The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

24. Ismeretlen

– Te meg ki vagy? – érdeklődtem, miután odaléptem az apám mellé, aki kitartóan tartotta az ajtót.

– Inkább te ki vagy? – kérdezett vissza a szőke hajú, kék szemű lány, miközben a hasára simította a tenyerét. Eléggé nagy pocakja volt már, legalább négy-öt hónaposnak tűnt.

– Nem ismered? – grimaszolt apa, arcáról ezenkívül nem bírtam érzelmet leolvasni.

– Sosem láttam még! – védekeztem, majd végignéztem a családom többi jelenlévő tagján. Anya értetlenkedve ráncolta a szemöldökét, míg Nolan a konyhából kikukucskálva meredt felénk.

– Te nem Nael vagy – közölte velem a csaj, mire felsóhajtottam.

– De – közöltem vele a nyilvánvalót. – Itt bárki megerősítheti.

– Mi a franc folyik itt? – kért számon apa. – Nael, most szórakoztok?

– Nem! – vágtam rá idegesen. – Hát sosem találkoztam ezzel a lánnyal!

– Lia – jött közelebb anya is. – Nem őt keresed ezek szerint? – bökött felém jelentőségteljesen.

– Nem, de hasonlítotok valamennyire – válaszolta, mint kiderül Lia. – Meg rád is hasonlít – pillantott futólag apára. A szüleim összenéztek. Sejtettem, mi járt a fejükben. Gedeon. Nekem is ő lett volna az első tippem, tekintve, hogy kizárásos alapon ő maradt az utolsó, aki hasonló külsővel volt megáldva, mint mi. Meg persze Nolan, de az öcsémről nem tudtam elképzelni, hogy random emberlányokat ejt teherbe. Habár igencsak meglepődnék, ha így lenne.

– Talán Gedeon...? – hozta fel anya töprengve. – Hívd be, Nathan! – utasította apát. – Idehozom Gedeont! – trappolt anya a nappali felé, majd még idekiáltott. – A pincéből, ugyanis itt a... lejárat a nappaliban... eldugva! – Nolan felkuncogott, míg én csak a szemem forgattam.

– Ezt nem hiszem el! – morgolódott apa alig hallhatóan, majd a lányra emelte kék tekintetét. – Gyere be addig, Lia. Még megfázol... ott kint.

– Köszi – mosolygott az idegen, terhes csajszi, majd beljebb lépett. Apa betessékelte a konyhába, ahol az öcsém már az asztalnál ült. Úgy láttam, tetszett neki ez az egész szituáció.

Lia leült, míg Nolan inkább felállt, majd eltűnt az emeleten. Azt hittem, maradni fog, ha már ennyire jól mulatott az imént. A nagyjából tizenkilenc-húsznak kinéző lány helyet foglalt az egyik szabad széken, míg én az egyik sarokba húzódtam. Jobbnak láttam, ha távol maradok a tűztől.

– Befelé! – csendült fel anya hangja a nappaliból, aztán megjelent a nyúzott ábrázatú unokabátyám. Sütött róla, mennyire megviselte az elmúlt időszak. Úgy festett, mint egy elhasznált olajosrongy, akibe ezer autószerelő törölte már a kezét. Nem, mintha meg lettem volna lepve, nekem is sokszor eszembe jutott a gyilkosságom és a hozzá társuló szégyenérzet.

Gedeon megtorpant, amikor meglátta Liát, Lia szeme pedig elkerekedett. Ezek szerint talált, süllyedt. Már csak egy rejtély maradt: miért mutatkozott be az én nevemen? Talán a sajátja nem megfelelő? Könnyebbnek tűnt rám varrni a dolgot?

– Gedeon – fordult felé apa. –, ismered a vendégünket?

– Igen – tárta szét egy másodpercre a karját, majd hagyta visszaesni a combja mellé. – Ez elég kellemetlen...

– Igen, tényleg az! – csatlakozott anya a beszélgetéshez. – Elárulnád, hogy miért hiszi azt ez a lány, hogy Nael a neved?

– Elképzelhető, hogy azért, mert így mutatkoztam be – vallotta be Deon. – Nem gondoltam, hogy gond lesz belőle.