Hirtelen

14.

Arthur Leclerc
2023.05.31.

A repülőút nem volt hosszú, alig másfél órát töltöttünk a repülőn, mégis egy örökkévalóságnak érződött. Charles-al, a csapattársával, Carlos Sainzcal és Arival utaztunk a bátyám magángépén. Amíg Charlesék sakkoztak, én a barátnőmmel filmet néztem. Az üléseket hátrébb döntöttük, hogy kényelmesebben utazzunk, Ari a fejét a mellkasomra hajtotta én pedig egészen gyakran apró csókokat nyomtam a virágillatú mézbarna hajzuhatagába.

Vasárnap vagy inkább hétfő hajnalban, a buliról a lány lakása felé tartva megbeszéltük, hogy lassan haladunk. Az én ötletem volt, tekintve, hogy Ollien, Oscaron kívül senki nem tud róla. Maximum Lorenzo és Charles sejtheti, de anya és Ari családja még mindig csak a barátoknak hisznek minket. Azóta pedig pár csókon és az öleléseken tovább nem merészkedtünk, de ez így volt jó. Egyikünk sem akart siettetni semmit. Legalábbis még egy darabig.

A hotel halljába érve mind a négyen bejelentkeztünk a recepción és megkaptuk a szobákhoz tartozó kártyákat. A liftből kilépve szobánk felé indultam volna Arival az oldalamon, amikor Charles a csuklómnál fogva megállított és intett a fejével, hogy négyszemközt akar beszélni.

- Menj csak nyugodtan, mindjárt megyek én is. - mondtam a bőröndje fogantyúját szorongató lánynak, aki egy bólintást követően a elindult folyosón. - Mondd. - húztam fel az egyik szemöldökömet a híresebbik bátyámra meredve.

- Mióta vagytok együtt? - kérdezte egy mindenttudó vigyorral az arcán. Az igazat megvallva az égvilágon semmi kedvem nem volt most egy ilyen beszélgetéshez, hiába a bátyám.

- Miből gondolod, hogy együtt vagyunk? - kérdeztem vissza csípőből. Nem akartam válaszolni rá, így jobbnak láttam egy kérdéssel kibújni a válaszadás alól.

- Abból, hogy az öcsém vagy és ismerlek, nem mellesleg van szemem és látom, hogy nézted a vasárnapi bulin meg most a repülőn is.

- Mégis hogy néztem rá, áruld már el.

- Úgy, mint aki ott a helyszínen képes lenne levetkőztetni és megdu...

- Állj le. - szóltam határozottan, mielőtt még az egész emelet végighallgatta volna a bátyám bölcsességeit a szerelmi életemmel együtt.

- Mikor vallod már be? - meg egy kérdés és esküszöm, falnak megyek.

- Mit? - a szemeimet megforgatva sóhajtottam.

- Na vajon mit? Ne játszd már a hülyét, Arthur. Azt, hogy együtt vagytok. - na most fogyott el az az eleve kevéske kis türelmem és lett elegem belőle és kérdéseiből.

- Most. Elégedett vagy? - kérdeztem felháborodva.

- Igen. Amúgy meg tudtam, csak tőled is hallani akartam. - vigyorgott a vállát megvonva, mint egy bolond.

- Na elmész te a tudod, hová... - morogtam az orrom alatt. - Mióta és honnan?

- Amióta Arina is. Vasárnap be akartam menni hozzád, de az ajtód előtt összefutottam a menedzsereddel és ő mondta, hogy talán nem kéne bemennem hozzád, mert nem vagy egyedül. Nem hallgatóztam meg semmi, de a többit meg már a bulin levettem a gesztusaitokból. Nem volt nehéz kitalálni...

- Anyának még ne szólj, szeretném, ha tőlünk tudná meg. Most mentem. - fordítottam hátat és otthagytam. Ennyi bőven elég volt.

A szobába belépve Arit az ágyon ülve találtam, ölében a laptopjával. Teljesen belemerült a képernyőbe, észre sem vette, hogy becsuktam magam mögött az ajtót.