KI A JANI?

- 14 -

Kovács Johnny POV

Picit furán néztem ki az öreg Kávássy cuccaiban, mert Judit faterja nem boxert, hanem fecskét hord, a zoknija térdig ér (utóbb megtudtam, hogy elegáns férfi csakis ilyet visel, hogy ha leül, a felcsúszó nadrágszár alól még véletlenül se villanjon ki a szőrös lába szára), a pólója pedig még rám is legalább egy számmal nagyobb volt.

A suliba menet a gyomrom alattomosan görcsbe feszült, mert egyrészt egy kurva szót nem tanultam az aznapi órákra, másrészt féltem, mi lesz, ha összetalálkozom Kunkorival. Ez utóbbitól amúgy feleslegesen tartottam, még az első óra előtt kaptam egy sms-t Szilvitől, hogy a fia nem jön iskolába, de ő értem jön órák után és beszéde van velem.

Nagyszerű. Hurrá. Pont ez hiányzott.

Szilviről azonnal a saját anyám jutott az eszembe, hápogva mutogattam a Pöceszájúnak, hogy a szüleimről teljesen megfeledkeztem. Már meg se lepődtem azon, hogy neki bezzeg az eszébe jutottak, és még az este felhívta őket, és bejelentette, hogy mivel totális világvége közelít, nála alszom.

Valahogy eltelt a nap, váratlan szorgalommal végigjegyzeteltem az összes órát, egy keveset magamba lapátoltam az ebédből, az utolsó óra végén közöltem Kávássyval, hogy a közeli jövőben bekövetkező kínhalálom után bátran menjen át hozzánk, és a tulajdonomat képező ingóságok közül válasszon ki három dolgot magának.

Részlet Kovács János még kiadatlan önéletrajzi írásából

Délig aludtam. Párszor felébredtem közben, olyankor meglátogattam a klotyót, vizet ittam (mást nem adtak), egyszer megettem két kekszet is. Amikor már úgy-ahogy összekapartam magam, lebotorkáltam a konyhába, hogy valami rendeset is bekapjak. Meglepetésemre aput láttam az étkezőasztalnál, bőszen verte a laptopját.

- Hát te? Szabi?

- Neeeem. Home office.

- Az más. Akkor nem zavarok.

- Ülj le, fiam. – kezdődik. De ezt amúgy is tudtam. Hát, essünk túl rajta. – Anyáddal aggódunk.

- Nincs miért.

- Jani, most az egyszer légyszi vedd ezt komolyan. Nagyon megijesztettél bennünket. Azt gondoltuk, minden rendben van köztetek. Mert ugye Johnny miatt kerültél tegnap olyan állapotba? Vagy van valami más, amiről nem tudunk?

- Nem, igazad van, tényleg Johnny.

- Mi történt? Túl rámenős volt? Netán erőszakoskodott? Mert ha igen, unokatestvér ide, unokatestvér oda, átmegyek és lekeverek neki egy akkora maflást, hogy egy hétig csengeni fog a füle... Mondd meg az igazat! Bántott?

- Nem apa, ellenkezőleg. Én bántottam őt.

- Hogy mi van?

- Valahogy minden olyan hülyén alakult. Pokolian hiányzott, míg itthon voltam karanténban. Ő is alig bírt magával, amikor hétfőn elmentünk hozzájuk... – apu csak bólogatott, nem szólt közbe, és én szép lassan elmeséltem mindent. Nemcsak azt, ami történt, hanem azt is, amit érzek. Az összes félelmemet, az összes hülyeségemet.

Mikor befejeztem, az öregem nem szólt semmit, csak elővett két tányért, mindkettőt teleszedte anyu ultrafinom borsólevesével, megmelegítette a leveseket, majd leült velem ebédelni. Vártam, hogy mikor szólal meg, de előbb befejezte az evést, utána a tenyerébe támasztotta az állát, és kérdezni kezdett. És nem válogatta meg a szavait.

- Szereted?

- Mindennél jobban. Évek óta.

- Át bírod érezni, mekkora dolog neki, hogy beléd szeretett? Hogy beleszeretett egy fiúba... De őszintén, át bírod?