The Heart of the Dark - 𝔅𝔢𝔣𝔢𝔧𝔢𝔷𝔢𝔱𝔱

16. 1953

– Nael! – csendült fel anya hangja. – Kicsikém! – ragadta meg a törött karom, mire felszisszentem.

– A kurva életbe, anyuci! – tört ki belőlem, miközben az ég felé pislogtam, majd egy mély levegővétel kíséretében hagytam, hogy átjárjon a gyógyító erőm. Ülésbe húztam magam, és megmozgattam a kezem, de úgy tűnt, minden rendben van. A fájdalom semmivé lett.

– Jól vagy, kicsim? – tapogatta meg az arcom, de nem feleltem, mert teljesen elterelte a figyelmem a hely, ahova kerültünk. Anya maga felé fordította a fejem. – Nael, beszélj hozzám! Fáj valamid, kicsikém?

– Nem – mosolyogtam rá. – Minden rendben.

– Nem is értem, mit képzeltél! – esett nekem aggódóan. – Az én dolgom, hogy megvédjelek!

– Nem – fejtettem le a kezét magamról. – Ne aggódj, anya! – tápászkodtam fel a földről, majd fordultam egyet magam körül.

A pokol nagytermébe kerültünk, azonban sokkal másabb volt, mint ahogy én ismertem. Néhány fáklya kókadozott a falon, míg a szag... olyan furcsa volt. Teljesen más, mint amit megszoktam.

– Nael – karolt belém anya, miután ő is talpra kecmergett. – Valami itt nincs rendben.

– Látom – pislogtam az erkély felé. – Öhm... – motyogtam, ahogy megéreztem a nagyapám jelenlétét.

Lucifer papa egyenesen a felettünk húzódó erkély korlátjához sétált, szemöldöke felszaladt, ahogy lepillantott ránk. Őszinte meglepettséget olvastam le az arcáról. Azonban egyáltalán nem úgy festett, ahogy én ismertem. Tisztában voltam vele, hogy úgy néz ki, ahogy akar, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázóan máshogy tetszelgett... régebben? Nem tudtam eldönteni, mi történt, de sejtettem, hogy hasonló, mint amit Novalie tett velünk hetekkel ezelőtt.

Lucifer papa szinte áthajolt a korláton. Szőke haja előreesett a mozdulattól, míg vérvörös szeme minket fürkészett.

Anya szorítása erősödött a karomon, rájöhetett, kivel álltunk szemben.

– Te ott! – bámult rám vérfagyasztó módon. – Ki vagy te?

– Senki – nyögtem ki két sokk között. Nem elégítette ki a válaszom, mert egy másodperc alatt előttünk termett, s belehajolt az arcomba. – Egy kis távolságot... ha lehetne – tettem hátrébb egy lépést anyát magam után húzva.

Lucifer anyára emelte vörös íriszét, majd felhúzta az orrát.

– És te, leány?

– Mi most megyünk – mosolygott rá anya, de mielőtt bármit tehettünk volna a testünk megmerevedett. Összekapaszkodva emelkedtünk a magasba. Átéltem már párszor hasonlót, a testvéreim nem egyszer szórakoztak az erővel, amit mind örököltünk, azonban ez más volt. Sokkal durvább.

– Nem mentek sehova – emelte meg vészjóslóan a hangját. – A véred szaga... – meredt rám elgondolkodva – talán... közöd van hozzám, gyermek?

– Nincs? – kérdeztem vissza. – Nem tennél le? És akkor dumálgatunk...

– Mocskos a szád – közölte kimérten, majd újra anyára emelte a szemét. – És te, leány? Visszataszító a szagod!

– Kösz, Lucifer – válaszolta anya. – Ez igazán kedves tőled.

– Szóval ismersz engem? – csodálkozott el. – Miért szorongatod azt a gyermeket? Tán közöd van hozzá?

– Ha letennél, meg tudnánk vitatni – javasolta anya.

– Nem bízom benned, Michael leánya. Ők küldtek? Talán nincsenek megelégedve a munkámmal?