𝐅𝐎𝐆𝐀𝐃𝐀𝐒 | 𝐋𝐄𝐄 𝐌𝐈𝐍𝐇𝐎 𝐅𝐅. |

30.

- Igen emlékszem arra. - nevetett fel Haeun az egyik régi emlékre amit Hyunjin mesélt.

- Igen, akkor Changbinnek még nagyon tetszettél. - kuncogott.

- Még? Rád talált a szerelem Seo Changbin? - nézett rá nagy meglepődöttséggel.

- Hát már éppen nem. - húzta szomorú mosolyra száját.

- Nemrég dobták. - mondta Hyunjin.

- Oh.. találsz majd jobbat nála, hidd el nekem! - ölelte meg Haeun az összetört szívűt. Én inkább erre becsuktam szemeim.

- Na és veled mi újság Haeun? Van barátod? - szólalt meg Bang Chan. Mire az italt én majdnem félre nyeltem.

- Bonyolult most az életem így nincs, de nincs is szükségem rá. - erőltetett magára egy mosolyt.

- Pedig egy embernek aki mindig melletted van, olyanra szükség van. - folytatta Chan, mire a többiek helyeslően bólogattak.

- De ti hogy hogy így együtt? - mutatott ránk Seungmin.

- Igazából.. - kezdett volna bele Haeun, de nem akartam hogy a többiek meg tudják.

- Csak egy egyetemre járunk és vannak közös óráink. Ennyi az egész. - zártam rövidre. Szemem sarkából Haeunra néztem. Arcán talán csalódottságot véltem felfedezni vagy talán egy pici haragot.

- Igen. Csak ennyi. - állt fel a székből. - Szóval nekem már mennem kell haza. Későre jár. - vakart arcára egy hamis mosolyt.

- Haza vigyelek? - kérdezte Chan, mire rázni kezdte fejét.

- Jobb lesz most egy picit sétálni. Majd még találkozunk! - köszönt el.

- Srácok nekem is mennem kellene mondta Jeongin. - Már fél 5 is elmúlt. Anyum ki fog nyírni. - állt fel sietősen.

- Igen már későre jár. - álltam fel gyorsan majd megpaskoltam BangChan vállát. - Majd még dobjunk össze találkozót! - suhantam el mellettük. Valamit még utánam kiabáltak, de azt nem hallottam.

Gyorsan autóba szálltam, majd elindultam körül-körül nézve merre tarthat Haeun. Elővettem telefonom majd benyomtam a számát, nemsokára pedig hívásból foglaltként kezdett el pityegni.

- Oh persze, nyomd rám a telefont! - vettem el a fülemtől, idegességembe pedig azt le is ejtettem. - Na de király. - fújtam ki levegőt haragomban. De gyorsan enyhült is, mikor megláttam a járda szélén egy kis alakot ahogyan előre fele sétál. Lassan lelassítottam mellette majd lehúztam az ablakot.

- Szállj be. - szóltam ki, de nem reagált csak ment továbbra előre míg én is így tettem a kocsival. - Szállj már be. - szenvedtem már mikor újra nem kaptam tőle választ.

Haeun pov.

- Igazából.. - kezdem volna, ha bele nem vág szavaimba mellettem ülő.

- Csak egy egyetemre járunk és vannak közös óráink. Ennyi az egész. - szólalt bele mondandómba Minho mire felé emeltem fejemet. Fájt ahogyan így semmibe vett, de igaza van. Nem vagyunk többek.

- Igen. Csak ennyi. - álltam fel a székből. - Szóval nekem már mennem kell haza. Későre jár. - vakartam arcomra egy hamis mosolyt.

- Haza vigyelek? - kérdezte Chan, mire rázni kezdtem fejem.

- Jobb lesz most egy picit sétálni. Majd még találkozunk! - köszöntem el tőlük majd gyorsan kifelé vettem az irányt.

Rosszul esett az amit mondott. De igaza volt. Semmi más nincs közöttünk csak ennyi. Meg megvédett és így nála csöveltem egy kis ideig, de éppen itt az ideje vissza költözni. Könnyeimet pedig szabaddá engedtem. Nem tudom miért is sírtam. De gondolom az ital hozta ki belőlem.

Egyszer csak egy autó állt meg mellettem. Nem tagadom megijedtem. Hajnalban csak sétálsz haza és megáll melletted valaki. Ki nem gondolná rosszra. De nem álltam meg.

- Szállj be. - szólt ki az ismerős hang, de nem reagáltam csak mentem tovább előre míg ő is így tett. - Szállj már be. - mondta már már fájdalmasan, de nem fogalkoztam vele. Hallottam hogy leáll a motor. Majd egyszer csak egy kezet éreztem még kezemen ami maradásra kényszerített. - Megmondanád mi bajod? - nézett le rám értetlenül mikor ránéztem. Nem válaszoltam csak gyengéden leszedtem kezét rólam és újra elindultam előre. - Ahh, komolyan. - hallottam mögülem majd hirtelen derekamra fonódott egy kéz és combom aljára ezzel felkapva engem menyasszonyi pózba. - Ittasan még idegesítőbb vagy. - vitt vissza kocsijához majd berakott az anyós ülésre. Energiám már nem volt ellenkezni így csak hagytam hadd csináljon amit akar.

Amint becsatolta övemet ajtót becsukta azt rám is zárva, hogy véletlen se szálljak ki míg ő be nem ül a volán mögé. Így is tett, majd a kocsit újra beindította. Egy öt perc csend után ő törte meg a csendet.

- Mi okból kifolyólag voltál ott a bulin? - kérdezte nyugodt hangnemben, de mint eddig is nem volt erőm válaszolni neki mire egy sóhajtást hallatott.

Nem sokkal később háza mellett leparkolt, majd a zár kattant így szabad voltam. Kicsatolva magam szálltam ki a kocsiból megvárva Minhot mivel nála volt a kulcs.
Ajtón belépve igyekeztem fel az ideiglenes szobámba, ha újra nem kapja el kezemet. Fáradtan tekintettem hátra, mire elengedte kezem.

- Feküdj le. - intett fejével. - Holnap beszélünk majd. - bólintottam egy aprót majd őt otthagyva igyekeztem fel a szobámba.
Felévre bedőltem ágyamra, majd a plafont kezdtem el bámulni.

- Haza kell mennem.