Salem Titka

5

A mise említésére és a megfordult kereszt láttan, Susan beleremegett a hideg szélfuvallatba, amely felborzolta a haját is. Judy még bent ült a nappaliban és a kávét szürcsölgette, ezt az ablakon keresztül látta. Visszapillantott a keresztre és Mrs. Stonenak akart kiáltani, hogy elmondja neki, de ő akkor már messze járt és csak fekete szoknyáját látta lebegni a hideg szélben. Másrészt viszont neki is látnia kellett a keresztet, de mégsem szólt semmit. Vagy mégsem vette észre vagy pedig nem akart róla tudomást venni. Ha azonban mégis felfigyelt a jelenségre, akkor sok kérdést felvetett benne, hogy miért nem szólt semmit sem erről, hiszen Susan jogosan vetette fel ezt, mert a tiszteletes felesége volt, és minden bizonnyal erről tudnia kellett volna. A kereszt után nyúlt és megfordította a helyes irányba. Ismét jól állt, de már egy cseppet sem bízott benne. Bement a házba, mert egy percig sem akart kint lenni már és az el nem szívott cigaretta sem érdekelte már vagy az, hogy Judy megérzi a szagát. Belépve a nappaliba úgy vágta be maga után az ajtót, mintha menekült volna valami elől. Judy majdnem kilöttyintette a kávét az asztalra, mikor megrezzent egy kissé.

-Veled meg mi van? Mit ártott neked az az ajtó?

-Semmit. - felelte szárazon és a még égő cigit tovább szívta, amely után fehér füstöt árasztott magából és felköhögött, holott eddig sosem köhögött tőle.

A friss kalácsot és tejet, valamint egyéb finomságokat tartalmazó kosarat, amit Mrs. Stone küldött az asztara tette. Judy megnézte a kosár tartalmát és egy kicsit elfintorodott.

-Nem szeretem a kecsketejet.

-Honnan tudod, hogy az? - Susan észrevette, hogy sokkal ingerültebb, mint eddig volt.

-Érzem rajta. De engem inkább az érdekelne, hogy veled mi van. Nagyon feszült vagy, történt valami?

Újabb füstfelhőt fújt ki, ami lassan elviselhetetlenné vált, de Judy mégsem szólt semmit. Úgy tűnt aggodalma őszinte.

-Én, - kezdte zavarodottan - nem is tudom, amikor Anne ideadta a kosarat, mintha a saját fejemet láttam volna abban a nyomorult kosárban, ami eltűnt, amikor visszanéztem bele megint. És a kereszt, ami kint van a falon a tornácon, tudod melyik?

Judy csak bólintott.

-Megfordult, egyszerűen fejjel lefelé állt, nem tudom mikor fordult meg, de már úgy volt mikor odanéztem.

-Értem, mindenesetre dobd el azt a cigit és ülj le egy kicsit, hozok neked egy csésze kávét vagy teát, amelyiket jobban szeretnéd.

-A kávé megteszi, köszönöm.

Míg Judy a konyhában volt Susan végig úgy érezte, hogy figyelik. Nem voltak egyedül ebben a házban és ebben már biztos volt. Eddigi szkeptikus gondolkodása, mintha egy szempillantás alatt eltűnt volna. Úgy érezte, mintha ezernyi szempár szegeződne rá, habár senki sem volt a helyiségben rajtuk kívül. Nem bolondult meg, legalábbis arról tudna saját bevallása szerint. Nem akart megbolondulni, nem akarta, és nem is volt az, szerette volna ezt hinni. Judy visszatért a nappaliba egy csésze kávéval és egy kis kanalat kavargatott benne, majd letette Susan elé az asztara.

-Volt még valami?

Egek, mintha a tudatáig látna. Komolyan elhitte néha, hogy gondolatolvasó, amin amúgy nevetni szoktak, de most nem volt hozzá sem hangulatuk, sem pedig szituáció.

-Ami azt illeti volt. Mrs. Stone azt szeretné, ha a mai misére elmennénk. Azt mondta szeretné, ha megismernénk a szokásukat.

Judy szemei beestek és lehajtott arcát a kezeibe temette egy pillanatra.