KI A JANI?

- 3 -

Kovács Johnny POV

Kész szerencse, hogy nem a suli melletti kávézóba beszéltük meg a találkozást. Úgy toporogtam ugyanis mint a szarógalamb. Azt hiszem, életem első randija előtt se voltam ennyire befosva. Nem mertem a kávézó előtt várni, egy sarokkal arrébb tébláboltam. Aztán amikor láttam, hogy a csaj befordul a szemközti kanyarban, én is elindultam. Egyszerre értünk az ajtóhoz. Ahogy anyám tanította, és ahogy a Kovács-kódex mondja, bementem a nehéz ajtón Judit előtt, aztán addig tartottam, míg ő is be nem ért. Csodálkozva húzta fel a szemöldökét, gondolom nem számított tőlem ilyesmire. Kerestünk egy félreeső asztalt, kihúztam neki a széket, aláigazítottam, aztán leültem. Ekkor már a szemét forgatta és csücsörített.

- Hmm. Nyakig lehetsz a szarban Johnny fiú, ha ennyire udvarias vagy velem. Ki vele, mit akarsz tőlem, ne tököljünk, mert a város bizonyos pontján vár rám egy remélhetőleg kellően kanos pasi.

Hű, a szentségit, hát, ez a bige nem totojázik, és aligha nevezhető úrilánynak.

- Jancsikáról lenne szó – Hát igen, Johnny fiú, a pinabubus úgy suttogott egy nagyszájú csaj előtt, mintha minimum embert ölt volna. – Oltári nagy marhaságot csináltam, és nem tudom, mi legyen. Hidd el, ha meg tudnám oldani egyedül, nem fordultam volna hozzád. Arról van szó, hogy... - itt elakadtam, mert megjött a pincércsaj és a rendelésünk iránt érdeklődött. Gyorsan kértünk két forró csokit, Judit rendelt a tetejére egy komplett hegynyi tejszínhabot is, aztán újra felém fordult.

- Mi a lófaszt csináltál te szerencsétlen? Valami egetverő dolognak kell lennie, mert Jancsika hetek óta olyan, mint egy osztriga, nem mond nekem se semmit. Még órán se ül mellém. Ha bántottad, eláslak, te tróger!

- Ő az unokaöcsém. Nagy kedvem lenne hozzá néha, de most véletlenül nem bántottam. Mit képzelsz te rólam, Jutka!

Olyat csapott az asztalra, hogy a kiskanalak majdnem orbitális pályára álltak. Ennyit arról, hogy próbálunk diszkrétek lenni.

- Ne. Hívj. Engem. Jutkának. Soha. ÉRTED?

- Oké, oké, oké, chill van nagylány! Hogy szereted? – a kérdést nem ilyen szövegkörnyezetben szoktam használni, ezért belekuncogtam a mondat végébe.

- Szólíthatsz Jucinak, Juditnak, édesemnek, bébinek, ócska ribancnak, és ha ágyba bújnék veled, mamacita-nak, de Jutkának soha.

- Szóval édesem. Bajban vagyok. De mielőtt bármit mondanék, mondd meg, mit tennél meg Jancsikáért?

- Bármit.

- Nekem is?

- Jancsikáért bárkinek.

- Hű. Most már értem, miért van úgy oda érted. Biztos nem kavartok?

- A lényegre seggfej, tudod, tikk-takk, tikk-takk...

- Maradjon köztünk, oké?

- Nem szoktam hozzá, hogy kétségbe vonják a szavaimat. Ne keverj össze a kurváiddal, Kovács!

- AztmondtamJancsikánakhogymegakaromcsókolni.

- .............

- Te vagy az első nő, akinek szó szerint elakadt tőlem a szava. Pedig nem vagyok kispályás, megkérdezhetsz akárkit.

- ...............

- Igyál egy kis vizet.

- ..............

- Ne csapkodj már, még magadra borítod az egészet!

- ..............

- Lélegezz mélyeket! Oké. Bólints, ha már jó!