Mit látsz bennem? ( Tomioka x Rui)

Nehéz döntés

Tomioka szemszöge...

Reggel Ruival keltem, mint mindig. De nem aludtam, csak egy órát kb. Egész este gondolkodtam. Megint megsirattam Ruit, megint megsérültem, és megint miattam aggódott. Mindent elrontok. De ez részben azért is van, mert nem vagyok hozzá szokva hogy bárki ennyire szeressen engem. Este nagyon sok minden jutott eszembe, nem egyszer merült fel az a kérdés hogy; mit tegyek?.
De mindig arra jutottam hogy szerintem kéne egy kis szünet. De azzal megint csak össze törném a szívét. Amit nem tudnék elviselni. Viszont elhatároztam hogy ma felhozom neki, és ha meg kell tennem olyan dolgokat amiket nagyon megbánok, hát megteszem, mert nem vagyok elég jó hozzá, de megpróbálom nem megbántani. Gondolat menetemből a mozgolódása ránt ki.
-jó reggelt-mondom, és próbálom minél jobban eljátszani hogy jelenleg nagyon mélyponton vagyok.
-jó reggelt Tomio, hogyhogy fent vagy hamarabb mint én?-felnevet, de én nem vagyok képes teljesen őszintén, ezért csak megjátszom. Rui észre veszi hogy valami nincs rendben velem.-mi a baj? Rosszul aludtál?
-hat igen, eléggé.- ölelem át őt. Próbálom az aggodalmamat a rossz alvásra fogni, remélhetőleg rui elhiszi..
-gyertek reggelizni!!-kiabál Shinobu.
-megyünk!-válaszol neki Rui. Hallani hogy a betegek, a beteg szobákból ki tébláboltak a szobájukból. Mire észbe kaptam rui már felöltözött, és a fejemhez vágta az új ruhámat, a régi bevetés közben elszakadt.
  Egész reggeli alatt az jár a fejemben hogy mit tegyek hogy meg óvjam Ruit, és mindig arra jutok hogy magamtól kell csak meg óvnom. Én vagyok az egyetlen aki mindig bajba sodorja. Ha én nem vagyok akkor Rui sosem szerzett volna sebeket démonok miatt. Ha én nem vagyok akkor Ruinak sosem kell aggódnia senki miatt hogy vajon fel kel e az illető akit tiszta szívvel szeret. Órákig gondolkoztam, és ezért Ruira sem tudtam mindig figyelni
-Tomio! Hallasz?-nevet és a kezét az arcom előll lóbálja-látod mennyi barack van a fán?-mutat a barack fára ami telis tele van barackal.-szedünk?-Rui egy alacsony lány, ezért segítségére siettem azzal hogy a nyakamba vettem és ő onnan szedte a barackokat. Olyan gyönyörű, és úgy tudja élvezni az életet.. bárcsak én is képes lennék rá.. de én úgy éltem le eddigi életem felét hogy kínoztam magam az emlékek felidézésével. Meg ragadtam a múltban, de Rui vissza rántott a jelenbe, de sajna én nem tudom eléggé megbecsülni a szeretetét. Mélyen elgondolkodva rájöttem hogy egyetlen megoldás van, hogy ne bántsam őt tovább. Este lefekvésnél puszit adott nekem, de aztán aggodalmasan nézett a szomorú gondolkodó arcomra.
-Tomio, mondd mi a baj?-kérdezi szomorú hangon, aggódó arccal.
Felé fordulok
-Rui, mondanom kell valamit...

Sziasztok! Egy naggyon hosszú kihagyás után újra itt! Remélem tetszett ez a rész! Egyébként, úgy 20 nappal ezelőtt volt egy éve hogy elkezdtem írni ezt a sztorit, nagyon repül az idő :O Majd valamikor jön a következő rész. Na megyek, good night!