Hirtelen

11.

Arina Moretti
2023.05.28.

Reggel negyed kilenckor az előre megbeszélt helyen találkoztam Lorenzoval. A srácot elkísérte egy, az ötvenes éveiben járó, szőke hajú nő is, akit az édesanyjukként mutatott be nekem.

Az pályára gyalog mentünk, mivel így sokkal könnyebb volt átjutni a belvárosban kialakult hatalmas káoszon.

A Paddock Clubból néztük végig, ahogy felsorakozik egymás mögé a huszonkét autó s miután kialszanak a piros lámpák elrajtol a mezőny. Lélegzet visszafojtva figyeltük a 16. helyről rajtoló, 12-es rajtszámmal ellátott fekete-világoskék versenyautót a felállított hatalmas képernyőn. Arthur a többi versenyzőhöz képest egész jól kapta el a rajtot, így tudott javítani pár helyet, azonban az ég kezdett beborulni.

A 36. körben eleredt az eső. Kezdetben csak csepergett, viszont alig fél perccel később már úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Néhányan kimentek a boxba, hogy kicserélhessék a száraz pályás abroncsaikat esőgumikra, de Arthur nem tartozott közéjük, mivel a csapat állítása szerint csak egy kis zápor. Ezalatt az idő alatt az Ő neve felfelé emelkedett a tabellán, azonban a 38. körben a sikánban elszálltak a fékjei és az autó a falban kötött ki. A képkockák láttán mindannyian megmerevedve figyeltük a képernyőt, viszont amikor bejátszották Arthur rádióüzenetét, egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki mind Mrs. Leclerc, mind a legidősebb fia, mind az én torkomon, bár én igyekeztem halkabban tenni, mint a nő, akinek szemei könnyesen csillogtak. Szokás szerint jött a piros zászló, megtisztították a pályát és folytatódott tovább a verseny a bent maradt 18 pilótának, ugyanis még az eső előtt kiesett másik három pilóta.

Lorenzo egy esernyővel a DAMS garázsához igyekezett, otthagyva engem az édesanyjukkal. Elég kellemetlenül éreztem magam vele, mivel eddig a bemutatkozáson kívül nem igen beszélgettünk.

A nemrég kikért kávémba belekortyolva figyeltem volna tovább a futamot, amit azóta újra elindítottak, de a velem szemben helyet foglaló nő a torkát megköszörülve megszólalt.

- Arina... Ugye Arina? - tette fel a kérdést, mire rákaptam a szemem.

- Igen. Arina Moretti.

 - Nézd, nem kenyerem a kertelés, így aki ismer, az tudja, hogy szeretek azonnal rákérdezni arra, amire kíváncsi vagyok. Ezzel gyakran akaratomon kívül bántok meg embereket, de a közeli barátaim tudják, hogy természetesen nem direkt teszem ezt. Néha nyers vagyok, ami egyeseknek elsőre bunkóságnak tűnhet. - mondta. Csak egy bólintással reagáltam le, ugyanis erre nem igazán tudtam mit mondani. Mit válaszolhattam volna rá? Azt, hogy én is? Nevetséges... - Szóval, ne sértődj meg ezen, de van köztetek valami a fiammal? Arthurral?

- Nem, nincs. - feleltem egy kisebb szünetet  tartva. - Nem vagyunk együtt, csak...

- Csak mi?

- Csak barátok vagyunk. Vagy valami olyasmi. Az elmúlt időben elég sok időt töltöttünk el együtt. Én élvezem a társaságát, rendes srác.

- De tetszik neked? Nem személyeskedés meg semmi, de a fenébe is, azért végignézve a fiaimon, látom, milyen jóképűek lettek. - pillantott rám egy mindent tudó mosollyal az asszony.

- Ebben igaza van, Mrs. Leclerc. Tényleg azok... - mondtam kuncogva. - De akkor is csak barátok vagyunk.

- Még... - somolygott, viszont nem fejezhette be a mondandóját, ugyanis Lorenzo jelent meg lihegve az asztalunknál. 

- Ari! Arthur beszélni szeretne veled az öltözőjében. Gyere, odaviszlek, mert egyedül simán elkeverednél ebben a káoszban, ami odakint van. - A karomnál fogva húzott maga után, fekete-piros mintás, Ferrari logós esernyővel a fejünk felett. Meglehet, hogy alap esetben fennakadtam volna a mondatán, miszerint egyedül eltévednék, de most nem olyan helyzet állt fenn, hogy ilyeneken rágódjak. Mellesleg az F2-es paddockban tényleg elég nagy keveredés volt, így nem bántam, hogy a srác vezetett el Hozzá.