𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦

9. Elhatározás

A reptérre az út részemről csendben telt. Bill végig kifelé bámult az ablakon, felém se nézve, Tom aludt, közben zenét hallgatott. Georg és Gustav elől nevetgéltek nagyon valamin folyamatosan, én pedig barkóbáztam, és aggódtam minden miatt is. Tényleg le kellett volna vele feküdnöm...?

Bill felé sandítottam. Unottan bámult kifelé, már amennyit láttam az arcából. Bűntudatom volt, mivel nagyon is szerettem őt, de nem romantikus értelemben. Már kirágtam a számat belül, mire odaértünk a reptérre. A fiúk komótosan másztak a hatalmas térre, míg én lemaradva törtem a fejemet. Vissza kéne menni Németországba?

– Hé – bökött karon könyökével Tom, mire fel néztem rá aggódó tekintettel. – Minden rendben lesz – mosolyodott el lágyan. Nem Tom, nem lesz.

– Üdvözlöm a barátnődet – böktem ki azt a mondatot, amit eddig magamba folytottam.

– Barátnő? – pislogott nagyokat Tom, nem értve a megszólalásomat. Szuper, még hülyének is néz.

– Ria vagy ki a csoda. De ne is zavartasd magadat – vontam meg vállamat, igazából nem különösebben érintett már meg, meg se lepődtem rajta. Csak szimplán rossz érzéssel töltött el, hogy Ő, az én nagy Ő-m valaki mással volt együtt.

– Nem vagyunk együtt. Együtt voltunk, de már nem – sóhajtott nagyot mellettem Tom, majd sporttáskáját ledobva maga mellé, átölelte a vállamat. – Ne aggodalmaskodj ilyeneken, ha lett volna valakim, elmondtam volna.

– Ja, persze, mert te a kurva őszinteségedről vagy híres – pillantottam felé szúró szemekkel. – Nem kéne menned?

– Várom a döntésedet.

– Milyen döntés? – ráztam le magamról karját, és összefontam magam előtt a karjaimat.

– Hogy jössz-e Németbe avagy sem – vette fel a földről táskáját, és a vállára dobta. A kendő a fején szorosan volt megkötve, fekete dzsekije kicsit gyűrött volt, de az összkép kielégítő volt a szemeimnek. Nem akartam elengedni.

– Mennék, azt hiszem. De nincs rá keretem, szóval az élet nemmel szavazott – húztam el a számat, de nem is bántam annyira.

– De nekem van rá – villantotta ki fehér fogait, én pedig döbbenten néztem fel rá.

– Tom, ne már – nevettem fel zavartan. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy le akarom őt húzni. Semmi bája nincs egy olyan nőnek, aki nem tud egymaga elélni, és csak segítségekkel képes A-ból B-be lépni.

– Amúgy is van még egy befejezetlen ügyünk, remélem ezzel tisztában vagy drágám – a becézésemet szinte a tőle telhető legmélyebb hangján ejtette ki, ami nem kicsit lepett meg engem. Ennek a pasasnak túl nagy volt a vonzása, szinte éreztem, hogy a lábaimból elszáll az erő.

– Vigyázzatok magatokra – szántam ezt búcsúzásnak végül. Tom elém lépett, majd napszemüvegét levéve, közelebb hajolva hozzám, lágyan megcsókolt. Szívem és a testem is beleremegett ebbe a gesztusába, és ismét levett vele a lábamról.

– Vigyázz magadra – lehelte ajkaimra, majd visszavette a napszemüvegét, és célirányosan megindult a messzebb állókhoz, hogy együtt menjenek a terminálhoz, ahol majd repülőre szállnak. Áhítozva figyeltem elhaladó pacájukat, és döntöttem. Elhagyom Olaszországot, itt amúgyse volt semmi keresni valóm alapból se.

Anya nővére miatt kötöttem ki itt, mivel itt volt egy lakásuk, ahol Cleryvel éltünk, és ő adott kölcsönt addig, amíg meg nem született a lányom. Utána 1 hónap se telt el, mire munkát találtam és dolgozni kezdtem. Csak azután ismertem meg Cleryt, szóval ő nyilván nem tudott semmit arról, hogy terhes voltam. Viszont az adósságaimról csak ő tudott.