𝐃𝐢𝐞 𝐅𝐨𝐫𝐦𝐞𝐥 𝐯𝐨𝐧 𝐚𝐥𝐥𝐞𝐦

11. Átkozott megmentő

– Miva'? – fordult felé az engem molesztáló, majd felnevetett teli torokból. – Na ne nevettess már baszod – rázta meg fejét, majd a hozzá közelebb eső kezét rázni kezdte. – Na húzz el innen amíg szépen mondom töki – fordult vissza felém, és már ért volna undorító szájával az ajkaimhoz, de az általa figyelmen kívül hagyott nem hagyta ennyiben, karjánál megragadva arrébb rántotta, majd kigáncsolva a földre nyomta.

– Nem vagyok a csicskád, baszod – válaszolt undorodva, majd meglökve a pasast, elém lépett. – Mit keresel itt? – kérdezte nyugodt hangnemben, mint akit nem is izgatott a dolog.

– Bulizok – válaszoltam elfordulva tőle. Égett a pofám, hogy így futottunk össze.

– Aha, akkor megzavartam a kéjelgéseteket? – kérdezte már unottan, kezeit pedig zsebre vágta.

– Nem erről van szó... – haraptam be alsó ajkamat, és hátam mögött az ujjaimat kezdtem el tördelni. Majd' kiugrottam a bőrömből, hogy ismét láthattam, és halhattam a hangját. Még mindig megremegtek tőle a térdeim.

– Akkor? – jött az újabb kérdés, és egy lépéssel közelebb lépett hozzám. Teljesen a falnak simultam, tekintetemet pedig rá emeltem, és belenéztem a szemeibe, amikben furcsa csillogást véltem felfedezni akkor.

– Megcsókolsz? – kérdeztem teljesen elmélázva, arra se gondolva, hogy mit is ejtettem ki a számon. Tom összehúzta szemeit, és furcsálló arckifejezése kicsit sem volt bizalom gerjesztő.

– Gyere – fogta meg felkaromat, majd maga után kezdett el húzni. Mögötte botladozva próbáltam kiegyenesedni, hogy valami kecsesség is maradjon bennem, de olyan görnyedten mentem, hogy minden hímnemű elfordult tőlem.

Kiérve a szórakozóhely elé, Tom magával szembe fordított, és leintett egy taxit.

– Hol van Bill? – kérdeztem, és nem tudom miért, de keresni kezdtem a szemeimmel.

– Még bent – válaszolt kelletlenül, miközben idegesen kinyitotta a taxi hátsó ajtaját. – Fejedre vigyázz – tette tenyerét a fejem tetejére, és így ültem be hátulra. Becsapta az ajtót, majd ő előre ült a sofőr mellé.

A fejem szét akart szakadni, így csak annyi telt ki belőlem, hogy az ablaknak döntve a fejemet, kifelé bámuljak. A szám nyitva volt, a szemeim félig már lehunyófélben voltak, és a halk rádióból szóló zene egyre jobban álomba próbált engem ringatni.

– Ne merészelj bealudni – hallottam meg hirtelen Tom éles, mély hangját, amitől egyből kipattantak szemeim, és nyammogtam egy sort.

– Én ugyan nem – mondtam, visszatartva egy nagy ásítást. – Hova megyünk? – kérdeztem, de választ nem kaptam. Annyiban is hagytam a dolgot, nem is igazán érdekelt, már csak az alvásra tudtam gondolni.

Az elkövetkezendő idő teljesen elveszett számomra, mintha elvesztettem volna az időérzékemet. A kocsi megállt, az ajtó nyílt, én pedig majdnem kiestem, ahogy Tom hirtelen kinyitotta az ajtót, aminek én eddig kényelmesen nekidőlve pihentem.

Kimásztam a hátsó ülésből, majd botladozva megálltam a két lábamon. Meg se lepődtem, mikor egy hatalmas szálloda nézett vissza rám, valahogy sejtettem, hogy megszálltak valahol.

– Te itt maradhatsz éjszakára, kiveszek neked egy szobát – vágta zsebre kezeit a mellettem álló férfi, akire értetlenül kaptam fel a fejemet, és néztem vele farkasszemet abban a percben.

– Csak én? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

– Aha. Mert ki más van itt még? – kérdezte sóhajtva.