KI A JANI?

- 18 -

Részlet Kovács János még kiadatlan önéletrajzi írásából

- Beszélnünk kell! – fordultam Johnnyhoz, amikor ismét az ágyamban voltunk.

- Miről is, tigrisem?

- Arról, ami történt.

- Mármint arról, hogy szeretkeztünk, és te pont annyira voltál isteni, mint amennyire számítottam rá?

- Nem. Inkább arról, hogy fájdalmat okoztam, és, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy megdugtalak.

- Most viccelsz, ugye?

- Halálosan komoly vagyok. Soha többé nem akarom látni a fájdalmat az arcodon. Mostantól te kefélsz meg engem.

- És az mennyivel lesz jobb, he? Néhány napja még lőcsnek neveztél, és azt mondtad, a frász tör ki, ha csak rágondolsz. Ha te fájtál nekem, szerinted én nem fogok fájni neked?

- Nem érdekel. Úgyis mindenki kapásból azt hiszi, hogy én vagyok a bottom. Legyen így.

- Csakhogy én ezt nem engedem. Megígértem, hogy ez lesz a felállás, és ez így is marad. Legalábbis egy darabig, amíg össze nem szokunk rendesen. A neten azt olvastam és a srácok is azt mondták, ha gyakran csináljuk, elmúlik a fájdalom. Vagy legalábbis majdnem. De ehhez idő kell, meg sok-sok gyakorlás. Tehát, ha azt akarod, hogy ne fájjon, sokszor meg kell dugj.

- De én nem akarom.

- Ó. Akkor valamit félreértettem. Azt hittem, szeretsz. Azt hittem, csak az választott el bennünket, hogy nem akartál te lenni a befogadó. És most kiderül, hogy nem is akarsz velem lefeküdni!?!

- Igen. Nem. NE ZAVARJ ÖSSZE! Persze, hogy szeretlek. De most úgy érzem, kényszerítettelek valamire, amit nem akartál.

- Ha fordítva lettünk volna, akkor az meg olyan lett volna, mintha én kényszerítettelek volna téged. Higgy nekem, Kunkori! Jó ez így! Hozzá fogsz szokni, és együtt kitaláljuk, hogy lesz nekem a legkönnyebb. De nem ma. Mert most kurvára fáj.

Összeszorult a szívem erre a mondatra. Megsimogattam a hasát, és magamban megfogadtam, ha kell, naponta ujjazok és kefélek meg egy pitét, de tökélyre fejlesztem a technikámat.

Kovács Johnny POV

Annyira édes volt, ahol lekonyult mindene, amikor meghallotta, hogy fájdalmaim vannak. Pedig nem csak úgy fájdalmaim voltak. Lüktetett mindenem, mert elég hamar elmúlt a fájdalomcsillapító hatása. Per pillanat azt gondoltam, hogy soha a büdös életben nem engedem magamra Kunkorit. Aki egyébként prosztatabökdösési szempontból a lehető legoptimálisabb módon kunkorodik odalenn, ettől persze még nem volt kevésbé kellemetlen az a gyönyörű szerszám, amikor belém tolta.

Annyira elgondolkodott, hogy észre sem vette, hogy már megint minden tisztán leolvasható az arcáról. Én legalábbis pontosan tudtam, min jár az agya. Egy: szidja saját magát, amiért én kerültem alá. Kettő: mindenáron rá akar venni, hogy cseréljünk. Három: közben retteg, hogy mi lesz, mert az én farkam nagyobb az övénél. Négy: terveket készít, hogy hogyan tudna felkészülni.

Mert ő ilyen. Alapos, megfontolt. Ez az egyik, amiért szeretem, és ezért lesz belőle majd pokoli jó tanár. Mert mindenre keresni fogja, és a végén mindenre tudni is fogja a választ, ezért a kölykök imádni fogják. És persze szerelmesek lesznek belé. A fiúk is, a lányok is, a tanártársak pedig meg fogják környékezni. Basszus... hogy jutottam el az anális szüzességem elvesztésétől addig, hogy néhány év múlva a tanáriban rámásznak majd Kunkorira a begerjedt kollégák...? És mit fogok én akkor csinálni? Mert egy fizikatanárnővel még csak-csak elbírok, de az edzőbá' már más tészta...