Sweet true lies - BEFEJEZETT

1. Révész

Egy újabb fekete furgon parkolt le a házunk előtt. Szemöldököm ráncolva meredtem a konyhaablakon kifelé, miközben az ujjaim között egy poharat forgattam.

Mindössze egy korty vizet szerettem volna inni, de úgy tűnt, a mai nap sem alakult máshogy, mint a többi.

Sebtében levágtam az üveget az asztalra, majd futólépésben felsiettem a szobámba, amikor meghallottam, hogy a kilincs lenyomódott. Nem volt ehhez hangulatom, ahogy általában semmikor.

Nem vettem jó néven az édesapám kicsinyes drogügyeit. Christopher Hayes nem buta ember, mégis nyakig belekeveredett egy olyan közegbe, ahonnan kislánykorom óta nem tudott szabadulni. Évek elteltével is esküdözött, hogy ez lesz az utolsó, amiben részt vesz, de rá kellett jönnöm, hogy mindez csak hitegetés. Egy csalafinta ámítás, aminek se eleje, se vége. Sosem fog kiszállni a drogkereskedelemből, még akkor sem, ha térden állva, megalázkodva csúszom előtte, ahogy egy évvel ezelőtt tettem, amikor majdnem nyakon csípték az egyik dílerét.

Apám valahol a hálózat közepén helyezkedhetett el. Nem volt tudomásom róla, pontosan milyen szerepet töltött be, mert igyekezett kihagyni ezekből a törvénytelen ügyekből, azonban teljesen feleslegesen tette.

Miután édesanyámat megölték egy balul elsült találkozó alkalmával, és végignéztem, ahogy elszáll belőle a lélek, többé már nem voltam az a kislány, aki egykoron.

Esélytelenek nyugalmával konstatáltam, hogy sosem moshatom le magamról azt, amit Christopher elkövetett az emberiség megrontásának érdekében. Nem mertem rákérdezni, hogy hány személynek a halála száradt a lelkén – az anyámén kívül –, de sejtettem, hogy nem kevésnek.

Ajkamat harapdálva húzódtam a barackszínű fal mellé, miután beosontam a szobámba, majd a résnyire nyitva hagyott ajtó mellett hallgatózni kezdtem.

Jack Caldwell, apám "felettese", az elmúlt három hónapban minden egyes alkalmat megragadott, hogy balhét csapjon az otthonunkban. Ezúttal sem történt másképp.

Valami – talán egy váza –, fülsiketítő csörömpöléssel tört ketté a nappali irányából, majd felcsendült Jack mély, rekedtes hangja.

– Hol van a lóvé, bassza meg? 

– Itt van, Jack. Számold csak meg! – felelte apa kimérten.

– Lecsípted a részed, Hayes? – kérdezte immáron csendesebben a férfi.

– Igen – válaszolta apám továbbra is tettetett nyugalommal. Ismertem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, hasonlóan rettegett Jacktől, mint a hálózat többi középpályás játékosa. Hiába tagadta, és húzott fel egy hamiskás álarcot az ügyfelek és üzlettársak előtt, én tisztában voltam vele, hogy apa korántsem állt magabiztos lábakkal a talajon. Gyenge volt és még gyáva is, de ettől még az édesapám; az egyetlen élő rokonom.

– Remek! – szúrta oda némi gúnnyal a hangjában Jack. – Ezért holnap háromra jönnek. Javaslom, ne hibázz többet, Hayes! Elég mélyet csalódtam benned a múltkor is.

Kifújtam a visszatartott levegőt, amikor meghallottam Jack távozó lépteit, majd a bejárati ajtó éles csattanással bevágódott odakint. Úgy tűnt, ma nem volt kedve drámázni.

Tekintetem az ágyamra vándorolt, melyet reggel gondosan bevetettem, majd lerogytam rá, mint egy zsák krumpli.

Elegem volt a folyamatos stresszből, ami beárnyékolta az életem. Folyton-folyvást azon tanakodtam, hogy miként törhetnék ki a helyzetből, amibe az egyetlen élő szülőm hozott, de a válaszokat sosem találtam.

Ujjaimat tördelve pislogtam a szürke, néhol már kikopott szőnyeg felé, mely a hálóm közepén terült el, és elért egészen a helyiség sarkában helyezkedő diófa íróasztalig, melyen a laptopom pihent.