Hirtelen

19.

Arthur Leclerc

2023.09.04.

Óvatosan nyitottam ki a szemeimet. Szükségem volt néhány másodpercre, mire kitisztult a látásom. A szobában sötét volt és egyedül feküdtem az ágyon, de az ajtó túloldaláról halk susmorgás hallatszott be. Visszacsuktam a szemhéjaimat, hátha csillapítani tudom a hasogató fejfájást. Hosszú percekig feküdtem mozdulatlanul, amíg elegem nem lett a helyzetből és lassan felülve kibotorkáltam a szobából. A hirtelen fényárra nem volt felkészülve sem a szemem, sem az agyam. A fejem még mindig rettenetesen fájt, nem beszélve arról, hogy az oldalam is érzékeny volt. Hunyorogva néztem végig a nappaliban helyet foglaló személyeken. Az egyik fotelben a DAMS csapatfőnöke, Yannick Hubert foglalt helyet, jobb oldalán a csapat PR managerével, Julie-val. A kanapé egyik végén Charles, a másikon Ari ült.

- Jó reggelt! - köszöntem halkan, mert nem igazán találtam meg még a hangom.

- Hogy érzed magad? - jött az egybehangzó kérdés a társaságból.

- Őszintén? - bólogattak. - Szarul. Nagyon.

Ari felállt és szoros ölelésbe vont, mire felszisszentem.

- Nagyon fáj? - kérdezte a szemembe nézve. Csak bólintani tudtam. - Gyere, lekezelem a sebeidet. Mindjárt jövünk és folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

A fürdőszobába mentünk, Ari becsukta az ajtót mögöttünk. A tükörbe nézve önmagam árnyéka pillantott vissza rám - az arcom nagy részét pirosas-lilás zúzódások és néhol magalvadt vér borította, a szemeim alatt sötét karikák húzódtak. Nagyot sóhajtva ültem le a wc tetejére, Ő elővette az utazós elsősegélykészletét. Óvatosan lehúzta rólam a pólómat, majd levéve a sebtapaszokat a halántékomról és az oldalamról nekilátott lefertőtleníteni a sebeket.

- Mi történt tegnap este? - valahogy nem állt össze a fejemben a kép, hogy miért nem rémlik semmi és miért nézek ki olyan vállalhatatlanul.

- Nem emlékszel semmire? - képedt el teljesen.

- Addig van meg, hogy veszekedtem egy pincérrel. Utána teljes képszakadás.

- Összeverekedtetek Fabioval.

- Fabio... Mármint... Az a Fabio, aki téged...

- Igen. A többit majd kint elmondja Robert, mert nekem sem tiszta az egész.

Amire kiléptünk a helyiségből, a társaság kibővült egy fővel, egészen pontosan a csapatorvossal, Michaellel, aki a Yannick bal oldalán lévő fotelben ült. A dohányzóasztalon lévő tálcán néhány szendvics volt és kávé gőzölgött. Nem tudom, ki volt az értelmi szerző, de örök hálám, amiért felhozatta azokat. Mindketten helyet foglaltunk a kanapén, kezembe vettem egy bögrét.

- Elmondanátok, mi történt pontosan tegnap este? - kezdett egyre jobban idegesíteni, hogy nem tudom, mi történt.

Felém fordították a laptopot, amin a videó lejátszó program volt megnyitva. Megnéztük a felvételt, ami - mint utólag kiderült - az egyik étterem biztonsági kamerájának felvétele volt. És ha magamtól nem jöttem volna rá, az orosz Ferrari tartalékpilóta szépen sorjában elmesélt mindent. Azt is beleértve, hogy hárman cipeltek vissza - Arit és engem is - a szállodába bátyámmal és Charles edzőjével, Andrea Ferrarival.

Nagyot sóhajtva döntöttem hátra a fejem. Képtelen voltam elhinni, hogy az éjjel ájultságig verekedtem, ráadásul nyilvánosan és még a rendőrségi jegyzőkönyvbe is bekerült.

- Mit kezdünk a sajtóval? - kérdeztem, mert eléggé aggasztott.

- Még nem jelent meg semmi a neten, de ráállítottam a csapat média-managerét, hogy figyelje a híreket.

- Én is szólok majd a sajtóügynökömnek, hogy ha lát valamit azonnal szedesse le. - szólalt meg a bátyám, aki magához képest egészen csendben volt. 

- Hivatalos megjelenésed sem lesz az Abu-Dhabi-i futamig. Szóval, ha nem mutatkozol nyilvánosan, amíg el nem múlnak a sérülések, akkor azt is megúszhatod, de oda kell figyelnetek a legapróbb részletekre is.

- Kösz mindenkinek. Hogy került oda egyáltalán az a féreg? Nem privát buli volt?! - kérdeztem felháborodva.

- Nem, Frederic lefoglaltatott egy helyet, de ők az utolsó pillanatban lemondták, így maradt az a bár, de ők már nem tudták elintézni, hogy teljesen zártkörű legyen. Másokat már nem engedtek be, de azokat nem tudták kirakni, akik még előttünk érkeztek. - mondta Charles sajnálkozva, de közben látszott rajta, hogy hozzám hasonlóan elég ideges.

- Fasza...

- Arthur, mit ittál tegnap este?

- Csak azt az egy adagnyi whiskey-t, te is Láttad Robert. - néztem az oroszra, aki egy bólintással jelezte a többiek felé, hogy igazam van.

- Amondó vagyok, hogy menjetek be a kórházba és csináltassatok egy vérképet. Ha kiderül, hogy valamilyen szer hatása alatt álltál, ami nem önszántadból került a szervezetedbe, akkor biztos vagyok benne, hogy a hatóságok is mellétek állnak. 

- Rendben.

- De akkor még most menjetek, amíg nem ürül ki belőled és tudjuk bizonyítani.

- Amint megvan az eredmény, szóljatok nekem is, légyszíves.

- Persze Michael, mindenképpen.

Ari segítségével összekapartam magam, majd miután mindenki távozott a szobából, a barátnőm és a bátyám kíséretében indultunk el a városi kórházba. A szállodát a garázson keresztül hagytuk el, a kórházat pedig a hátsó bejáraton keresztül közelítettük meg, hogy elkerülhessük az esetleges fotósokat. Az információs pultnál a sürgősségi osztály főorvosához irányított minket az ott ülő nővér. Bő húsz perces várakozás után mehettünk be a főorvos irodájába, akinek röviden beszámoltunk a történtekről, majd a titkárnője felvette az adataimat. Vért vett tőlem, majd amíg a labor eredményére vártunk egy fiatal, szőke nővér újból ellátta a sebeimet, mind az oldalamon, mind a szemöldökömnél lévőket. Mialatt a bordáim körüli lilás vöröses foltokat fertőtlenítette a csaj, Arina reakciójától alig tudtam visszafojtani a vigyoromat. Akármilyen nyomorúságosan is éreztem magam ott a kezelőágyon ülve, a barátnőm volt az, aki fel tudta dobni a helyzetet. Féltékenységtől izzó nagy, barna szemei, enyhén ráncolt homloka és a komoly arckifejezése nálam mindent vittek. 

További fél óra várakozást követően kaptuk kézhez a vérvétel eredményét. Az orvos elmagyarázta az egyes értékeket, majd kitért az véremben lévő idegen anyagra. A csapatorvosnak igaza lett, mert valamit tényleg belekevertek az italomba, ami miatt először agresszív lettem, majd rövid időn belül elájultam és az emlékeim nagy része is kiesett. 

Így minden értelmet nyert.

A leleteimet lefénymásoltattuk a titkárnővel, majd az utunk a kórházból a Monza e Brianza megyei rendőrségre vezetett, ahová már Robert is velünk tartott. Az egyik járőr a rendőrkapitány irodájába kísért minket. Neki is beszámoltunk mindenről, adtunk neki egy példányt a kórházi jelentésből, majd felvette a vallomásainkat.

- Ez lenne minden? - kérdezte unottan. Látszott rajta, hogy nagyon elege van ebből. 

- Szeretnénk feljelentést tenni Fabio Romano ellen. 

- Semmi akadálya, Signor Leclerc. Adok néhány papírt, amiket ha kitöltenek és visszaadják nekem, akkor legkésőbb még ma délután eljárást indítok az említett személy ellen.

- Nagyon köszönöm, uram. 

A rendőrségről visszamentünk a hotelbe, ahol becsomagoltuk a holmijainkat és kitöltöttük a kapott iratokat, majd a reptérre menet leadtuk azokat a rendőrségen.

TikTok: hqnna.writer