The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

22. Talán engem is megölsz?

Az elmúlt két hét az előzőekhez képest eseménytelenül telt. Egyedül Lux születésnapját ünnepeltük meg, amit a lány óriási csodálkozással fogadott. Szegény teljesen elérzékenyült, még el is pityeredett, amikor anya megjelent egy hatalmas tortával, ami akár egy hadseregnek is elegendő volna. Aztán természetesen ajándékokkal halmoztuk el, míg szegény megilletődötten ült. Elmondása szerint még sosem volt része hasonlóban, így szívmelengetően hatott, hogy némi örömet okoztunk neki.

Emellett a gyilkosságom után két nappal visszamentünk az iskolába. Aznap apa elkísért minket, és előadta McCoynak a nagymamánk drasztikus halálát, illetve azt, hogy ez mennyire megrázta a családunkat. Mondjuk Emma remekül érezte magát, igencsak messze volt a temetőtől, sőt, még a pokoltól is, ugyanis egy hete lelépett Jayce és Morgan oldalán.

Egyedül Gedeon maradt megrogyott állapotban. Lucifer papa minden erőszakos megnyilvánulása ellenére, apa nem zárta börtönbe. Hagyta, hogy a bűntudata dolgozzon, azt hiszem. Habár így is történt, hiszen egy ideje bezárkózott a szobájába, hogy magasabb szinte emelje az önmarcangolást.

Mondhatni minden visszatért a normál kerékvágásba, ami bizonyos mértékben elrettentőnek tűnt. Nem akartam gimnáziumba járni, végtelenül untam minden egyes percét, hiába tartott velem Lux.

Már csak egy kellemetlen dolog lebegett a szemünk előtt, méghozzá a Rafael által elmondott prófécia, mely egyelőre láthatatlanul, de ott volt.

A mai nap határozottan kiborítónak ígérkezett. Csak meredtem magam elé, miközben az angol tanár hevesen magyarázott valamiféle családfakutatásól, amiben nem különösebben akartam részt venni. Nem éreztem rá ingerenciát, hiszen a mi családunkban nem sok rejtély bújt meg.

Futólag Luxra pillantottam, aki hasonlóan csak pislogott a férfi felé, úgy láttam, neki sem különösebben tetszett az ötlet, miszerint mindenki beszélgessen a nagyszüleivel, és hozzon egy megható történetet a régmúltból. Minden bizonnyal megdöbbennének, ha tudnák, az én nagyapáimnak a múltja igencsak régre visszanyúlik.

Naylee hátranézett rám az első padból, egy huncut mosoly körvonalazódott az arcán, amitől én is halkan felkuncogtam. Valószínűleg ugyanarra gondoltunk.

– Ez egy baromság – mormolta Lux, mire bólogatni kezdtem. Én is így vélekedtem róla.

– Holnapra várom a beszámolókat! – zárta le a tanár a hosszadalmas monológját, nem sokkal ezután pedig ki is csengettek.

A folyosóra kiérve Naylee már várt ránk. Vigyorogva figyelt engem, amit csak egy fintorral jutalmaztam.

– Enyém Michael papa! – nevetett fel halkan.

– De miért? – sóhajtoztam kínomban. Nekem abszolút nem volt ingerenciám Lucifer papával társalogni a régi idők drámájáról. Két opció tűnt logikusnak: vagy egy kérdésre sem válaszol vagy három órán át beszél róla.

– Azért, öcsikém, mert Micheal papának egyértelműen sokkal izgalmasabb történetei vannak – karolt belém balról, míg a jobb oldalamon Lux fogta a kezem. Így haladtunk az ebédlő irányába.

– Jól van, nekem mindegy – morgolódtam az orrom alatt. – Nem is érdekel ez az egész!

– Szerintem tök jó! – lelkesedett a húgom.

– Aha, nagyon – forgattam a szemem. – Minden vágyam Lucifer papával szenvedni, Nay. Szinte már most fáj!

– Ne bántsd a papikám, Nael! – szidott a testvérem. – Ha szépen kéred, biztos válaszolni fog egy-két kérdésre.