𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦

6. Valami fura

A film végezte után, idegesen vándoroltam el a fürdőig, és persze előtte kisajátítottam Bill egyik pólóját, meg egy rövidnadrág szerűséget is beloptam az estére, és csak azután foglaltam be a hatalmas fürdőt, ami esküszöm könnyeket csalt a szemembe, olyan csodálatos volt.

Kihasználtam a hatalmas kád adta lehetőséget, és abba engedtem a meleg, habbal teli fürdővizemet. Bezártam az ajtót amin bejöttem, majd nemes egyszerűséggel neki álltam levetkőzni, és beszálltam a jó meleg vízbe.

Alig, hogy lecsúsztam benne, nyílt az ajtó, én pedig értetlenül grimaszolva néztem, ahogy Tom befordul, majd lefagy miután meglát. A habbal eltudtam takarni a mellemet, de továbbra se értettem, hogy jutott be a fürdőbe, mikor bezártam az ajtót.

– Te még is hogy a fenébe? – néztem rá összehúzott szemöldökkel, közben feljebb csúsztam a kádban.

– Képzeld, létezik egy olyan csodás dolog, hogy ajtó – mutatott az ajtóra, amin bejött, nekem pedig leesett a tantusz, és hatalmasat koppant. Két ajtó is volt.

– Baszki, én azt hittem, hogy az a wécé – nevettem fel zavartan. Tom egy kis ideig csak furán bámult rám, de mintha gondolkodott volna. Majd hosszas értetlen szemezés után, végre kinyitotta a száját.

– Találkozni akarok vele – mondta magabiztosan, kihúzva magát, és határozottan a szemembe nézett.

– Kivel? – kérdeztem, miközben elkezdtem a habbal játszani magam körül.

– A lányommal – lépett közelebb, én pedig abba hagytam a játszadozást.

– Tom, neked nincs lányod – néztem rá frusztráltan.

– Dehogynem, kurvára van egy több mint fél éves lányom! – emelte fel hangját, mire én összerezzentem.

– Bárhogy is, már nem vagy se te se én jogosult rá, örökbe lett adva a születése után, jogilag nem tartozik már hozzánk! – fordultam felé felső testemmel, a kádban lévő víz pedig a mozgásra kilötykölődött.

– Ne akard, hogy bepereljelek Haley – mutatott rám, és én kezdtem megijedni. Komolyan kiakadt.

– Mit vársz tőlem, úgy őszintén? Szerezzem vissza, csak mert látni akarod? Amúgy is, semmi közöd hozzá – remegett meg a hangom a végére, hiába próbáltam magabiztosan beszélni, féltem. Még az kellene, hogy bepereljen egy ilyen miatt.

– Én voltam az apja, és az én beleegyezésem nélkül „vetetted" el előszőr, majd az én beleegyezésem nélkül hoztad világra, majd oh, az én kibaszott beleegyezésem nélkül adtad oda valami random családnak. Szerintem jogosan akadok ki ezen, már nem azért – magyarázta feldultan, én pedig nem tudtam ellene felszólalni, mivel igaza volt. Tényleg mindent egy magam döntöttem el, őt be se avatva, pedig egy kapcsolat lényege mindig is a kommunikáció volt. Tényleg én basztam ezt el... Egy szavam se lehetett volna ellene, még is védeni akartam magamat.

– Az én testem volt, és az én életem ment volna tönkre, nem a tiéd. Nem álltam készen arra, hogy anyukává váljak alig húsz évesen – haraptam be alsó ajakamat, ezzel visszatartva a könnyeimet. Hova mentegetőzől már Haley...?

– Önző vagy és gyerekes. Van egyáltalán lelked? Bűntudatod? – lépett közelebb a kádhoz, én pedig összehúztam magamat.

– Ne gyere ide! – sikítottam fel ijedten, mire Tom értetlenül torpant meg, és lépett hátrébb. Egy hajszál választott el attól, hogy elveszítsem az eszemet. – Ha tényleg látni akarod, megpróbálom felvenni velük a kapcsolatot, de aláirattak velem egy szerződést, hogy soha többé nem jelenhetek meg a közelükben, nehogy belerontsak a „tökéletes" család idilljükbe – meredtem magam elé megtörve, őszintén rettegtem.