𝐅𝐎𝐆𝐀𝐃𝐀𝐒 | 𝐋𝐄𝐄 𝐌𝐈𝐍𝐇𝐎 𝐅𝐅. |

24.

Reggel arra lettem figyelmes hogy az egész ágyon szét vagyok nyúlva egyedül. Pislogtam néhányan hogy észhez térjek majd telefonomért nyúltam hogy megnézzem az időt.

- Már 10 óra. - mondtam rekedtes reggeli hangon. Egy kettőt nyammogtam még majd egy hirtelen mozdulattal ugrottam ki az ágyból. De nem igazán tűnt jó ötletnek mire a hirtelen mozdulattól szédülni kezdtem. Szerencsére megtartottam magam. Felvéve a kis mamuszomat indultam meg kifelé. A házat jó illat vette körül. Kíváncsian indultam lefelé az illat irányába mi is lehet az. Egészen a konyháig vezetett ahova végül bekukucskáltam. Éppen Minho forgott össze vissza és készített valamit. Ha jól láttam végül palacsintát csinált azért volt ilyen jó illat. Annyira beterítette a gondolataimat hogy azt sem vettem észre hogy már egy jó ideje csak ott állok és kukucskálok befelé.

- Végig ott fogsz állni vagy be is jössz? - nézett rám felvont szemöldökkel. Megköszörülve torkomat hajamat fülem mögé tűrve mentem be.

- Jó reggelt. - szólaltam meg még mindig picit rekedtes hangon. - Anyukád? - kérdeztem, de tekintetemet nem emeltem rá.

- Vásárolni van. Mondtam neki hogy elmegyek, de azt mondta maradjak csak itt veled. - morogta.

- Hm. - bólintottam egyet, végül lassan rásandítottam szemen sarkából. Már nekem háttal állt és folytatta tevékenységét. - Tudok segíteni? - mentem közelebb hozzá.

- Tudod hogy kell megfordítani? - nézett rám szeme sarkából.

- Persze. - vágtam rá egyből. Erre hátrébb állt majd a serpenyőt kezembe adta amibe már benne volt egy adag.

- Fordíthatod. - mondta. Megmozgattam picit a kezembe majd lendíteni akartam mikor megszólalt. - Ez biztosan jó ötlet? - húzta el a száját, de én bólintottam egyet. Majd egy hirtelen mozdulattal dobtam fel. Őszintén nem igazán bíztam magamba, de reménykedtem hogy minden rendben lesz mivel csak nem lehet olyan nehéz. Ha pedig beégek itt akkor már le sem lehet mosni rólam hogy ügyetlen vagyok. Szerencsére a szerencse velem volt így a serpenyőben fejezte be. Elégedett mosollyal néztem fel az előttem állóra.

- Na? Mostmár bízol bennem? - fogtam meg egy nagyobb fakanalat majd kivéve a már ehető darabot, odaraktam a többihez majd a következő adagért nyúltam majd öntöttem bele.

- Csak szerencséd volt. - tette keresztbe a kezét. Kis idő múlva újra megpróbáltam és csodák csodájára újra sikerült. Majd megint és megint.

- Szerencse mi? - nevettem el magam ahogyan ránéztem. Amint egy pillanatra nem figyeltem a forró olaj véletlen a kezemre fröccsent. Ijedten dobtam el kezembe lévő serpenyőt majd sérült ujjamhaz kaptam.

- Tedd a víz alá. - kapott kezemért majd a csapot megengedve rakta alá. Hideg volt a víz így jól esett a sérült ujjaimnak. - Tartsd ott még egy darabig. - engedte el kezemet majd felvéve a cuccokat amiket elfelejtettem sietett ki a konyhából. Nemsokkal később kezében egy kötszerrel jött vissza. Elzártam a csapott mivel már nem égetett. Kezemért nyúlt amit kiszedtem keze közül.

- Nem kell az, jól va...- magyaráztam volna, de kezemet újra elkapva kezdett el maga után húzni. Kiérve a konyhából a kanapéra leült ezzel én is mellé.

- Szerencsére csak elsőfokú égés. Az nem olyan komoly. - vizsgálta meg kezemen lévő sebet. Kezemet elengedve így az a combjára hullott. Ijedten vettem volna el kezem ha megint újra nem kapja el, de mostmár a kötszerrel a kezében. Egyik kezével kezemet fogta majd irányította, másikkal pedig körbe és körbe tekerte a kötszert. Amikor végzett vele megnézte mégegyszer hogy biztosan nem fog e lejönni. Majd szemembe nézett. - Valahol máshol is megsérültél? - kérdezte ártatlanul. Válaszul csak megráztam a fejemet. - Eltört a serpenyő. - mondta a semmiből továbbra is ártatlan arccal. - Anyám meg fog ölni. - vette át arcát az aggodalom mire felnevettem. Be kell vallanom, hogy aranyos volt.

- Tiéd volt? - kérdeztem vissza fogva a nevetésem. Hevesen kezdte el rázni a fejét. Ekkor tört ki belőlem újra a nevetés.

- Mit nevetsz?! Te törted el, nem én! -  kezdett el hadonászni mondata közben. Én pedig lassan a könnyeimet törölgettem. Láttam hogy a szája sarkában egy kis mosoly is megbújt, de nem tettem szóvá. - Vennem kellene egyet. - gondolkodott.

- Igen! - ugrottam fel ülő helyzetből. A fiú értetlenül nézett fel rám majd végül ő is felkelt. - Míg nem jön vissza szaladj el vegyél neki egyet. - biccentettem a bejárati ajtó felé.

- Igazad lehet. - bólogatott majd az elindult gyorsan az ajtó felé. Levéve kocsi kulcsát majd belebújva cipőjébe szaladt ki az ajtón. De mielőtt becsukta volna azt visszanézett rám. - Te tetted tönkre így jössz nekem még ma egyel! - emelte fel mutató ujját majd becsukta az ajtót én pedig csak pislogtam az előbbek történtekért, de igaza van így valahogyan rendbe kell hoznom a hibámat.

Mintha az égiek ezt meghallották volna, abban a pillanatban a telefonom rezegni kezdett. Zsebemből kivéve vettem észre Yunseo nevét a készüléken. Lefagytam. Miért keress engem a semmiből, mikor múltkor úgy kiosztott, mert félreértette a dolgokat. Abból a szempontból talán én is így láttam volna a dolgokat. Bátorkodtam elhúzni a zöld ikont majd a fülemhez emeltem.

- Halló? - szóltam bele betortalanul.

- Szia Haeun! Figyelj bocsánatot szeretnék kérni a múltkori dolog miatt tőled. Végig se hallgatunk téged, de ha szeretnéd végül ugyanolyan jóba lehetünk akár mint régen. - hadarta el. Nagyon fura volt az egész mivel nem igazán hallottam a hangján hogy boldog lenne, olyan mintha kényszerítené rá valaki és nem szívből jönne. De betudtam annyinak hogy megpróbált felém közeledni és mivel először ő kezdeményezett biztosan ideges.

- Mi sem tenne boldoggá. - mondtam mosolyogva, hiába hogy ő nem láthatta.

- Szuper! -hangja boldogabban csengett már. - Akkor holnap találkozunk és megbeszéljük a további dolgokat. - mondta egyszerűen majd letette. Érdekes volt ezt a beszélgetés, de boldoggá tett hogy adott mégegy esélyt a barátságunknak . Így boldogan ugrándoztam vissza az emeletre, hogy végre normálisan is elkészüljek a mai napra.