14. fejezet

225 7 0
                                    


13. nap

Reggel Amelia telefonjának csörgése ébresztette őket, ugyanis Brian megint rábeszélte, hogy aludjon nála. Amelia álmosan nyúlt a készülék után, majd rémülten ülőhelyzetbe pattant.

– Randy az.

– Akkor vedd fel, és nyugi. Nincs miért idegeskedned. Nem fogja tudni, hogy itt vagy – nyugtatta Brian, és elfojtott egy ásítást.

Amelia fogadta a hívást, kisétált a szobából, de alig pár perc után újra megjelent.

– Mennem kell, Randy tíz perc múlva itt lesz. – Kapkodva szedte össze a ruháit.

– Miért jön ilyen korán? – Brian is öltözni kezdett.

– Azt mondja, talált valami helyiséget a klubjának, és nagyon szeretné, ha én is látnám. – Amelia hangja kétségbeeséssel volt tele.

Brian odament hozzá, és a vállára tette a kezét.

– Hé, ne pánikolj! Nem fogja észrevenni, hogy nem aludtál otthon.

Amelia a sírás határán megrázta a fejét.

– Tényleg nem nekem való ez, Brian.

Brian egy puszit adott a szájára.

– Később megbeszéljük. Gyere, lekísérlek.

Amelia távozása után Brian csinált egy kávét, és megnézte az e-mailjeit. Judy elküldte a listát a hétvégi bulihoz. Miután most úgysem lehetett Ameliával, úgy döntött, elmegy bevásárolni, addig sem idegeskedik. Kezdett rájönni, hogy igaza van Ameliának. Egyiküknek sem való ez a helyzet. Ő éppúgy szenvedett, és ha nem lenne reménytelenül szerelmes, már réges-rég véget vetett volna ennek a sehová sem vezető kapcsolatnak.

Nem sietett. Ráérősen nézelődött, hogy teljen az idő. Kifelé menet egy virágüzlet mellett sétált el. Gondolt egyet, és vett egy nagyon szép csokrot. Amikor hazaért, már nem állt ott Randy kocsija, így a kedve is rögtön jobb lett. Bepakolt, és már ment is Ameliához, de hiába kopogtatott, senki sem nyitott ajtót. Amelia valószínűleg elment valahová Randyvel.

Brian csalódottan ment haza, és rutinosan hozzálátott a napi tennivalóihoz. Délután négy órakor már nem bírta tovább, beült a kocsijába. Mindegy hová, de menni akart, mert úgy érezte, megbolondul otthon. Éppen indított volna, amikor begurult a sötétkék sportkocsi a ház elé. Brian nem mozdult. Megvárta, amíg Amelia elköszön Randytől, majd bemegy a házba. Utána ő is kiszállt, és visszament a sajátjába. Úgy döntött, nem fog átrohanni hozzá. Ameliának pontosan tudnia kellett, hogy várt rá. Ha nem megy át hozzá, akkor semmi értelme tovább erőltetnie ezt a kapcsolatot.

Már egy órája ült a nappaliban, próbált olvasni, de egyre feszültebb lett. Öntött magának a konyakból, és maga elé bámulva kortyolgatta. Kezdett elhatalmasodni rajta a csalódottság.

Fél hatkor kopogtattak. Amelia állt az ajtó előtt, kezében egy tepsivel.

– Gyorsan, mert forró – sietett el Brian mellett, amint az ajtót nyitott, és bevitte a konyhába.

Brian előbbi bánata mintha nem is létezett volna, egy szempillantás alatt elillant. Amelia azért nem rohant hozzá azonnal, mert vacsorát készített nekik. Elérzékenyült ettől a gesztustól. A karjaiba vette a meglepett nőt, és úgy szorította magához, hogy szegény alig kapott levegőt.

– Mi történt? – kérdezte Amelia.

– Semmi, csak hiányoztál.

– Te is nekem – suttogta a fülébe, és megpuszilta a nyakát. – Lasagne-t sütöttem, remélem, szereted.

– Egyik kedvencem – mosolygott Brian.

– Akkor együnk, amíg meleg, és mesélj, mi jót csináltál ma. – Amelia már egészen otthonosan mozgott nála, rögtön teríteni kezdett.

– Nagyjából semmit. Vettem egy-két dolgot szombatra, de inkább mesélj te. Egész nap nem voltál itthon, biztosan izgalmasabb napod volt – sandított rá Brian, miközben felbontott egy üveg fehérbort.

– Randy megmutatta a helyet – sóhajtotta Amelia. – Nem igazán tudtam megítélni jó-e, de ő nagyon odáig van, és már nyélbe is ütötte az üzletet. Elcipelt magával az ügyvédhez, aztán beültünk valahová enni, és odahívta a haverjait, hogy eldicsekedjen nekik.

– Elég gyorsan döntött.

Amelia egyetértően bólogatott.

– Állítólag az apja ismerősén keresztül jutott hozzá. Rögtön bele is akar vágni az átalakításba.

– Akkor megvalósul az álma. Végül is ez jó. De ez a lasagne még jobb. Nagyon ízlik – dicsérte Brian az ételt.

Később már a nappaliban borozgattak, és összebújva megnéztek egy filmet. Brian ilyenkor nem érezte a gondokat, ahogy valószínűleg Amelia sem, azok mindig csak az elváláskor jöttek elő, ahogy most is.

– Remek este volt – nyújtózott egy nagyot Amelia. – Ideje hazamennem.

A reggeli zaklatott állapotára tekintettel, Brian ezúttal nem kérte, hogy aludjon nála, pedig fájt a szíve, amiért megint el kell válnia tőle. Már előre tudta, hogy nem fogja nyugodni hagyni a gondolat, hogy Amelia csak egy karnyújtásnyira lesz, mégis külön ágyban forgolódnak majd ahelyett, hogy együtt lennének.

– Kikísérlek, de előtte szeretnék adni valamint – mondta Brian, majd bement a dolgozószobája, és kihozta a csokrot.

Amelia szélesen elmosolyodott.

– Ez tényleg az enyém? Miért? – Boldogan vette át a virágot.

– Csak úgy. Mert megérdemled, és köszönöm a meglepetés vacsorát. – Brian egy finom csókkal búcsúzott tőle.

***

Ez egy rövid nap volt, ma hozok még egy ilyet, aztán holnap érkezik egy hosszabb, tele érdekes fordulattal :)

Szerelem négy fal között - teljesWhere stories live. Discover now