Salem Titka

2

Üdvözöljük Salemben! A táblafelirat, ami egyarát rejtett misztikumot és izgalmat önmagába. Susan a nyakát nyújtogatva próbált a városból többet látni, habár nem volt nehéz dolga a kopár síkság miatt. Haladtak még egy keveset előre, majd egy kihelyezett sátor mellett, ami elég otthonosnak tűnt megálltak a város első útszakaszától pár méterrel odébb. A sátorból egy idősebb férfi lépett ki és egy barna kalapot emelt a fejére. A háta görnyedt volt már, de mégis fürgén mozgott feléjük. Mikor Susan kinyitotta a kocsiajtót a férfi illedelmesen a kezét nyújtotta neki, hogy kisegítse onnan.

-Köszönöm. - mondta Susan.

-Szóra sem érdemes, önök azok gondolom. Na már a nyelvem hegyén voltak a nevek, hová is tettem azt a pípírt? - morgolódott magában.

-Semmi szükség arra, a nevem Susan Anderson, ő pedig itt egy barátom Judy Heastings.

-Á igen már emlékszem, hová is tettem az eszemet, - nevetett fel kicsit - Robert Graid vagyok, Salem város úgynevezett ezermestere. Üdvözlöm önöket.

-Köszönjük, igazán kedves. Miért kellett megállnunk?

-Azért kedves hölgyem mert nem hajhatnak be kocsival, sajnos a papunk Mr. Stone megtiltotta már évekkel ezelőtt, hogy ilyesmi megtörténjen, megvédi a város tisztaságát.

-A tisztaság miatt nem kell aggódniuk, ez itt elektromos. Nem füstöl.

-Ó, én nem úgy értettem, hanem hogy a város lelki tisztaságát is megvédi, nem szeretné, hogy az emberek ilyesmit lássanak, még megrendítené őket a hitükben.

Megrendíteni az emberek hitét, hiszen ez csak egy autó. Mégis miben befolyásolná őket bármiben. Persze itt most azt kell tiszteletben tartaniuk, hiszen ők itt az idegenek.

-Hacsak nem akarnak több kilométert gyalogolni míg a modern városrészből átérnek ide.

-Dehogy, jó nekünk így is. Mennyire van messze a szállásunk innen?

Judy rendkívül feszültté vált, amikor meghallotta, hogy a kocsit itt kell hagynia.

-Akkor már mindegy, ha itt alszunk a kocsiban, nem kényelmetlenebb egy ágytól. - mondta.

Susan egy megrovó pillantással azonnal csendre intette.

-Mi a biztosíték arra, hogy a kocsi itt lesz még mikor visszajövünk érte? - fordult vissza egy pillanatra és a válla fölött Judyra pillantott.

-Őszintén semmi. Sok itt a vad és lehet megrongálja egy eltévedt vaddisznó vagy szarvas. És gyakran járnak ide magukat sátánistának valló fiatalok, akik gyakran csak alkoholisták.

Judy arcán átvillant egy árnyi, Susan abban a pillanatban tudta, hogy még egy szó és a nő tényleg minden éjszakát a kocsijában fog tölteni. De ekkor a vénember elnevette magát.

-Nyugalom, csak vicc volt, legalábbis az állatokkal kapcsolatos része. Azok a kis rongyok meg úgyis csak isznak, még nem volt rá példa, hogy rongáltak volna.

Judy ekkor vette észre a félig romos házat a semmi közepén, amelynek az oldala tele volt firkálva graffitikkel. Elképzelte, hogy visszatér a kocsihoz és már csak annyit lát, hogy mindenhol festék borítja. Elfintorodott.

-Akkor bevezessem önöket, vagy odatalálnak maguktól is?

-Szerintem megtaláljuk egyedül, de köszönjük. - mosolygott kedvesen Susan.

-A lakosok nem túl beszédesek idegenekkel, szinte sosem álnak szóba turistákkal.

-Akkor talán mégiscsak elfogadjuk azt a segítséget.