Sweet true lies - BEFEJEZETT

19. Pisztoly

Az egyik kezemmel a telefont tartottam, míg a másikkal beleapplikáltam a kulcsot a zárba. Nagyot nyeltem, amikor kattanva elfordult benne kettőt, s a szekrény hátulja tulajdonképpen kinyílt. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy az egész hátsó része egy nagy ajtóhoz tartozott, amit belökve egy lépcsővel találtam szembe magam. Hátrasandítottam a mögöttem ácsorgó Liamre, aki eddig kitágult szemmel figyelte ténykedésem.

Magam elé világítva tipegtem le a betonfokokon. Amikor leértem, megkerestem a villanykapcsolót, s feloltottam azt.

Csodálkozva vettem tudomásul, hogy a házunk alatt egy konkrétan marihuánaültetvény növekedett. Csinos cserepekben, legalább húsz darab a bal oldali falhoz tolva, míg a jobb oldalt végig fehér fémszekrények szegélyezték.

Várakozás nélkül siettem oda, s szélesre tártam az összeset. Tettem hátra két lépést, majd bólogatni kezdem. Az összes bútor tömve volt különböző tablettákkal, mind felcímkézve. Ezen kívül néhány por állagú zacskóba tömött anyag is lapult mellettük.

– Elégedett vagy? – pillantottam Liamre.

– Honnan a fenéből tudtad? – állt meg mellettem, így együtt meredtünk a több ezer dollárt érő droghalomra.

– Talán mégsem vagyok annyira buta, csak naiv – rántottam vállat. – Mindegy is. Hogy szeretnéd innen kihordani ezeket? Az a csomó növény is hozzátartozik?

– Kétlem – motyogta Liam.

– Király! Akkor élvezettel égetem majd el őket – emeltem rá tekintetem, s vártam a reakcióját.

– Rendben, tündérkém – bólintott. – Segítek benne.

– Szuper! – vágtam rá sértődötten, s inkább kifordultam a kokainraktárból.

– Most hova mész? – jött utánam Liam, de nem válaszoltam. Megvártam, amíg kijön onnan, majd visszacsuktam az ajtót, még a szekrény ajtaját is bevágtam.

– Indulj, és szerezz valamit, amibe bele tudjuk pakolni! – adtam ki az utasítást. – Addig megyek, és megpróbálok megnyugodni, különben félő, hogy megkeresem odalent a Xanaxot!

– Csak, ne idegeskedj, nem tesz jót a...

– Kuss legyen! – pirítottam rá, majd kiviharoztam a helyiségből vissza a házba. Ott levágódtam a kanapéra, s a háttámlának vetettem a hátam. Lehunyt szemmel igyekeztem uralkodni a kicsapongó gondolataimon.

– Elmegyek akkor... néhány táskáért – szólalt meg Liam. – Addig maradj itt.

– Hova mennék? – pattant fel a szemhéjam.

– Csak... nem akarom, hogy véletlen lelépj, én... szeretnék még mondani valamit...

– Liam, kérlek! – vágtam közbe. – Csak hagyj egy kicsit magamra, majd később elmondod! Hozd a táskát!

Liam nem felelt, csak kiment az ajtón, miután legalább egy teljes percen át bámult rám. Amint elment, kezem a tenyerembe temetve ültem egy darabig, s próbáltam dűlőre jutni saját magammal.

Nem akartam elhinni, hogy mibe keveredtem. Ráadásul az, aki átvert, egyben azt is állította, hogy szerelmes belém. Hogy jutottam idáig? Hogy hihetnék neki ezek után?

Felkaptam a fejem, amikor meghallottam, hogy egy autó parkolt le a ház előtt. A rémület átszaladt rajtam, ahogy odasiettem a konyhaablakhoz. A kék Toyota nem volt ismerős, azonban tartottam tőle, hogy kizárólag bajt hoz magával, bárki is érkezett vele.

Összevont szemöldökkel lépkedtem vissza a nappaliba, és vártam. Egyelőre az sem volt biztos, hogy ide érkezett a rejtélyes idegen.

Számításaim nem jöttek be, amikor a csengő megszólalt. Szemem forgatva tártam szélesre az ajtót, majd egyből hátrahőköltem, amikor megláttam Stellát.