The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

4. Kis kiruccanás

Az elmúlt két órát Naylee oldalán töltöttem. Kiveséztük a titkos barátját, Justint, akit legszívesebben megfojtottam volna, de Naylee állítása szerint megfelelően bánt vele, így arra jutottam, hogy egyelőre meghagyom az életét. Természetesen ez bármikor megváltozhatott.

 Ezenkívül Naylee feltett háromszáz kérdést Lux-szal kapcsolatban, amire igyekeztem válaszolni neki, de nem történt nagy áttörés az ügyben, csak elültette a fejemben a gondolatot, hogy nyitnom kellett volna a lány felé ismételten. Vagy akár ő is kinyithatta volna a combajit...

 - Menni kéne – kocogtatta meg Naylee a telefonjának képernyőjét. – Már háromnegyed hat van!

 - Hova? – robbant be a szobába Nolan váratlan hirtelenséggel. – Hova megyünk?

 - Megfigyeljük, mit csinál Novával az a srác, tudod, aki...

 - Én is megyek! – szögezte le Nolan ellentmondást nem tűrő hangon.

 - Gyere – kuncogott fel Naylee. – Csak induljunk, mert lemaradunk!

 Naylee felugrott az ágyról, majd belekarolt Nolanbe, míg én húgom másik oldalára álltam, majd lepillantottam rá, amikor Naylee elkapta az én karomat is.

 - Tényleg nőhettél volna nagyobbra – jegyeztem meg kuncogva.

 - Kapd be, Nael! – hisztériázott mellettem, majd egyszeriben megérkeztünk a Colonie-i házba. – Te meg milyen türelmetlen vagy, Nolan! – lökte meg öcsénket, majd idegesen az előszobaszekrényhez trappolt, és felkapta a kocsikulcsot.

Naylee a kezébe vette az irányítást, és beült a volán mögé, míg én mellé az anyósülésre, Nolan pedig hátrakényszerült. Naylee gázt adott, azonban az autó nem mozdult, csak a kerekek forogtak a betonon.

 Felnevettem, amikor megláttam apát a verandán karba font kézzel, míg Naylee fújtatni kezdett.

 - Hova megyünk? – szállt be Nolan mellé hátra. – Mesélj róla, szépségem! – hajolt előre Naylee felé.

 - A dolgunkra, apa! – fordult felé Naylee. – Nem mennél te is a tiédre?

 - Nincs – rántotta meg a vállát. – Elkísérlek titeket! De hova is, kicsim?

 Naylee felsóhajtott, majd nagy gázt adva elindult végre eredeti célunk felé, habár az nem volt tervben, hogy apa is velünk tart, de így legalább nem nekem kellett lerángatnom Novalie-ról az udvarlóját, amennyiben szükség lett volna rá.

 - Nova átment Ronaldhoz – mesélte Naylee. – Gondoltuk megbizonyosodunk róla, hogy minden rendben van-e.

 - Micsoda? – mérgelődött apa. – Ki ez a fiú? És miért nem szóltok nekem, hogy a húgotok titokban fiúkhoz járkál? Ráadásul Ronald? Milyen hülye név ez?

 - Gondoltuk megoldjuk – vetette fel Nolan.

 - Nolan, én vagyok az apátok – szállt vele vitába. – Az a dolgom, hogy...

 - Bocs, hogy beleszólok – kiabált Naylee fülsiketítő hangon. –, de tudja valaki, hol lakik Ronald?

 - Az utca végén balra, ott végig, aztán jobbra, és az az utca lesz az!

 - Egyébként, Naylee, ha már itt tartunk, igazán mesélhetnéd Justinról – hajolt előre apa. – Milyen kapcsolatban is álltok?

 - Szóval az anyám egy áruló? – pillantott felé futólag Naylee.

 - Nem, nem tőle tudom – vágódott vissza hátra apa. – Magamtól kellett rájönnöm, ami igen sok kétséget keltett bennem.

 - Nem értem – sóhajtozott Naylee, majd elkanyarodott balra.

 - Hallottam, hogy beszélgettél vele telefonon, és nem kimondottan jöttem tőle lázba, amikor azt ecsetelte, hogy mennyire szemrevaló alakod van.

 - Csodás – mormolta Naylee. – És most mi lesz? Kinyírod?

 - Nem – válaszolta apa szigorúan. – Szeretnék találkozni vele, aztán eldöntöm, hogy élhet-e.

 - Annyira nem vészes – pillantottam hátra apára. – Múltkor beszélgettem vele.

 - Miről? – visította Naylee. – Mikor, Nael?

 - Három hete? – vigyorogtam húgomra. – Elmeséltem neki, hogy mit szoktak csinálni a pokolban azokkal, akik ártatlan lányok szívét törik össze.

 - Na, beszélsz te már megint! – folytatta Naylee. – Képzelem, milyen faszán érezheti magát az a szerencsétlen lány miattad!

 - Beszéltél vele? – érdeklődött apa.

 - Igen – bólogattam szorosan az utat kémlelve.

 - Mármint csak beszéltél vele, ugye?

 - Igen, apa! – forgattam a szemem.

 - És nagyon haragszik?

 - Nem, egyáltalán nem – pislogtam apa felé. – Azt mondta, hogy neki jó így, és elég megértő is volt.

 - Hát ez furcsa – állapította meg Nolan. – Szóval felszedted azt a csajt?

 - Nem – ráncoltam a homlokom. – Csak...

 - Csak megdugta, mert ahhoz volt kedve! – gúnyolódott Naylee fennhangon. – Persze, mert itt mindenki azt csinálja, amihez éppen kedve van! Kit érdekelnek a következmények?

 - Nyugodj meg, szépségem – tette apa Naylee vállára a kezét. – Nem kell idegeskedni, ráérsz majd akkor, amikor Justin egy karnyújtásnyira lesz tőlem.

 - Idegesítő vagy, apa! – söpörte le magáról a kezét Naylee, majd dühöngve rám emelte kék szemét. – Melyik az a ház?

 - Én honnan tudjam? – csodálkoztam Naylee arcát fixírozva.

 - Az a kék! – jelentette ki Nolan.

 - Te honnan tudod? – kérte számon apa rögvest.

 - Nyomoztam egy kicsit – nevetett hátul Nolan.

 - Jól van, fiam, örülök neki, hogy lassan te is használható leszel!

 - Apa – kezdett bele Nolan. – Tényleg idegesítő vagy!

 - Ugyan már, fiú – vonta közelebb magához. – Én vagyok az apukád! Nem örülsz neki?

 - Nem, apa – nyomta el magától Nolan. – Ne ölelgess már! Nem vagyok már öt!

 - Gurulj egy házzal arrébb! – javasoltam Naylee-nek, aki bólintott, majd megtette, amire kértem.

 - Apa! – nyávogott hátul Nolan. – Ne csináld már!

 Hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem, mégis miért jajveszékelt ennyire az öcsém. Aztán megláttam, ahogy apánk jó erősen magához szorította, majd összekócolta barna haját.
Nolan szabadulni próbált, de apa nem hagyta neki, majd végül megkoronázta Nolan vergődését egy puszival, amit egyenesen az arcára adott.

 - Fúj már! – visította Nolan. – Komolyan?

 - Mi bajod van, Nolan? – eresztette végre öcsémet. – Tíz éves korodig te álltál érte sorba a leglelkesebben. Azon gondolkodtunk anyáddal, hogy vajon meleg leszel-e.

 - Mi van? – törölgette Nolan az arcát. – Ti teljesen hülyék vagytok, apa? Mi a franc bajotok van?

 - Én is ezen gondolkodtam sokáig, miután megszülettél, Nolan – vágott vissza apa.

 - Befejeznétek? – fordult hátra Naylee, ábrázatáról csak úgy sütött a düh. – Apa!

 - Naylee?

 - Foglalkozzunk Novával! – indítványozta Naylee, amivel teljesen egyetértettem.

 Apa felsóhajtott, majd kiszállt az autóból, és odasétált a megfelelő ház elé. Én is rögtön követtem, majd beálltam mellé, és összevont szemöldökkel az ablak felé pillantottam. Határozottan éreztem a húgom illatát, biztos voltam benne, hogy odabent volt.

 - Mit tervezel? – tudakoltam apa felé pislogva.

 - Hallod ezt? – emelte az ujját a magasba egy másodpercre. Fülelni kezdtem. Az utca zaja szinte mindent felülírt, azonban ahogy elkezdtem a ház belsejére koncentrálni, edénycsörömpölésre lettem figyelmes, majd pár kósza lépésre, végül megértettem, hogy miről beszélt apa.

 - Nova – kezdett bele Ronald. – A bátyád nem fog agyonverni, ha ezt most folytatjuk?

 - Dehogy fog – nyugtatta Novalie naiv módon. Legszívesebben a nyakát törtem volna, amiért a húgom körül ólálkodott.

 - Én fogom megölni – mormolta mellettem apa. – Hallod, miről beszélnek?

 - Igen – bólogattam, majd vártam, hogy abbahagyják a cuppogást odabent. Kimondottan rossz érzéseket keltett bennem, hogy a kishúgomat hallottam smárolni egy idegennel.

 - Csinálj valamit! – lökte meg apa karját Naylee, aki másik oldalán állva fülelt ez idáig. Nolan is ugyanígy tett, csak ő a régi Chevrolet mellől figyelte az eseményeket.