KI A JANI?

- 11 -

Kovács Johnny POV

Kicsit aggódtam a suli miatt, ezért suttyomban küldtem Kávássynak egy sms-t némi instrukcióval és azzal, hogy találkozzunk az előző napi helyen. Megint hárman mentünk be az iskolába. Most már el se engedtem Jancsika kezét, és nem csak azért, mert már nyíltan bámultak bennünket. Egyszerűen jó volt érezni a tenyere melegét az enyémen. Jucinak amúgy igaza volt, a suli topribancai előbb csak halkan, később már egyre hangosabban szólogattak be. Az első kettőnél még befelé mosolyogtam, a következő egy tucatnál szigorúan néztem, azután már szemmel gyilkoltam. A nagyszünetben jött el a pillanat, amikor megelégeltem az egészet. Éppen az ebédet fürkésztem és igyekeztem rájönni, milyen főzelék is lehet a tányéromban, amikor a közelben az egyik B-s csaj pofázni kezdett. Igaza volt a Kávássynak, tényleg sűrű szar jött a szájából. Vitatkozni felesleges lett volna, az ilyenre kár szavakat pazarolni, úgy se fogja fel, hagyatkozzunk csak más érzékszervekre.

Mélyen a liba szemébe néztem, közben megfogtam Kunkori csuklóját, és magamhoz húztam. Amikor a csaj szeme elkerekedett a várakozástól, anélkül csókoltam meg Jancsikát, hogy eleresztettem volna a pofázó tekintetét. Öröm volt nézni, ahogy levegőért kapkodott. Ahogy levegőért kapkodott Kunkori is. Már majdnem megszólalt, amikor valahonnan oldalról egy hang bekiabálta, hogy „Köcsögök!". Erre Kávássy húzta magához a barátomat, és ő csókolta szájon. Kunkori önfeledten viszonozta, amitől valami aprót szúrt a szívem tájékán, de gyorsan emlékeztettem magam, hogy szeretem ezt a gyereket és bízom benne. Megint felhangzott egy undorító megjegyzés, erre átöleltem a Pöceszájút és most őt csókoltam meg. Hát, lehet, hogy mocskos a szája, de, hogy csókolni tud, az fix.

Mindenki tátott szájjal bámult ránk. Tudtam, hogy túlfeszítettük a húrt, fel is készültem arra, hogy pofozkodnom kell. De arra, ami ezután jött, kurvára nem számítottam. Valaki a háttérben önfeledten elkezdett kacagni. Odakaptam a fejem, az egyik harmadikos srác volt. Felemelte a kezét, elkezdett tapsolni, majd széles mosollyal ölelte át a mellette álló fiú vállát, és megcsókolta őt. Egyre több helyről hangzott fel a taps, mi hárman először értetlenül néztünk egymásra, végül jó komédiásokhoz illően meghajoltunk a közönség előtt.

Ezzel a húzással valahogy mintha kipukkasztottuk volna a lufit. A kötözködő ribancot a barátnői elrángatták onnan, a többieket pedig hirtelen már nem is érdekeltük. Átöleltem Kunkorit, éreztem, hogy kétszázat ver a szíve. Belesimult az ölelésembe, lehunyt szemmel nyomta az arcát a vállgödrömbe.

- Vége van édesem. Szerintem most már békén hagynak bennünket.

Ekkor megcsörrent a telefonja. Összehúzott szemmel bámult a kijelzőre, majd belehallózott a készülékbe. A másik oldalról mintha Szilvi hangját hallottam volna.

- Haza kell mennem – mondta Kunkori sápadtan. – Az ikrek betegek. Anyu azt mondta, valamit összeszedtek, úgyhogy ne vigyelek magammal.

Részlet Kovács János még kiadatlan önéletrajzi írásából

A kicsik szarul voltak. Nem kicsit, nagyon. Magas lázuk volt, folyamatosan hánytak és fostak. Olyan sápadt és elesett volt mind a kettő, hogy komolyan aggódtunk értük. Vettek tőlük mindenféle mintát, a nyavalyára kaptak egy akkora kupac gyógyszert, hogy még egy felnőtt is kiütötte volna magát annyi bogyótól. Mind otthon maradtunk, az orvos azt mondta, hogy ez a cucc, aminek meglehetősen hosszú és dallamos latin neve volt, fertőz mint a franc. Minthogy Kávássyval és Johnnyval is nyálat cseréltünk, rapid módon őket is letesztelték, de mindkettő hurrá negatív volt. Nálunk csak Tibi és Timi nyalta be a kórságot, mi anyuékkal mentesek voltunk, de az orvos így is megtiltotta, hogy tíz napig elhagyjuk a házat. Érettségi előtt nekem ez baromira nem jött jól, és rögtön keresztet is vethettem a Johnnyval kapcsolatos terveimre is.