KI A JANI?

- 4-

Részlet Kovács János még kiadatlan önéletrajzi írásából

A végítéletig hátralévő néhány órát a Kovács-háztartásnak nevezett hangyabolyban töltöttem. Miután a szüleim bejelentették, hogy vacsorára Johnnyékat várjuk, én csendben elbúcsúztam magamban az ikrektől, sorra vettem, hogy melyik cuccomat melyikük örökölje. Fejben búcsúlevelet írtam Jucinak, amelyben elmondtam, hogy ha egy kicsit is máshogy alakulnak a dolgok, egészen biztosan beleszerettem volna, udvarolnék neki és elvenném feleségül. Hellyel-közzel rendet raktam a szobámban, hogy amikor majd megtalálják élettelen testemet, ne az legyen mindenkinek az első gondolata, hogy jó-jó, halott, de azért mi ez az orbitális kupleráj...?

Mivel a világvégéről rajtam kívül senki nem tudott, ilyen indokkal nem húzhattam ki magam a készülődésből, és halványan sejtettem, hogy Johnnyt odahaza ugyanúgy dolgoztatják. Ez némi vigaszt jelentett, jó, hogy neki se volt könnyebb... Anyám, vagyis momentán Kovácsné, született Molnár Szilvia vezénylő tábornok egy képzett hadvezérhez méltóan dirigált a konyhában. Senki nem tudta kivonni magát a hatása alól, tehát apám, az ikrek és én is tettre készen lestük minden szavát. Timi és Tibi ugyan már elég nagy volt a kuktáskodáshoz, de ilyen alkalmakkor csak láb alatt lettek volna, így nekik a rendcsinálás, a terítés volt a dolguk. Apám az italokat készítette ki, poharakat fényesített, az evőeszközökről törölte le a láthatatlan ujjnyomokat, hogy azután az ikrek terítés közben megint maszatosra fogdossanak mindent. Azt tudtuk, hogy kapunk egy nagy tepsivel Karcsi almás pitéjéből, így engem elugrasztottak egy adag vaníliafagyiért. Fagyit enni ugyanis bármilyen időpontban lehet, nap- és évszaktól függetlenül. Kovács-kódex, ötödik kiegészítés.

Próbáltam a lehető legtovább húzni az időt a boltban, így alaposan körülnéztem. A fagyi mellé beugrott a kosárba egy illatgyertya. Erről nem fogok részleteket elárulni, kínzás esetén sem. Inkább meghalok, de nem vallom be, hogy nem tudtam ellenállni a narancsillatnak. Az pedig egyenesen szemenszedett nemigaz, hogy az illatszeres részlegnél kiválasztottam egy narancsos-csokis óvszert. Mivel a síkosító mostanában nagy mennyiségben fogy nálam, abból már korábban betáraztam egy komolyabb adagot. Nem sokat, de kábé elég lenne egy szolidabb orgiához...

Mikor hazaértem, az asztal már megterítve állt, az illatokból ítélve anyám már befordult a célegyenesbe, bedobtam hát a fagyit a mélyhűtőbe és vártam az újabb parancsot, bár sejtettem mi következik: gatyába kell ráznom az ikreket. Ez nagyjából mission impossible. Gyorsak, mint Usain Bolt, kisiklanak a kezed közül, mint egy angolna, és valahogy megoldották a részecskegyorsítást is, képesek egyszerre minimum három helyen lenni. Fejenként. Erre pillanatnyilag egyetlen megoldás létezik – át kell őket verni, amíg még elég kicsik hozzá. Egy-két év, és már ez se fog működni, de most még szerencsére hiszékenyek voltak és megvesztegethetőek. Egész kezelhetőek lettek, amikor Tibinek beígértem egy privát sütizést Jucival, Timit pedig azzal szédítettem, hogy ma egész este Johnny mellett ülhet, és az unokabátyja még esti mesét is mond majd neki. Ja, és még gondolatban sem kértem bocsánatot egyik áldozatomtól se.

Mire a kicsik kipancsolták magukat, és mire sikerült megfésülnöm és rendesebb ruhába bújtatnom őket, annyira elment az idő, hogy nekem már csak egy gyors zuhanyra és egy még gyorsabb öltözködésre maradt időm. Kivettem a szekrényből az első dolgot, ami a kezembe akadt: fehér póló, fehér farmer. Nem a legszerencsésebb választás egy zabálással töltendő estéhez, de legalább mindkettő vállalhatóan gyűrődésmentes. Mindegy, majd vigyázok, nehogy leegyem magam. Két spricc a kedvencemből a fülem mögé, egy pillantás a tükörbe, és már kész is voltam. A szó összes értelmében.

Visszafordultam a tükör felé és rendesen megnéztem magam. Amúgy rendesen, férfiszemmel. Megváltoztam. Az elmúlt hónapokban többet mozogtam, az olvasás mellett szántam időt némi edzésre is. Kiderült, hogy jónéhány sportszeren kiválóan lehet olvasni, például miközben az ember a combját erősíti. A hajammal alapjáraton nem nagyon lehet mit kezdeni, éppen ezért vagyok rém hálás Jucinak, amiért elkergetett egy átlagon fölüli fodrászhoz. Kibaszottul drága kaland volt, ráment a spórolt pénzem legalább negyede, de most ha csak megmosom a kazlat a fejemen és hagyom megszáradni, magától formára áll. Önmagam bámulásából a csengő hangja riasztott fel. Bátorság faszikám, fejet fel, showtime!