𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦

5. Semmi extra

Miután Bill megette a délutáni reggelijét, felöltözött és hívott egy taxit nekünk annak okán, hogy elmenjünk hozzám, hogy átöltözhessek.

A folyosóra kiérve érdekes hangok csapták meg fülünket. Minél közelebb mentünk Tom szobájának ajtajához, annál hangosabbá vált a nyögdécselés. Rohadjon meg.

Leérve a előtérbe, megcsapott a csípős hideg levegő, mivel az ajtót az előbb nyitották ki. Összehúztam magamon a szőrmémet, és dideregve mentem ki Bill oldalán. A taxi pontosan a bejárattal szemben állt meg, így sietve be is ültünk.

Megadtam a lakás címét, és már haladtunk is afelé. Bill még pihent, a fejét az ablaknak döntötte és lehunyt szemeit néha-néha összehúzta a fények miatt. Én kifelé bámultam, és vártam az út végét. A fejemben sok, sőt rengeteg gondolat cikázott, de mindnek egy közös pontja volt. Még pedig Tom.

A taxi végre megállt, én pedig óvatosan simítottam Bill karjára. Kinyitotta szemeit, és bágyadt tekintettel felém fordult.

– Megjöttünk? – kérdezte egy ásítással társítva. Elmosolyodtam, és bólintva egyet, kiszálltam. A táskámból előkutattam a lakáskulcsomat, majd felmászva a lépcsőházban a harmadik emeletre, benyitottam a lakásba.

– Jézusom – lépett mellém Bill elszörnyülködve, de az én reakcióm se nézett ki másképp. Mintha bomba robbant volna.

– Clery! – kiáltottam el magamat, mire a lány szobája felé furcsa nyögdécselés hallatszódott. Odamentünk az ajtóhoz, majd a lábammal belöktem a faajtót. Clery az ágyban feküdt, eléggé csapzottan nézett ki. – Veled meg mi történt?

– Durván bebasztam – nyögte ki nehezen, a fejét fogva. Fel se kelt az ágyból, hulla pózban feküdt.

– És mi ez a nagy kupi? – szólalt meg mellettem Bill, mire persze Clery egyből felpattant, bár csak egy csodálkozó pillanatra telt az erejéből, mivel egyből vissza is szédült a párnái közé.

– Haley, egy szóra – mutatott pontosan felém ujjával Clery. Bill felé bólintottam, majd beléptem a bomba robbantotta szobába, és becsuktam az ajtót.

– Na mi van? – mentem az ágy mellé, hogy lássam barátosném arcát.

– Mit keres itt a Tokio Hotel kicseszett Bill Kaulitz-a? – nézett rám nagy szemekkel, szinte majdnem felrobbant.

– Ismerem őt, meg a bandát – válaszoltam értetlenkedve, majd leesett a kiakadása miértje. Soha nem beszéltem arról az időszakomról neki.

– Szóval ismered, aha – ült fel, magát megtámasztva. – És erről nem kellett volna nekem, a legjobb barátnőnek szólnod? Ennyit jelentek neked? – játszott rá az egészre még jobban, még kamu könnyeket is kicsikart magából.

– Jó, ne haragudj Clery, ígérem bemutatom majd neked őket, vagy nekik téged, de most sietős a dolgunk – magyaráztam el gyorsan, de barátnőm csak vádlóan méregetett, majd duzzogva hümmögött egyet, és visszafordult az ágyába, és magára húzta a takarót. – Majd jövök – szólaltam meg a művelete után, és egy kevés bűntudattal vegyítve kimentem a szobából.

– Na mi volt? – kérdezte Bill érdeklődve, miközben én rá se nézve átsiettem a saját szobámba, és a szekrény elé állva keresni kezdtem a mai szettemet.

– Ki van kicsit akadva – válaszoltam, majd félig bemászva a szekrénybe, elővettem a rég nem hordott szoknyámat, és egy bordó színű, kötött garbót. – Szerencse, hogy több harisnyám van – morogtam magam elé, miután kihúztam a zoknis fiókomat, és kikotortam belőle a szintén fekete nejlonharisnyát.