𝐅𝐎𝐆𝐀𝐃𝐀𝐒 | 𝐋𝐄𝐄 𝐌𝐈𝐍𝐇𝐎 𝐅𝐅. |

13.

Kómásan ébredtem reggel. A tegnapi dolgok miatt picit kikészültem. Főleg ahogyan utána elgondolkodtam. Talán én szerelmes lennék.. Minhoba..

- Nem biztos hogy nem! - ütöttem fejen magamat az úton a gondolataimtól, mire leejtettem a szatyrot a kezemből amibe Minho ruhái voltak. Yunseo ijedten nézett rám. Gyorsan kaptam fel a földről mielőtt rájött volna kié lehet az. Szerencsére nem volt olyan sokáig beteg szóval arra a néhány órára bejön.

- Valami baj van? Ki ruhái azok?- nézett aggódó tekintettel és kíváncsiskodott.

- Nincs, ne aggódj. - erőltettem egy mosolyt az arcomra a második kérdését figyelmen kívül hagyva hátha elfelejti. Most hogy visszajött, lehet el kellene mondanom neki mi történik körülöttem.. és akörül az ember körül akibe szerelmes..

- Haeun, mióta lebetegedtem azóta aligha beszéltünk és még most is titkolózol! - dobbantott egyet a lábával dühében. - Mondd el hogy mi a baj! - mondta komolyan, de egyben gyengéden.

- Ezt.. nem is tudom hogyan kellene elmagyaráznom. Lehet nem is hinnél nekem. - értünk el éppen ahhoz a teremhez ahol neki lesz órája.

- Akkor majd órák után elmondod, addig gondold át hogyan fogod. - köszönés nélkül bement a termébe. Haragszik rám, ami érthető is, de hogyan tudnám neki elmondtani hogy akibe szerelmes azzal hamis kapcsolatban vagyok kevesebb még két hónapig. Meg fog haragudni rám? Meg. Ez kétségtelen.

- Haeun! - hallottam mögülem meg egy hangot. Hátra fordultam majd szembe találkoztam magam Wonwon felém futó alakjával.

- Szia Wonwon! - mosolyogtam rá viszont ő ezt nem viszonozta. - Valami gond van?

- Nem igazán értettem tegnap esti üzenetedet, hiába kérted hogy többé ne keresselek, személyesen szerettem volna ezt megbeszélni miért is. - nézett le komolyan szemeimbe mire én csak nagyokat pislogtam.

- Én írtam ezt neked.. tegnap este? - kérdeztem vissza gondolkodva. Ő csak rábólintott. Tegnap este... Minhonál voltam. - Ah, hogy az! - tettem mintha tudnám. - Meg tudod mutatni nekem mit is írtam? - nevettem fel.

- De hát.. kitörölted amit írtál. - nézett rám furcsán. - Haeun, minden rendben van?

- Persze! Tegnap este picit nem éreztem magam jól azért írtam azt.. amit. Majd később megbeszéljük rendben? Sietek órára. - fordultam volna meg mikor is kezem után kapott majd magához ölelt. Nagy testében én kis valóm teljesen eltűnt.

- Akkor nem haragszol rám? - engedett el majd lenézett szemeimbe. Nemlegesen kezdtem rázni fejem. - Örülök neki akkor. - mosolyodott el.

Egyet bólintottam majd újra megfordulva igyekeztem a terem felé ahol az órát fogják tartani. Amint kinyitottam az ajtót a szemeimmel az ő lényét kerestem. Nem is kellett olyan sokáig mivel ugyanott ült ahol szokott. Sietősen trappoltam fel mellé majd eléggé hangosan ledobtam magamat -egy széket kihagyva- mellé mire tekintetét kíváncsian rám emelte.

- Mégis hogy mertél te tegnap kutakodni a telefonomban? Főleg, hogyan gondoltad hogy válaszolsz az üzeteimre? Semmi közöd hozzá! - emeltem fel hangomat miközben a kifejezéstelen arcát néztem.

- Szóval összetalálkoztál Wonwonnal. - sóhajtott egyet majd elfeküdt a padon.

- Nem ez a lényeg, te is tudod jól! Hogy mertél egyáltalán a cuccaimhoz nyúlni?! - ordibáltam tovább mire az előttünk lévőek hátranéztek mire picit visszavettem hangomból. - Miért csináltad ezt?

- Megmondtam. Ami az enyém az enyém. Nem osztozok máson vele. - dünnyögte orra alatt.

- Hogy érted hogy ami a tiéd... - gondolkodtam el. - Nem vagyok a tiéd sőt semmi közöm nincs hozzád!

- Mégis tegnap éjjel majdnem nekem adtad magad. - emelkedett fel a padról, hogy szemeimbe tudjon nézni. Szemeim kétszeresére nőttek. Ahogyan oly egyszerűen kiejtette a szavakat.

- Beteg voltam! Azt se tudtam hogy hol vagyok, te másztál rám! - ordítottam a kelleténél jobban mire többen mint az előbb újra hátrafordultak. Legszívesebben szégyenembe elbújtam voltam, de meg kellett most emberelnem magam, hogy az igazamat tanusítsam.

- Ha beteg is valaki akkor sem élvezi ennyire a helyzetet. Főleg hogy olyan szép hangokat adtál ki alattam. - húzta féloldalas mosolyra száját, mire nekem vörösbe torzult az arcom.

- Minho! - szóltam rá.

- Igen, ezt fogod következő alkalommal mondogatni alattam. - bólogatott, mire szavaitól mégjobban zavarba jöttem így már a paradicsom is megirígyelné színemet. Látva Minho arcomat egyet jót kacagott majd figyelmét már telefonjának szentelte. Nekem sem kellett több inkább telefonomat kezdem el én is bújni. Még volt 10 perc az előadásig és már semmi erőm nem volt elmenni sehová ezek után.

Ebben a pillanatban lépett be az a lány akit a hátam közepére sem kívántam. Chaeyun. Ahogy végignézett az osztályon olyan volt mintha valakit keresett volna. Mikor szeme elé tévedt mellettem lévő, kihúzta magát majd Minho mellé sétált. Természetéhez hívően egy eléggé kivágott ruhadarab volt rajta ami azt hittem, ha esetleg egyet is ugrik szétszakad és megmutatja amit nem szabadna.

- Szióka Minho! - könyökölt a padra úgy hogy két szép kerek párjára rálátást nyerjen az előbb említett.

- Szia Chaeyun, segíthetek valamiben? - mondta fel sem emelve tekintetét telefonjából.

- Lemaradtam picikét az anyaggal, így nem lenne gond ha ezen az órán melletted ülnék? - pillogott óriási műszempilláival.

- Máshol nincs hely? - mondta egyszerűen. A lány mosolya egyből lehervadt és idegesség vette át, de próbálta nem mutatni. Csak nem igazán sikerült neki amitől majd elnevettem magam.

- Szerintem csak tőled tudnék olyan jól tanulni. - simított karjára mire felnézett telefonjából. Hogy mekkora szánalom ez a nőszemély. Ahogy felvették egymással a szemkontaktust úgy kezdtem érezni valami fura érzést belül. Mintha valami fojtogatna engem.

- Akkor ülj le. -biccentett bal oldalára ahol üres volt a hely mivel én nem ott ültem. Mosollyal a száján kerülte ki Minhot majd indult meg a közöttünk lévő üres székhez.

Bennem valami feleszmélt így gyorsan átvágtam magam a fiú mellé. Chaeyun szemei kikerekedtek meglepődöttségétől, de nem ő volt az aki egyedül meglepődött hanem én is, mivel nem tudom miért tettem. A mellettem ülő fiú csak rám és a velem szemben álló lányt figyelte majd megköszürülte torkát.

- Akkor majd óra végén odaadom a cuccokat. - nézett a lányra aki bólintott egyet majd tőlem két székkel arrébb leült. A fiúra néztem aki sejtelmes mosollyal nézett rám. - Csak nem féltékeny lett a kedves? - emelte fel szemöldökét.

- Csak szeretnéd. -motyogtam.

- Akkor mivel magyarázod az előző cselekedeted? - mosolygott rám még mindig.

- Csak nem akartam, hogy közel üljön hozzám. - motyogtam továbbra mire kacagott egyet.

- Aranyos.. - nevetett majd mikor tudatosult mit mondott arca komollyá változott.

- Mit mondtál? - emeltem fel rá hirtelen tekintetem.

- Semmit. - rendezte le ennyivel.