Sweet true lies - BEFEJEZETT

Cukorka - novella

Meglepetés? Azt hiszem! 

A mai nap folyamán eszembe jutott egy novella ötlet ehhez a könyvhöz, aztán most leültem, és gyorsan le is gépeltem. Remélem, hogy tetszeni fog a kis kiegészítés! :)

○•○•○

RILEY 

Sóhajtozva mentem végig a ház felső emeletén, sűrű szemforgatások kíséretében szedtem fel a szétszórt alsógatyákat, pólókat és nadrágokat, amiket a fiam trehányan odahalmozott, miután hazaért az edzésről. Eleve nem értettem, miért olyan ördögtől való dolog megközelíteni a szennyeskosarat, de ezt már az apjától is kérdeztem párszor, amikor a tetején találtam meg a zoknijait. Talán a fürdőszobával bajuk. Ideje lesz megtudakolnom. Erre a közelgő vacsora csodálatos alkalmat nyújtott.

Felsóhajtottam, majd leguggoltam a mosógép elé, és bedobáltam a göncöket. A nadrágok zsebeit egyesével fésültem át zsebkendők, készpénz és némi apró után kutatva. Épp az utolsónál jártam, amikor a kezem ügyébe került egy apró tasak. Csodálkozva emeltem a magasba, a lámpa fénye megvilágította a különböző színű pirulákat.

A szívem rögtön hevesen kezdett dobogni, még a légzésem is elakadt, amikor rájöttem, hogy ezt bizony a gyerekem nadrágjából húztam elő.

– Anya – dugta be a fejét a kisebbik fiam. Egy másodperc alatt rejtettem a kicseszett drogot a pulcsim zsebébe, majd ugyanennyi idő alatt összekaptam magam, és rámosolyogtam.

– Landon? – kérdeztem vissza.

– Apa azt üzeni, hogy siess! – vigyorgott rám a tizenötévesem, majd el is tűnt az ajtó mögött.

– Mondd meg neki, hogy azonnal jöjjön ide! – kiabáltam utána az anyasárkány hangomon, majd dühösen bedobáltam a maradék ruhát a gépbe, és elindítottam a mosást.

Összefontam a kezem, majd nekidőltem a szárítógépnek. Idegességemben a karomon doboltam az ujjaimmal. Néha feszülten megráztam a fejem, míg várakoztam, mert rohadtul felmérgelt a helyzet. Paxton, a nagyobbik fiam, tisztában van mindennel, ami a múltban történt velünk, mégis ilyesmire vetemedett.

Az emlékek utat törtek maguknak, és még így, tizenhét év távlatából is megdöbbentően élénknek tűntek. Összeszorított szájjal hessegettem el Stella élettelen arcának és Liam átvérzett nadrágjának súlyos képét. Nem akartam ezen agyalni. Elmúlt, nagyon rég elmúlt. Legalábbis ezzel etettem magam. Az idő gyógyít, de a tragédiák egész életünkben velünk sodródnak. Csak az a kérdés, hagyjuk-e, hogy maguk alá temessenek. Én nem hagytam, ahogy Liam sem. Inkább felépítettük a nulláról az életünket, hiszen ott volt Paxton, három évvel később pedig már Landon is.

– Tündérkém? – csatlakozott hozzám Liam.

– Végre! – löktem el magam a szárítótól, és becsuktam az ajtót mögötte.

– Valami baj van? – érdeklődött aggódva.

– Igen, van elég! – rántottam elő a zsebemből a kis zacsit. Liam szeme elkerekedett, köztem és az anyag közt kapkodta a pillantását.

– Riley, esküszöm, hogy nem én...

– Nem! A fiad! – nyomtam bele a markába.

– Melyik? – pislogott rám döbbenten. – Pax?

– Igen, az ő nadrágjában találtam – feleltem némileg kimerülten. Feldúlt és közben mélységesen lelombozott a szitu.

– Hát, mit ne mondjak, eldughatta volna rendesen is! – nevetett fel, mire rácsaptam egy hatalmasat a mellkasára. Felszisszent, még az arca is eltorzult.