Sztárom a párom (Taekook)

17.fejezet

Taehyung szemszögéből:

Lefeküdtem Jungkookkal. El sem hiszem. Igaz, kicsit fájt, de annyira fontos ő nekem, hogy nagyon jó érzés volt a lelkemnek. Azt éreztem fontos vagyok valakinek, de így belegondolva, valójában Jungkook egyáltalán nem kedvel engem. Csak egy beteges rajongónak tart...

Nem tudom mennyi ideig voltam eszméletlen, de otthon ébredek. Infúzió van a kezemben. Nem szólok semmit. Eléggé fáj belül. Jobban fáj, mint az, hogy nagyon gyenge a testem.

Egy aprócska könnycsepp folyik le az arcomon. Egy senki vagyok. Egy beteges senki. Miért kell élnem? Az egész életem egy nevetséges szenvedés. Még egy híresség is azt gondolja, hogy beteg vagyok.

Ekkor anya jön be. Csak elfordítom a fejemet, lehúnyva a szememet. Nem akarom, hogy lássa, hogy sírok, és nem akarok beszélni se.

-Felébredt. -szól ki valakinek és kimegy ekkor pedig Jungkook jön be. Egy plüss maci van a kezében.

-Jó reggelt. -ül le ágyam mellé a földre és a kezembe adja a macit.

Továbbra is könnyesek a szemeim. Csak lassan kinyújtom a kezeimet, és elveszem a macit. Honnan tudja, hogy szeretem a plüss mackókat? -K..köszönöm. Azt hittem elmentél. -Motyogom.

-Nem. Behoztalak a szobádba majd hívtam orvost. Hogy vagy?

Lehajtom a fejemet. Nem merek a szemébe nézni, annyira szégyellem magamat. Beteges vagyok. Betegnek tart. Biztos csak azért maradt itt mert anya kérte, vagy azért, hogy ne legyen bűntudata. -Nem jól. -Motyogom. -Köszönöm a macit, és hogy orvost hívtál. -Ölelem magamhoz a plüsst.

-Szóljak az orvosnak? -kérdezi kíváncsian félre söpörve a hajam.

-N..nem kell. -Pillantok rá. Csak maradj itt, és néz rám úgy mint egy srácra. Bárcsak ezt kimondhatnám. Bárcsak az álmom nem álom lett volna. Kit érdekel, hogy idol? Én ezt a férfit akarom. Nem az idolt.

-Biztos? -fogja meg a kezem. -Aggódtam érted.

Meglepetten nézek rá. Már miért aggódott volna? Nem értem, teljesen összezavar.

Kezemmel átkulcsolom az övét. -I...ide fekszel mellém?

-Először meg kell néznie az orvosnak. -mondja és az orvos ki is szedi belőlem az infúziót majd elmegy Jungkook pedig befekszik mellém.

Felé fordulok, kicsit szégyenlősen, majd az arcomat a mellkasába nyomom. Olyan kellemes illata van. -Köszönöm. -Motyogom.

-Tényleg aggódtam érted. -takar be.

-Sajnálom. Sajnálok mindent. Sosem akartalak megbántani. -Bújok közelebb. Remélem ez most nem álom. Mert ha mégis az, sosem akarok belőle felébredni!

-El kell mennem egy egy hetes turnéra. Jössz? Jobb lenne ha jönne a sminkesem is. -simogatja a hátam.

Felcsillannak a szemeim. -Mehetek? -Kezdek köröket rajzolni a mellkasán.

-A sminkesem vagy. -mosolyog.

Nem szólok semmit. Igaz, csak egy sminkes vagyok, de még mindig jobb mint az, hogy beteg. -Jungkook. -Pillantok rá. -Nem vagy éhes?

-Nem. Már ettem. Na és te? -kérdezi kíváncsian.

-Nem eszünk egy kis csokit? -Mosolyodom el.

-Van pockym.

-Most pihenned kell. -mondja és ásít egyet.

-Igaz. De neked is. Hallom, hogy álmos vagy. -Puszilok a homlokára. -Aludj jól Jungkook.