A nap hátralevő részét Olivia-val töltöttem és sorozattokat néztünk.
Ott aludt nálam, mert későn már nem akartam hazaengedni még ha csak 20 percre is lakik tőlem. Éjjel az elejétől a végéig mindent elmondtam neki a történteket. Meglepődött, viszont nem értett egyet velem, mikor elmondtam neki, hogy egyedül csinálom meg a feladatot. Szerinte megkéne beszélnem vele, de én túlságosan utálom őt ahhoz, hogy beszéljek vele. Csak elakartam tűnni egy időre, senkivel nem beszélni és csak csendben lenni.
Másnap már be sem mentem az iskolába, reggel döntöttem ezt el, mikor búcsúztam Olivia-tól. A reggelem egy kávéval indult aztán kis takarítás után nekiálltam az ebédemnek, szeretek főzni és tudok is. Először sushira gondoltam, de szinte semmi sem volt itthon hozzá, aztán rájöttem, hogy van autóm és simán bemehetek a városba.
Felöltöztem, összeszedem a legfontosabb cuccaimat amit magammal akarok vinni, azonban a ház előtt egy meglepetés ért. Joogi-kun ott állt a ház előtt. Egy ideig csak bámult rám, majd hajlandó volt beszélni is.
-Szia. -Mivan?! Most komolyan?? Ez szánalmas -Hogy vagy? -kérdezte, mire én férfiasan, felemelt és vékony hanggal kiabálni kezdtem vele
-MÉGIS MIT AKARSZ MÉG TŐLEM?! HOGY VAGYOK? TÉNYLEG AKAROD TUDNI?! NEM HISZEM EL, HOGY HOGYAN LEHET VALAKI ANNYIRE ÉRZÉKETLEN MÁSSAL. -a kiakadásomon még én is meglepődtem, viszont nem tudtam már magamban tartani, nem bírom ezt tovább.
-Sajnálom... Mindent nagyon sajnálok.., é-én csak szerettem volna előről kezdeni amit elhibáztam és veled lenni.. Rettenetesen érzem magam amiért nem akadályoztam meg mindezt. Magamnak sem akarom bevallani, hogy mennyire sajnáltalak és mennyire gyűlöltem magam mindezért, téged is gyűlöltelek, amiért közeledni akartam feléd.... -térdre rogyott és sírt. A szívem majd' megszakadt a látványtól, de közben gyűlöltem amiért szenvedek. Végül nem bírtam tovább és a cuccaimat ledobva a földr, odamentem hozzá és magamhoz öleltem.
-Sshh.. Semmi gond, nyugodj meg. -ekkor megrázta a fejét és visszölelt
-Már semmi sem lesz rendben... Elcsesztem mindent.. És most rettenetesen érzem magam, fáj, hogy bántalak...
Meglepődve hallgattam amit mondott, szinte sokkban, de nem voltam képes haragudni rá, egyszerűen nem ment. Tudom, elég hülye szituáció ez így, de sajnáltam és haragudtam is rá.
Ez után egy szó nélkül segítettem neki felállni és bevittem a nappaliba, csináltam neki egy teát és leültünk a kanapéra.
-Szóval, értem azt, hogy bocsánatot akarsz kérni, de mi az oka? Hogy lettem szinte gyűlöletből egy fontos ember? -kérdeztem kissé elfolytott hanggal
-A-azt elég nehéz lenne elmondanom, de igazából csak az elején utáltalak, 3 hónappal ez élőtt minden megváltozott bennem... -kis levegő vétel után már folytatta is -Pontosabban két dolog. Az első, hogy megtudtam rólad valamit és a második, az az, hogy be- beléd.. én.. Én sze.. -Látszódott rajta, hogy akar valamit mondani mégsem mondta ki és mégis mit tudott meg rólam még?
-Mit tudtál meg rólam? -kérdeztem reflexből
-A szüleidet... Azt, hogy az elején ők sem fogadtak el.. De é-én.. Ahh.. Nekem ez nem megy.. -majd a csészét letéve rátapadt ajkaimra, nem voltam elég gyors ahhoz, hogy ezt feldolgozzam, de mire sikerült volna, elvált tőlem
-Uhh.. Nagyon sajnálom.. -ekkor oda tette a szája elé a kezét és kissé elfordult -Bocsánat, istenem.. Bele sem gondoltam.. Nekem.. Én ..
-Semmi baj. -válaszoltam nyugodt hangon -Öhm.. Nem tudom, hogy ezt puszta indulatból, vagy szánt szándékkal tetted e, de nincs baj.
-Azt hiszem a második. -mondta kissé halkan
-Joogi-kun.. Te most komolyan..?
-Tudom, hogy hülyén hangzik, de nem tudom irányítani az érzéseimet, megfogok bolundulni Jun. Megőrülök ha nem látlak.. Jun.. Én kedvellek téged.. -tágra nyílt szemekkel halgattam amiket Joogi-kun mondott, ehhez nekem kell egy kis idő
-Mi? -kérdeztem értetlenül, mire meglepően de a válasza csak ez volt..
Megszültem az újabb részt is, ezer bocsánat, hogy ennyi időt kihagytam, de ezek után jövő héten jön az új rész 💗
