Salem Titka

14

A forróság egyre jobban érződött az arcán. A félelem erősödött benne, ahogy a teste egyre közelebb került a tűzhöz. A nyomás nem enyhült a vállain és hátában sem, sőt minden pillanattal erősebb lett. Megpróbált hátra fordulni, de valami nem engedte ezt és a nyakánál fogva tartotta vissza. Mozdulni sem tudott és csak a szabadulására vágyott. Érezte, hogy az arcát lassan nyaldossák a lángok és borzasztó égető fájdalom rázta meg a testét. Mozgolódni próbált a szorításban azonban továbbra sem tudott. A lángok már a bőrét égették és a szemeiben érezte a tűz melegét. Attól félt, hogy a szemgolyói megolvadhatnak, amely elmélettől még a nevetés is elfogta, de inkább már csak a kínok miatt gondolt erre. Hirtelen égtelen fájdalom lett úrrá rajta és érezte, hogy a bőre elég az arcának egy pontján, a vére pedig a tűzbe csöpögött, amely emiatt azon a ponton még nagyobbra csaptak a lángok. Felüvöltött és érezte, hogy bármi is az, ami ennyire ártani akar neki égtelenül dühös rá. Nem értette mi folyik itt és a hatalmas sokkhatás miatt el is ájult volna és persze a fájdalom következtében, ami a lángok okoztak, ha nem rántja vissza abban a pillanatban a kanapéra egy kéz. Alig tudta kinyitni a szemét, hiszen a nagy hőség nagyon megterhelte a szemeit. Émelygett és homályosan látta csak a körülötte lévő környezetet. Azt ki tudta még venni, hogy valaki felé hajol és szólítja őt, de azt nem tudta kivenni, hogy ki lehet az. Hallotta a nevét, majd a környezete elsötétedett.

***

Erős fájdalmat érzett az arcán és a szemei is fájtak. Az ágya meleg volt és puha, vagyis azt hitte, hogy a saját ágyában van. Amint ki tudta nyitni a szemét, nem érzett annyi fájdalmat, végre körbe tudott nézni, hogy feltérképezze hol is van. Nem a szálláson volt, ahol elszállásolták őket, hanem egy másik házban. Kellemes volt az idő is odabent. Végre nem érezte az a rettentő hideget, ami rendszeresen jelen volt a szállásukon. Egy nőt vett észre, aki a kandalló mellett guggolt és a tüzet élesztette fel. A homlokán vizes borítás volt, míg az arcának egy részét egy másik kötés borította. Felült az ágyon és a fejéhez szorított a vizes borítást. A nő, aki a guggolt a kandallónál hirtelen megfordult.

-Várj még nem lenne szabad felülnöd. – mondta.

Judy felismerte a hangot. A tiszteletes felesége, Mrs. Stone volt az. A nő odasietett hozzá és az ágya szélén foglalt helyet. Óvatosan és finoman visszanyomta az ágyba és a fejére tette a borítást.

-Még egy napig legalább feküdnöd kell. Nem túl borzasztó és szerintem nem marad nagy nyoma sem, de ha még nem fekszel könnyen baja lehet a szemednek is. Fáj valamid?

A hirtelen rengeteg információtól meg sem tudott szólalni, csak pislogott és próbálta feldolgozni az elmúlt pár óra eseményeit.   

-Én…nem tudom mit történt.

-Semmi baj, érthető, hogy nem emlékszel rá. A fáradtságtól lehetett, majdnem beleestél teljesen a tűzbe, kész szerencse, hogy éppen akkor vittem át egy kis kalácsot.

Judy ekkor már volt annyira eszénél, hogy egy pár szót mondjon a történtekről, már amire emlékezett.

-Ki volt az? – először csak ennyit tudott kinyögni.

Mrs. Stone értetlenül nézett rá.

-Mi ki volt?

-Valaki ott volt a házban és megakart ölni. Szándékosan akart valaki a tűzbe nyomni, éreztem a hátamon a nyomást.

-Jaj szegény Judy. Biztosan csak képzelted, bizonyára nagyon fáradt lehetsz már. Biztosan ezért érezted úgy, hogy valaki meglök, mert nem bírtad tartani már magad.

-Nem! Ezt nem érti! – monda és felült az ágyban ingerülten.

Kezdte érteni, hogy Susan miért olyan bizalmatlan a házaspárral és szégyelte magát is amiért nem hitt neki.