Asszem kezdhetek megint félni..
-Lám, lám. Kit látnak szemeim. -szólalt meg Tenoko. -Mi az? Nem láttál még embert? -nevetett idegesítően -Látom nem vert meg azóta senki. Most az egyszer megmentett, de nem lehet örökké melletted.
-M-mégis kicsoda? -kérdeztem, miközben hátra léptem egyet
-A kis Joogi-kunod, nem képzeltem volna róla, hogy egy ilyen kis nyomorék fog kelleni neki. -a szám egy kicsit tátva maradt. Miért akarna engem bárki is megmenteni
-De tudod, ahogy hallom, neked Ő nem kell. Meg is értem, hiszen ő sosem foglalkozott veled eléggé. -mondta kissé halkan és közben közeledett felém. -Jun, mutatnék valamit, amitől megváltozik a vé... -a pillanat hevében, ahogy egyre jobban hátráltam, elbotlottam és Tenoko még közelebb jött hozzám. Mivel a délutáni napsütés a szemembep világított, nem látottam pontosan mi történt, csak arra lettem figyelmes, hogy Tenoko kapott egy ütést amitől eldőlt. A rejtélyes megmentőm pedig hozzám lépett. Mire kirajzolódott teljesen az arca, kikerekedtek a szemeim. A megmentőm nem volt más, mint Joogi-kun.
Felsegített és arrébb vitt, hogy beszéljen velem.
-Jólvagy, Jun? -kérdezte aggódó tekintettel, szemei tele voltak vele és haraggal is
-J-jól, nem történt semmi komoly. -suttogtam szinte
-Már hogy ne történt volna, az az elmebeteg majdnem rádmászott! Ha én nem jövök erre, akkor simán tönkre teszi az életed újra! -felemelte a hangját, amitől én megilyedtem. Valószínűleg látta az ilyedséget rajtam, mert közelebb lépett és megölelt.
-Sajnálom. -suttogta
-Nem kell. Nem történt semmi és- kezdtem volna beszélni
-De. Mindent helyre akartam hozni, de úgy látszik késő. Tenoko elmondta, pedig nem akartam. hogy tudd. És tudom, hogy nem akarsz engem látni. -majd el akart távolodni tőlem, mire én nem tudom minek köszönhetően, de visszehúztam magamhoz és ezúttal én öleltem őt.
-Jun. -kezdett bele.
-Ne. Is. Mondj. Semmit. -feletem, majd legközelebb húztam. Úgy látszik elvesztettem az eszem. Csak egy dolog járt a fejemben "Csak te és én" senki más, számomra a világ megszűnt, mikor meghallottam milyen hevesen ver a szíve, s tudtam, hogy ezt én váltottam ki belőle.
A szerelem furcsa dolog. Még én sem voltam igazán szerelmes és talán sosem találom meg az igazit. Talán amit most érzek az sem szerelem, csak egy hirtelen fellángolás ami nem fog két hónapnál tovább tartani. Talán Ő sem szerelmes belém, hiszen egy évvel ez előtt még gúnyolódott rajtam, megalázott és rettenetesen megbántott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Joogi-kun lesz belém zúgva, hiszen még csak nem is ismer eléggé. És talán én is csak azért tettem ezt, mert hirtelen Ő volt az egyetlen támaszom. Még Olivia-nak sem mertem mindent elmondani.
Olyan hülyének érzem most magam.
-Jun. -fogta meg a kezem, majd szépen lassan levette magáról és csak fogta -Tudom, mindent elrontottam amit eddig tettem, de helyre szeretném hozni. Ha bármit, akármit megtehetem érdet, akkor kész vagyok a lehetetlenre is. -Hangja halk volt, mégis tele erővel, a szívem hevesen dobogott, de nem értettem, hogy csak az adrenalin volt, ami a Tenoko iránti félelmemből ered, vagy esetleg Joogi-kun az oka.
-Joogi-kun. Nekem most kell egy kis idő, amég mindent átértékelek és elgondolozom mindezen. De ha komolyan gondolsz velem mindent, dolgozz meg érte.
És nem gondoltam volna, hogy az életem még bonyolultabb is lehet.
Na itt is volnék, ezúttal időben. Ezt a részt nagyon szerettem írni és remélem olvasni is szeretik majd. Sajnos a történet csak innen fog igazán beindulni és Jun eddigi életét nem írtam meg részletesebben, de lesz benne így is elég dráma. A kövi rész kb ugyan olyan időben kerül ki majd, mint ez.
