ha engem kérdez Mrs. Hemmings, azt hiszem eddig klassz munkát végzett Luke-al."

Mrs. Hemmings egy meleg ölelésre magához húzott. "Köszönöm édesem."

A hangja elcsuklott, és tudtam, hogy könnyek törtek fel a szemében. Elhúzódott az ölelésből, és az arcát könnycseppek borították.

"Rendben lesz, Mrs. Hemmings?" Kérdeztem.

"Igen Ari, jól leszek." Válaszolt. "Még egyszer köszönöm a segítségedet és hogy gondját viselted a fiamnak. Hétfőn, kimosva fogja neked visszaadni a pólódat. Menj haza, a szüleid biztosan aggódnak már. Mondd meg nekik, hogy nyugodtan hívjanak fel, ha meg kell magyarázni, hogy miért ilyen későn mentél haza."